A Magyar Fotográfusok Házában 2007. október 18-án 18 órakor veszi át Szilágyi Lenke fotóművész a Magyar Fotográfiai Nagydíjat. A díjat a Magyar Fotóművészek Szövetsége alapította a T-Mobile támogatásával azzal a céllal, hogy évente egyszer kifejezze a szakma legmagasabb fokú elismerését annak a fotóművésznek, akit a Szövetség tagjai az elmúlt években kifejtett munkássága alapján erre a legméltóbbnak tartanak.Szilágyi Lenke a magyar kortárs fotográfia egyik legeredetibb egyéni hangvételű
alkotója. 1980-ban érettségizett a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában,
majd játékfilmek és színházi produkciók fotográfusa, 1990-től a Beszélő című lap
meghatározó munkatársa. 1991-től 1994-ig Pécsi József-ösztöndíjasként, az Első
Alkotócsoport alapító tagjaként is olyan alkotásokat készített, melyek nem tűrik
a kommentárt, a képaláírást, önmagukban jelentésteliek. Életműve elismeréseként 1999-ben Balogh Rudolf-díjban részesült. Képeinek témái hol megfoghatatlanok, hol nagyon is hétköznapiak, konkrétak. Munkáit nevezhetjük szubjektív dokumentarizmusnak vagy „lírai riportoknak” akár, de az alapvető szándékot tekintve alkotásai az emberi lét alapkérdéseivel foglakoznak.
Magyar Fotográfiai Nagydíj Szilágyi Lenkének
A Magyar Fotográfusok Házában 2007. október 18-án 18 órakor veszi át Szilágyi Lenke fotóművész a Magyar Fotográfiai Nagydíjat. A díjat a Magyar Fotóművészek Szövetsége...