A kelet-ázsiai eredetű, magas hőmérsékleten, fával történő kerámiaégetési technikákról hazánkban még nem jelent meg összefoglaló publikáció magyar szerzőtől. Ezt a hiányt, – Néma Júlia megfogalmazásában – hiányérzetet kívánja megszűntetni és orvosolni kötetével a keramikus tervezőművész. Pionír szerepvállalását kihasználva a szerző könnyedén megtehette volna, hogy ismeretterjesztő jelleggel ír a hagyományos fatüzes égetésről és kemencetípusokról. Azonban Néma Júlia sokkal nehezebb feladatot vállalt, nem csupán általánosságban ismertette az első látásra egy szűk szakmai réteget foglalkoztató témát, hanem markáns tézist fogalmazott meg. A magas hőfokú fatüzes kerámiaégetés nem egyszerűen a kerámiakészítés befejező művelete, nem csupán technika, technológia kérdése, hanem a tárgytervezés és tárgyformálás egészére kiható, komplex alkotói attitűd. Ez a komplex alkotói attitűd tetten érhető Néma Júlia egész személyiségében, alkalmazott és autonóm munkáiban, valamint oktatói tevékenységében, csakúgy mint a jelen kötetben. Az egyes fejezetekben különböző diszciplínák felől közelít témájához, amelyek önmagukban és együttesen is kerek egészet alkotnak, lehetővé téve ezzel, hogy a könyv egyszerre szóljon a szélesebb olvasóközönséghez és a kerámiával foglalkozó szakemberekhez, művészekhez, diákokhoz.
Az első fejezetben Néma rávilágít arra, hogy a fatüzes égetés önmagában nem kuriózum, a történeti időkben valamennyi kultúra kerámiatárgyai fával fűtött kemencékben égtek ki, igaz ezek döntően alacsony hőfokon (600-960ºC) kiégő alapanyagokból készültek. A magas hőmérsékleten (1200-1400ºC), tömörre égő kerámiaanyagok (kőedény és porcelán) használata – néhány egyedi európai példát kivéve – elsősorban a kelet-ázsiai kultúrákra jellemző. Részben ez az oka annak, hogy míg a porcelán –, amely a kerámiaművesség legnemesebb matériája – Kínában a 7. és a 10. század között fejlődött ki, addig Európában egészen a 18. század elejéig (1708-ig) kellett várni.
Koreai szueki típusú kemence tűztere izzó edényekkel, Tsugaru Kanayama Pottery, Japán, 2005
Fotó: Néma Júlia
Kelet és Nyugat kerámiaművészetének esztétikájában is eltérés mutatkozik. Keleten a gyakran máz nélkül égetett tárgyakon a kemence hője, a fa hamuja (részben) spontán alakuló, egyedi és megismételhetetlen hőlenyomatokat produkál, melyeket e civilizációkban igen magasra értékelnek, hasonlóan az egyszerű homogén, vagy átmenetes, meleg tónusú, földszínű mázakhoz. Nyugaton ellenben a hófehér alaptestű, színesen festett és gazdagon aranyozott porcelán vált etalonná, ezért a porcelánból készült tárgyakat égetőtokokban tették a kemencébe. Ez a szakadék az ipari tömegtermelés bevezetése és térhódítása után is megmaradt. A fogyasztói társadalmakban a porcelán tárgyakat előre programozható és kontrollálható elektromos vagy gázkemencékben égetik ki, amelyek költséghatékonnyá teszik a tömeggyártást és biztosítják a selejtszázalék minimalizálását. Keleten, illetve a szerző által fókuszba állított Japánban –, ahol nem szorult háttérbe a manufakturális, kézműves kerámiagyártás – az égetés közben keletkező hamulerakódásoknak, mázfolyásoknak, a tárgyak deformálódásának és aszimmetriájának külön esztétikája, az egyes tűz-effekteknek pedig külön elnevezése van. Az említett kulturális szakadékot elsőként Bernard Leach keramikus igyekezett áthidalni a 20. század első felében. Leach japán tanulmányútja után Angliában hívta életre a stúdiómozgalmat (Studio pottery), amely a keleti kézműves hagyományokra és a magas hőfokú, fatüzes égetésre épült. Anglia után, Amerika vette át a kelet-ázsiai kerámiaművészet tradícióit, azokat innovatívan átalakítva, átformálva. Legvégül Európába jutott el a magas hőmérsékletű fatüzes égetés az 1970-es évektől kezdődően, ahonnét azután hatása világszerte szétsugárzott.
Hazánkban a Kecskeméten működő Nemzetközi Kerámia Stúdió és a Siklósi Kerámia Alkotótelep voltak azok az intézmények, amelyek a rendszerváltás előtt rést ütöttek a vasfüggönyön, így a magyar alkotók Nyugat-Európával szinte egy időben ismerkedhettek meg a keleti fatüzes égetéssel, mázakkal és technikákkal. Kecskeméten és az időközben bezárt siklósi művésztelepen építették fel az ország első magas hőmérsékleten, fával égethető kemencéit; maga a szerző is Kecskeméten szerezte első gyakorlati tapasztalatait az eljárásról.
