Magyar avantgárd 1918-1939, Moszkva, Multimédia Művészeti Múzeum, december 17-ig
Magyarország fotográfiai nagyhatalom, melynek hírnevét külföldön fényes karriert befutott művészek – mindenekelőtt Brassaï, Capa, Kertész, Moholy-Nagy és Munkácsi – alapozták meg. Érthető, hogy az elmúlt években rendszerint az ő nevükkel hirdették a magyar fotóművészetet külföldön bemutató nagyszabású tárlatokat, s bár ezeken a kiállításokon rendre szerepeltek pályájukat itthon sokkal nehezebb körülmények között építő kortársaik is, a nagy sztárok árnyékában nekik jóval kevesebb figyelem jutott.
Alapvetően más a helyzet a moszkvai Multimédia Művészeti Múzeum (MAMM) Magyar avantgárd 1918-1939 című tárlatán, ami a címben szereplő időszak azon művészeire koncentrál, akik itthon hoztak létre világszínvonalú munkákat és bepillantást enged abba a vizuális környezetbe is, amelyből a bevezetőben említett sztárok elindultak a világhír felé. A 13 kiállító művész közül mindössze ketten, Besnyő Éva és Haár Ferenc töltöttek hosszú évtizedeket külföldön, de tőlük is még itthoni éveikben készült fotókat válogatott be a kiállítás anyagába Baki Péter kurátor, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója. Külföldi kapcsolatai természetesen másoknak is voltak – Pécsi József például Münchenben tanult, Kárász Judit a dessaui Bauhausban; Angelo (Funk Pál) egy ideig Franciaországban és Hollandiában is dolgozott – a tárlat fő üzenete mégis az, hogy az európai modernitás vérkeringésébe itthonról is be lehetett kapcsolódni, még akkor is, ha ennek kereteit a történelem meglehetősen szűkre szabta.
A kiállítás a két világháború közötti időszak műveiből válogat oly módon, hogy a 60 alkotásból kirajzolódjanak a fotográfia progresszív irányai. Ez idő tájt a fotográfián belül Magyarországon több, egymástól jól elkülöníthető irányzat alakult ki, melyeknek többsége –fotóriporteri munka, műtermi fényképezés, szociofotó, művészeti tevékenység – más országokban is hódított, azonban a magyaros stílus egy sajátságos ötvözete a korszak fotóművészetének. Alkalmazói elhagyták a festői fotográfiában használt úgynevezett nemeseljárások használatát, és átvették az Új Tárgyilagosság stílusából az ezüst zselatinos nagyítások fényes kópiafelületeit, de a felvételek elkészítése során legtöbbször lágy rajzú objektívvel dolgoztak és az ellenfényt használták fel képeik megkomponálásakor. A két világháború között ez a stílus volt Magyarországon a legsikeresebb, de ezzel párhuzamosan kialakult a nyugat-európai mércével is modernnek számító fotográfiai irányzat. A politikai indíttatású fotografikus szociográfia ebben az időszakban lényegében három csoport munkájának volt köszönhető. Szinte egyidőben, az 1930-as évek legelején indult útjára Csehszlovákiában Balogh Edgár vezetésével a Sarló mozgalom, a Kassák Lajos által vezetett Munka szociofotós csoportja és a népi mozgalomhoz kötődő Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma, Ortutay Gyula irányításával. A Sarló mozgalomhoz Blüh Irén, Kassák köréhez Haár Ferenc és Lengyel Lajos tartozott, a szegediek egyik alkotója pedig Kárász Judit volt.
Különböző politikai indíttatásból ugyan, de mindhárom csoport a társadalmi igazságtalanság ellen küzdött a fényképezőgép segítségével. A Kassák-csoport világnézetéhez közel álltak a magyar filmesztétika egyik úttörője, Gró Lajos szavai: „Ezek a fényképek az osztályharc fegyverei legyenek”, ugyanakkor mindegyik csoport felvételein a humánus emberábrázolás két világháború közti formajegyeit fedezhetjük fel. Ez az „új látás” már 1934-ben bekerült a magyar fotótörténetbe Hevesy Iván művészettörténész, fotóesztéta jóvoltából.
A 20. század első felének különböző stílus- és politikai irányzataitól elkülönülve teljesítette ki művészetét Angelo, Bárány Nándor, Escher Károly, Máté Olga, Pécsi József, Rónai Dénes, ugyanakkor a fotográfia világa sem volt ekkor mentes a népi-urbánus vitától.
A legtöbb munkával a tárlaton Pécsi József, a korszak magyar fotográfiájának legsokoldalúbb alkotója szerepel, aki németországi tanulmányai után a művészeti fotó területén a piktorialista stílust követte, majd reklámfelvételeiben az Új Tárgyilagosság irányzatát tette magáévá, ugyanakkor mindezzel párhuzamosan a magyar progresszív művészvilág egyik központi szereplőjévé is vált. A kiállításon látható néhány, az art deco stílust képviselő alkotása, továbbá az akkor még Magyarországon élő Kepes Györgyöt, Victor Vasarelyt, Kassák Lajost ábrázoló portréi is. Jó néhány munka képviseli a még ma sem rangjához méltó helyen kezelt Kinszki Imre munkásságát is; a holokauszt áldozatául esett művész töredékesen fennmaradt életművéből több fotót most először láthat a nagyközönség.
A kiállítás – melyen túlnyomórészt vintage nagyítások szerepelnek – gerincét a múzeum saját anyaga alkotja, míg Lengyel Lajos és Haár Ferenc műveit előbbi művész fia, Lengyel János kölcsönözte.
A bemutató egyéves előkészítő munka után, a moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központ aktív közreműködésével jött létre és a tervek szerint a moszkvai múzeummal – az orosz főváros hatodik leglátogatottabb múzeumával – kialakítandó hosszabb távú együttműködés első állomását jelenti.
A cikk nyitóképe: Bárány Nándor: Sebesség „Mozgás kompozíció”, 1930-as évek eleje, Magyar Fotográfiai Múzeum tulajdona
