- A tranzit.hu november 18-án, budapesti nyitott irodájában akciónapot rendezett, amelyen a múzeumi törvény októberi módosításairól volt szó.
- Mint emlékezetes, a nyári, fertődi kihelyezett kormányülés után elindított módosítás alapvetően két nagy területet érintett. A műtárgyak bemutatását, mozgatását – lehetővé téve, hogy a mindenkori emberi erőforrás miniszter önállóan döntsön bármely hazai közgyűjteményben őrzött tárgy, műkincs bemutatási helyéről. S egyben azt is lehetővé téve neki, hogy bárkinek, bármit kölcsönadjon. A másik nagy terület a múzeumi vezetők kinevezési gyakorlatát érinti. (Azóta elindult még egy, ettől nem független módosítási folyamat, a műkincsek visszaszármaztatásáról.) Az artPortal híre itt!
- Az akciónapon múzeumi szakemberek rövid prezentációkkal, előadásokkal ismertették az L.Simon László és Gyimesi Endre jegyezte módosítások kérdéses pontjait és a lehetséges következményeket. A módosítás gyakorlatilag minden pontján súlyos aggályokat vet fel a szakemberek szerint.
- Az artPortal az elhangzott szövegekből közöl. Elsőként Frazon Zsófia prezentációját közöltük, amely a törvénymódosítás parlamenti vitáját elemzi. Milyen múzeumkép él a törvényhozók fejében?
- Prékopa Ágnes szövege a múzeumi alapfunkciókról szólt. Harmadikként Bakos Katalinnak a hazai műtárgykölcsönzési gyakorlatot nemzetközi példákkal összevető prezentációját közöljük. A szöveg egyben arról is elgondolkodik: ugyan miért találták ki az egész módosítást?
Száraz tények és kérdések – a műtárgyak mozgatásának új szabályairól
A múzeumok működését szabályozó, eddig érvényben lévő 1997. CXL törvény 38.§-a a múzeumok állományában őrzött műtárgyak kölcsönzésének szabályait írta le. A Parlament által jóváhagyott módosítás lényegében változatlanul hagyta a műtárgyak – bel és külföldi – intézmények közötti kölcsönzésének módját, de bevezetett két új szabályt:
38/B. § A miniszter a nemzeti kulturális érdekre figyelemmel és a széles körű hozzáférés céljait szem előtt tartva határozott időre kijelölheti a muzeális intézmény alapleltárában szereplő, állami tulajdonban lévő kulturális javak őrzési vagy bemutatási helyét.
38/C. § Az állami tulajdonban lévő, jogszabály alapján védett vagy hatósági eljárás során védetté nyilvánított kulturális javak vagyonkezelésére a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a miniszter által a nemzeti kulturális érdekre figyelemmel kijelölt személlyel vagy szervezettel vagyonkezelési szerződést köt.
A múzeumi rutinhoz tartozó, szigorú feltételekhez kötött műtárgykölcsönzés tehát a múzeumok saját döntési körében marad, ugyanakkor a miniszter felhatalmazást kap arra, hogy ezektől a szabályoktól eltekintve, a múzeumi működést felülírva, művek, műtárgycsoportok akár végleges áthelyezéséről is döntsön.
– Állami tulajdonban lévő műtárgyak ezentúl nemcsak köz- és magánintézményekhez, hanem magánszemélyekhez is kerülhetnek.
– Megszűnik az ötéves időhatár.
– A kulturális érték így véglegesen kikerülhet a közgyűjtemény hatóköréből, elszakadva a rá vonatkozó tudást kialakító szakemberektől, a hozzájuk kapcsolódó dokumentumoktól és más tárgyaktól.
– A gyűjteményekben hiány keletkezik, a műkincs pedig ebből a közegből kiválva elveszíti történetét, vagyontárggyá válik, melyről a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vagyonkezelési szerződést köt.
Van létező gyakorlata annak, amit a törvénymódosítás megcéloz: „egyébként raktárban őrzött tárgyak” áthelyezése „széles körű hozzáférés céljából”: ilyenek a letéti szerződés, és a hosszú távú kölcsönzés. Már arra is van példa, hogy magánintézmények, bankok dekorációnak használjanak festményeket. Folyamatosan nagyszámú, ezres nagyságrendű letétet kezelnek az országos múzeumok.
Mi lehet tehát a célja egy új törvénynek? Ezeknek a szabályoknak a megkerülése, figyelmen kívül hagyása.
