Magyar festőművész a ‘Portugál modernizmus’ kiállítói közt

A kiváló festő, mecénás és műgyűjtő Gustave Caillebotte családjának egykori rezidenciája, napjainkban a város tulajdonában lévő Propriété Caillebotte egyik idei kiállítása, a Portugál modernizmus (Modernités portugaises) ugyanis portugál festőművészek olyan alkotásait mutatja be, amelyek a látogatók zöme számára a reveláció erejével hatnak. Arra is fény derül, hogy kik voltak azok a korabeli nem portugál művészek, akiknek meghatározó szerepük volt a portugál festészet megújulásában. Mindezen túlmenően a magyar látogató sok párhuzamot fedezhet fel a XX. század kezdetének párizsi hatásra kialakuló magyar és portugál festészeti törekvések között. Ez nem meglepő, hiszen ugyanabban az időben azonos akadémiákon tanultak (hogy csak Czóbel Bélát, Réth Alfrédot, vagy a Nyolcak festőit említsük), hasonló körökben mozogtak, hasonló kiállításokat láttak. 

A Párizsban tanuló portugál festők első közös fellépésére Exposição Livre (Szabad kiállítás) címmel 1911-ben került sor Lisszabonban. „Szabadok akarunk lenni. Menekülünk az oktatási dogmák, a mesterek előírásai elől, és lehetőség szerint az iskolák befolyása alól…” — nyilatkozták.^[1] Ám, amíg szavakban bátor és elkötelezett törekvéseket fogalmaztak meg, a kiállított művek ezt még távolról sem tükrözték. A némi impresszionista hatásokat mutató, naturalista jellegű festményeken még nyoma sem volt az akkori avantgárdot megtestesítő fauvizmusnak és kubizmusnak.

Ezt ismerte fel az egyik legtehetségesebb és rövid pályafutása ellenére is nagy jelentőségű művészi hagyatékot maga után hagyó Amadeo de Souza-Cardoso (1887-1918), amikor elhatárolódott a kiállítástól és annak résztvevőitől. „Egyáltalán nem értek egyet barátaimmal és honfitársaimmal, akik egy már túlhaladott rutin útján járnak…” — fejtette ki véleményét egyhelyütt. 

Amadeo de Souza-Cardoso 1906-ban érkezett Párizsba, ahol két első nagy felfedezése Cézanne és Gauguin festészete volt. A Montparnasse-negyed lakójaként többek között Archipenko, Brâncuși, Otto Freundlich, és nem utolsó sorban a bensőséges baráttá vált Falguière utcai szomszédja, Modigliani munkáin keresztül megismerte a legfrissebb tendenciák, egyéni útkereséseket is. 1910-es remek rajzkészségről árulkodó ceruzarajzai Brâncuși és Modigliani jól felismerhető hatását mutatják. 1912 körül készült, lovasokkal telezsúfolt mozgalmas festménye, a Bikaviadal előtt (Avant la corrida), miközben a középkori festészetre referál, a lovasok közt felfedezhető furcsa figurák és a kép alsó terét elfoglaló, más időbe, más helyszínbe helyezett emberek alakjában, egy évvel korábban készített festményéhez, az Agarakhoz (Les Lévriers) hasonlóan, a korai szürrealizmus jelenik meg. Arról, hogy a futurizmus is megérintette, 1913 és 1915 között született geometrikus formákból konstruált kompozíciói tanúskodnak.  

Souza-Cardoso már Párizsban közeli kapcsolatba került a Delaunay-házaspárral, és ez a kapcsolat még szorosabbá vált, amikor a háború elől elvonulva, 1916-ban Portugáliában találkoztak újra. Külön termet szentel a kiállítás Sonia és Robert Delaunay-nak, bemutatva, hogyan hatott az általuk képviselt orfizmus a körükbe tartozó portugál festőkre, nevezetesen Souza-Cardosora és Eduardo Vianara.

A modern portugál festészet egyik úttörőjeként számon tartott Viana (1881-1967) 1905-ben érkezett Párizsba, ahol kezdetben egy akadémikus mesternél tanult, és bár Párizsban sokféle hatás érte, az akadémikus festészettel gyökeresen csak portugáliai visszatérése után, elsősorban Sonia Delaunay befolyására szakított. 1916-ban született kompozíciói az orfizmust és a szimultánizmust ötvözik.

Mindössze néhány egészen korai rajztanulmány maradt fenn a rejtélyes Santa Rita Pintortól (1889-1918), mivel utolsó kívánsága az volt, hogy halála után minden alkotását égessék el. Santa Rita Pintor 1910 és 1914 között élt Párizsban, ahol rendszeres hallgatója volt Marinetti futurista konferenciáinak.  Portugáliában ugyan sohasem volt kiállítása, mégis a portugál modernizmus egyik legmeghatározóbb és legaktívabb alakjaként tartják számon. 1914-től, hazájába történt visszatérése után, a futurizmus elszánt propagálója lett. Sajnos csak a portugál avantgárd folyóiratban, az Orpheu-ban reprodukált négy rajzával, valamint a kiállítási plakáton látható és eredetileg a művész által kiadott és mindössze egy számot megélt lapban, a Portugal Futuristában közölt Orfeusz a Pokolban című alkotásával ismerkedhetünk meg.

A szintén rövid életű Orpheu munkatársa volt és Sonia Delaunay köréhez tartozott José Sobral de Almada Negreiros (1893-1970) újságíró, virtuóz rajzoló és festő is, akitől 1918-as, baletthez készített kosztümtervei mellett két nagyméretű, figurális festmény szerepel, amelyek közül az egyik 1925-ben, az art deco csúcsán, míg a másik 1964-ben készült. Nincs rá lehetőség, hogy valamennyi résztvevő művész, így például a szürrealista António Dacosta (1914-1990) és Mário Cesariny (1923-2006) munkájáról beszámoljunk, arról viszont mindenképpen szólnunk kell, hogy a kiállítás rendezői a legnagyobb teret, két teljes termet, Vieira da Silva és Szenes Árpád alkotásainak szentelték.

A művészházaspár, akiket szintén a portugál festészet megújítóiként tartanak számon, 1935-től egy évet Lisszabonban töltött. Ez idő alatt nemcsak munkáikon keresztül közvetítették az új tendenciákat, de Szenes előadást is tartott az absztrakt művészetről. 1939-től egy évig újra Lisszabonban éltek, majd a háború után, visszatérve Braziliából, Párizsban nyújtottak jelentős szakmai támogatást fiatal portugál művészeknek számára. A kiállításon mindkét művész különböző korszakaiból, a húszas évek végétől a hetvenes évekig bezárólag, szerepelnek művek.

Borítókép:
Szenes Árpád: Miroir sorcière / Boszorkànytükör, 1942
olaj, karton, 37,7 x 45,7 cm
Lisbonne, Fundação Arpad Szenes – Vieira da Silva