Olsen Super E gyorstüzelő kemence – Néma Júlia a kémlelőnyíláson át figyeli a kemence atmoszféráját
Fotó: Czigány Ákos
A kötet következő része a keleti fatüzes kerámiák mögött húzódó esztétikát, filozófiát és tárgykultúrát tárja az olvasó elé. Az európai tekintet számára egyenesen hibaként, de legalábbis idegenként ható rusztikus felületek, szabálytalan hőnyomok a japán kultúrában a mesterség és a kézművesség dicséretét zengik, amelyben a kiszámítható tökéletességnél nagyobb kultusza van a spontán véletlenszerűségnek. A magas hőmérsékleten égetett kerámiatárgyak amellett, hogy tartós használati edények, jelentős szerepet foglalnak el a teaszertartások rituáléjában is, melyeknek fontos része a kerámiák részleteinek megcsodálása, és a felettük való meditáció. A teáscsésze a japán teakultúra emblematikus tárgya, amelyet a teamesterek körültekintő alapossággal választanak ki, hiszen használati tárgyakból ceremoniális tárgyakká avatják azokat.
A második fejezetben olvasható továbbá Néma Júlia egyedi és egyéni felfedezése, egy összetett párhuzam-rendszer, melyet a fatüzes kerámiaégetés és a fényképezőgép nélkül létrejövő fotogramok előállítása között tár fel. Gondolatkísérletében a kemence mint sötétkamra, az égetés mint hosszú – akár több napig tartó – expozíció, a hőlenyomatok (a szerző terminusával pyrogramok) mint a tűz és a hő útjába állított tárgyak felületén keletkező háromdimenziós fotogramok szerepelnek. A két médium párhuzamba állítása csupán első ránézésre hat szokatlanul a keleti filozófiát tárgyaló alfejezetek sorában, mert a következő részben Néma bemutatja azokat a speciális hőképeket és lángnyomokat, amelyeket a japán nyelvben külön megnevezéssel jelölnek.
A harmadik, leghosszabb fejezetben a szerző részletesen ismerteti azokat a magastüzű, fával fűthető kemencetípusokat, amelyeket 2005-ös japán, majd 2006-tól kezdődő amerikai tanulmányútjai során próbált ki. Az égetések menetének leírásai izgalmas narratívát alkotnak. Az olvasó végigkísérheti Néma Júlia kezdeti idegenkedését a vad tűz-effekteket eredményező első tapasztalatoktól, egészen szakavatott mesterré válásáig, akinek a kemence alkotótárs, az égetés pedig kísérletezésre buzdító játék. E játékot a szerző saját kemencéjén is bemutatja: az Olsen Super E gyorstüzelő nevű konstrukció, amely Frederick L. Olsen amerikai keramikus és kemenceépítő mester innovációja, egyaránt alkalmas alkalmazott és autonóm jellegű tárgyak költséghatékony égetésére, mert – amint elnevezése is mutatja – rövid idő alatt leégethető.
Néma Júlia: Lélegzet, fatüzes porcelán, természetes hamumáz, Frederick L. Olsen kaliforniai anagama kemencéjében égetve, 2010
Fotó: Cynthia Madrigal
A szerző a könyvben szereplő utolsó égetéseket már saját tanítványaival közösen végezte Kecskeméten, e gesztussal is tovább éltetve a keleti tradíciók szoros mester-tanítvány kapcsolatát. A kipróbált kemencékről méretarányos szerkezeti rajzok, az egyes égetések folyamatáról pedig fázisfotók egészítik ki az olvasottakat. Néma ugyanakkor jóhiszeműen elhallgatja, hogy a fás égetések során nem csupán a tárgyak égnek magas hőfokon, hanem maguk az alkotók is. Testük fizikai fáradtsága mellé társul elméjük nyughatatlan kíváncsisága: milyen kerámiák születnek végül?
A kötet negyedik fejezete –, amely kelet-ázsiai eredetű, Amerikában, Kecskeméten és saját égetőkemencéjében tökéletesített, magastüzű kerámiamázak receptgyűjteménye – egyedülálló. Nem történeti vagy kémiai leírásuk okán, hanem mert az egyes recepteket hazai alapanyagokra adaptálja, külön kőedény, és külön porcelán alaptestekre alkalmazza. A szerző részéről ez az önzetlen információ-megosztás, valamint annak bizonyítása, hogy a fatüzes technika kis műhelyek vagy egyedül dolgozó keramikusok számára is elérhető és fenntartható, rendkívül inspiráló, sőt már-már alkotásra sarkallja a befogadót.
Frederick L. Olsen – a szerző amerikai mestere – három találó szóval zárja könyvajánlóját: „Beavat, inspirál, gyönyörködtet.” –, és valóban, Néma Júlia tanítványává fogadja olvasóját.
NÉMA Júlia: Magas hőfokon. Közelítések a fatüzes kerámiához. Scolar Kiadó
Megjelenés: 2013. 03.
Szerkesztette: Horváth Virág
A Scolar Kiadó bevezetője és néhány oldal a könyvből.