Nem foglalkozom azzal, hogy az új szabályozás lehetővé teszi évszázados munkálkodással képzett közgyűjtemények percérdeket kiszolgáló szétzilálását. Csak azt venném most szemügyre, mik azok a feltételek, amelyeket a múzeumi kölcsönzéshez szükségesek? Leszögezve, hogy ezek a feltételek a műtárgyak épségének, biztonságának védelmét szolgálják és hosszú évek tapasztalatából szűrődtek le.
A törvénymódosítást kezdeményező és támogató politikusok által több rendben elmarasztalt magyar múzeumok egy tekintetben biztosan fejlődtek: a műtárgyvédelem, a kölcsönzés biztonsága tekintetében. Ez részben a külföld felé való nyitás eredménye. A magyar intézmények törekednek a nemzetközi sztenderdek felé való közeledésre.
A műtárgykölcsönzés jogi okirat, kölcsönbérleti vagy haszonkölcsön szerződés alapján jön létre. Kiegészítheti egy ún. facility report, tehát egy olyan tanúsítvány, amely tartalmazza a fogadó intézmény által biztosított technikai feltételek olyan részleteit, melyek a szerződésben nem szerepelnek. A Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria három szerződéstípusa alapján állítottam össze azoknak a feltételeknek a jegyzékét, amelyek a műtárgyak átadását lehetővé teszik (egy-egy vidéki kiállítóhellyel, egy közintézménnyel és egy magánvállalkozással a közelmúltban kötött szerződést).
Valamennyi szerződés típusban közös:
– személyes felelősök megnevezése mindkét oldalról, kapcsolattartáshoz szükséges adatok
– a kölcsönzés meghatározott ideje, pontos helye, harmadik személynek átadás, bármilyen változtatás tilalma
– a tárgyak biztosítása szállítás és kiállítás idejére; kölcsönző fél feltételt szabhat, mely cég legyen a szállítmányozó és a biztosító
– teljes anyagi felelősség a biztosítási összegig, függetlenül a biztosítástól
– folyamatos biztonságos őrzés, vészhelyzetre való reagálás képesség igazolása
– megfelelő fizikai kondíciók: fény, hőmérséklet, páratartalom
– dohányzás, étkezés tilos
– átvétel-visszavétel jegyzőkönyvvel, restaurátorok által elkészített állapotjegyzékkel
– kurír, azaz szakember ellenőrzi a szállítást, ki és becsomagolást
– garancia a törvényes működésre, átláthatóság bizonyítása
Kiállító intézmények között természetes garancia a személyes ismeretség, az együttműködés alapja a bizalom, ugyanakkor lehetséges a folyamatos ellenőrzés, esetleg a szerződés – jogilag szabályozott – módosítása. A más intézményekkel kötött letéti szerződéseknél ezt külön pontokba kell foglalni. Például: „A Letevő bármikor ellenőrizheti , megfelelő-e a tárgyak kezelése.” Vagy: „A Letevő bármikor visszakérheti a tárgyat illetve kiállítás célára időlegesen visszaveheti.” Ez a kitétel azt teszi lehetővé, hogy a múzeum tudományos, kiállítási vagy egyéb szándékai elsőbbséget élvezzenek a saját kezelésében lévő műtárggyal kapcsolatban.
Fotó: Flickr
A United Kingdom Registrars’ Group (UKRG – az Egyesült Királyság Műtárgykölcsönzési Csoportja) ajánlása, amelyet a Museums, Libraries and Archives Council-lal (Múzeumi, Könyvtár-és Levéltári Tanáccsal) közösen dolgozott ki, még további finomra hangolást tartalmaz facility report formanyomtatványában:
– kiállítási célú-e az építmény, illetve mikor készült, milyen építési anyagokból?
– vannak-e átépítési tervek, építési munkálatok a közeljövőben?
– milyen intézkedések történnek veszély esetén, és ezeket ki hajtja végre?
– van-e dohányzás bárhol az épületben?
– hogy rögzítik a tárgyakat a falhoz, installációs elemekhez?
– hogyan szabályozzák a nézők mozgását, tömegét?
– megengedik-e az étkezést a kiállítótérben?
– a tárgyak védelmének fizikai módja: kordon vagy egyéb
– milyen módon történnek technikai, karbantartási munkák a kiállítótérben? (lámpa csere, padló és vitrinek takarítása, tárgyak portalanítása, készülékek ellenőrzése)
– szállítás, kicsomagolás részletei: fedett tér, különböző padló és emeleti szintek (lift!)
– kik, milyen képzettségű emberek végzik a csomagolást, mozgatást?
– ki felelős az állapotjegyzék elkészítéséért?
– van-e folyamatos ellenőrzés (épség, por), ki és milyen gyakran végzi?
– ellenőrzik-e rendszeresen a hőmérsékletet és páratartalmat a térben és a vitrinekben?
– ugyanazok a környezeti tényezők jellemzők-e a csomagolási és rakodási térre, mint a kiállításban?
– kiállítótér általános világítása, egyes tárgyak megvilágítása
– szabályozható-e az UV sugárzás erőssége?
– mennyi ideig vannak megvilágítva a tárgyak naponta, hogyan kezelik a természetes fényt?
– milyen anyagból késültek a kiállítási installációk?
El lehet gondolkodni azon, hogy amit a magyar múzeumok jelenleg elvárnak hazai és külföldi partnereiktől, illetve amit maguk is betartanak az egyre növekedő elvárásoknak megfelelően, az teljesülhet-e „nemzeti kulturális érdektől” vezetett gyorsított eljárásban?
Az egyelőre nem meghatározott tartalmú „nemzeti kulturális érdek” fontosabb lehet, mint a műtárgy megfelelő őrzése, vagyis hosszú távú fennmaradása?
Mi van, ha „nemzeti kulturális érdekre” hivatkozva esetleg többen is igényt tartanak ugyanarra a tárgyra, tárgyegyüttesre? Vajon a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. milyen feltételeket szab majd, mikor „a nemzeti kulturális érdekre figyelemmel kijelölt személlyel vagy szervezettel vagyonkezelési szerződést köt?” Még öt éves elhelyezési időtartam is aggályos lehetett olyan szempontból, mi történik, ha időközben megszűnik, vagy megváltozik a kölcsönző intézmény, változás történik a szerződéseket aláírók személyében, vagy az őrzési helyszínen? A hosszú távú kölcsönzéseknél és letétek esetében a döntés és a felelősség is a múzeumigazgatóé volt, s neki apparátusa volt az ellenőrzésre, az esetleg szükséges beavatkozásra. A jogosítványok áthelyezésével és az időhatár eltörlésével félő, hogy teljesen ellenőrizhetetlenné válik, mi történik a műtárgyakkal. Mi történik, ha megszűnik vagy átalakul a szerződő intézmény, meghal a szerződő személy, vagy bármi változik, ami a szerződés megkötésekor fennáll? Van megfelelő szakértő apparátus a Nemzeti Vagyonkezelőnél az ügyletek megkötésére és folyamatos figyelemmel kísérésére? Ki végzi az ellenőrzést? Ki a felelős? A Nemzeti Vagyonkezelő? A miniszter?
Európában a múzeumi területen többségében decentralizált a szabályozás érvényesül, sok helyen nem is törvények, hanem irányelvek vannak.
Inkább a kulturális örökség védelmére vonatkozóan van részletesebb szabályozás mindenhol. Múzeumi törvények, ha vannak, az országos jellegű intézményekre vonatkoznak, a regionális, tartományi, városi intézmények teljes autonómiát élveznek. A törvények, a szabályok a múzeumok alapfeladatait foglalják össze. Egyes műtárgyak mozgására vonatkozóan nincs magas szintű törvényi szabályozás, a múzeum dönt. A szabályokat a megfelelő szakmai testületek alakítják ki. A műtárgyak kölcsönzéséről még csak nem is az igazgató, hanem testület, kölcsönzési bizottság dönt. A bizottságok többféle szakterület képviselőiből állnak. A döntésben szerepet játszanak a múzeum jogi és gazdasági szakemberei. A restaurátorok a műtárgyvédelem szempontjából mérlegelnek, a művészettörténészek a múzeumi rövid és hosszú programok szempontjából: részt vesz-e a tárgy saját kiállítási és tudományos, projektekben, szerepel-e állandó kiállításon, igényelték-e más intézmények, nem volt-e egy-egy tárgy a közelmúltban túlságosan igénybe véve, lesz-e komoly tudományos hozadéka a tárgy szerepeltetésének. Több helyen kategóriákba rendezték a tárgyakat a kölcsönözhetőség szempontjából: egyáltalán nem kiadható, mérlegelhető és szabadon kölcsönözhető csoportokat alakítva ki. A döntésben elengedhetetlen tehát az adott múzeum múltbeli, jelenbeli és jövőbeli tevékenységének az ismerete. A műtárgyak mozgatásának rendszere a múzeumi szakemberek tudására, felelősségvállalására épül.
A műtárgyak mozgatására vonatkozó törvénymódosítás arra mutat, hogy a magyar kultúrpolitika ezzel éppen ellentétes lépéseket tesz.
Megvonja a kompetenciát a múzeumoktól, sőt, megkérdőjelezi a szaktudás értékét a közvélemény előtt.
A cikk lejjebb folytatódik.