A milánói dóm múzeumában szeptember 21-ig látogatható a LIMITI-CONFINI” (Borders and Boundaries) című csoportos nemzetközi tárlat, amin Asztalos Zsolt munkája is szerepel. A kiállítás – Sabino Maria Frassà kurátort idézve – azt a kérdést járja körül, hogyan küzd meg napjainkban a társadalom azokkal a határokkal és korlátokkal – legyenek azok földrajziak, egzisztenciálisak vagy humán jellegűek – amelyek folyamatosan elállják az útunkat. A 22 kiállító művész többsége olasz, a néhány meghívott külföldi között szerepel Asztalos mellett többek között a neves lengyel képzőművész, Magdalena Abakanowicz is, aki 87 éves korábban néhány héttel a tárlat megnyitása előtt hunyt el.

Júliustól szeptemberig a Taipei Artist Village rezidenciaprogramján vesz részt Tasnádi József, aki a programot záró és szeptember 24-ig látható kiállításon a Balance molecule 101 című, itt mozgásban is megtekinthető multimédia installációjával vesz részt. A mű inspirációját azokból az asszociációkból meríti, melyekkel a tajvaniak a 8-as számot és az arany színét a szerencsével és a jóléttel kötik össze. Tasnádi munkáját meghívták az Artist Village-ben szeptember 29-ig tartó Jodori Khiang- Community Artfest-re is, s ezzel párhuzamosan a művész megbízást kapott egy Taipeiben maradó új köztéri munka elkészítésére is.

Sokoldalú nemzetközi együttműködés eredménye a Hauntopia / What If című csoportos kiállítás a hozzá kapcsolódó konferenciával és további kiegészítő rendezvényekkel a velencei Research Pavilionban, ami a biennálé nyitvatartási ideje alatt fogadja a látogatókat. A Research Paviliont a Helsinki Művészeti Egyetem működteti, több skandináv partnerrel, valamint a bécsi és a zürichi képzőművészeti akadémiákkal közösen. Az október 15-ig látogatható Hauntopia kiállítás, aminek házigazdája a Bécsi Képzőművészeti Akadémia, illetve annak PhD-in-Practice programja, egyfajta szellemidézés: a határozott és nyilvánvaló politikai erőszak korában felidézi a múltbéli erőszakot és a művészet eszközeivel vizsgálja egy másfajta jövő lehetőségeit. A közel 20 kiállító között szerepel Flohr Zsuzsi is, míg Erdődi Katalin a kiállításhoz tartozó zine-en dolgozott, és több programban is közreműködik.

Október 22-ig a varsói Królikarnia palotában működő Xawery Dunikowski Szobormúzeum ad otthont a Półprawda – Half-Truth (Féligazság) nevű csoportos kiállításnak, ami a Deutsche Telekomnak az elmúlt hét évben az egykori vasfüggöny mögötti országok kortárs művészeinek munkáiból felépített gyűjteményéről ad áttekintést. A kiállított munkák részben a régió történetére reflektálnak, részben személyes élményeket, tapasztalatokat dolgoznak fel. Utóbbiak ugyanúgy hordoznak regionális sajátosságokat, de univerzális nyelvük jól érthetővé teszi őket a máshonnan érkező látogatók számára is. A tárlaton – többek között Eva Kotátková, Roman Ondák, Geta Bratescu, a Slavs and Tatars mellett – a Kis Varsó munkái is szerepelnek.

Az Isztambuli Magyar Kulturális Központban november 12-ig látogatható az MMA Képzőművészeti Tagozatának Személyes tér című kiállítása. A tárlat az idei isztambuli biennálé társrendezvénye. A kiállításon szereplő művészek névsora itt olvasható, a háromnyelvű katalógus pedig innen tölthető le.

A Dortmund közelében lévő Soest múzeuma, a Museum Wilhelm Morgner 2016-ban nyitotta meg újra a kapuit és azóta ad otthont a Konceptuális Művészet Alapítványa által gondozott Schroth Gyűjteménynek, valamint a konstruktív-konkrét irányzatokhoz tartozó kortárs művészek időszaki tárlatainak. A fő hangsúlyt a régióban alkotó művészekre helyezik, de munkáikat országos, illetve nemzetközi kontextusba ágyazva mutatják be. November 19-ig látogatható legújabb kiállításukon a Schroth Gyűjteményben szereplő művészek mellett erre az alkalomra meghívottak művei is láthatóak. A kéttucatnyi, többségében német és francia művész között Ottó László személyében több munkájával egy magyar festő is szerepel.

A brémai Galerie im Park-ban november 26-ig látható a Passion című csoportos kiállítás, amelynek hat, különböző nemzetiségű kiállítója között találjuk Szűcs Attilát is. A tárlat kurátora Uwe Goldenstein, a Selected Artists galéria tulajdonosa és vezetője; e galéria művészkörében több magyar kortárs alkotó is található. A válogatás egy több éven és helyszínen átívelő, napjaink lényegi kérdéseit érintő tematikus sorozat része. A korábbi kiállítások hívószavaihoz hasonlóan (Under Cover, Hallucination, Immanence) ezúttal is a tudat mélyrétegeiben rejtőző tartalmak kutatása és felmutatása áll a válogatás középpontjában.

Szeptember 21-én nyílik és november 25-ig lesz látogatható a bécsi Museumquartier frei-raum Q21 kiállítóterében a Stopover – Az átmenetiség helyei című, számos rendezvénnyel kísért csoportos kiállítás, aminek apropója az ERSTE Alapítvány és a tranzit hálózat együttműködésében zajló bécsi rezidenciaprogram 15. születésnapja. A program Csehországból, Magyarországról, Romániából és Szlovákiából meghívott művészeket és kurátorokat lát vendégül a bécsi Museumsquartierben. A kiállítás egyrészt reflektál a rezidenciaprogram tapasztalatának átmenetiségére, másrészt Bécsre, mint helyszínre. A bemutatott művek és projektek olyan témákkal foglalkoznak mint a barátság, a különböző tapasztalatokon alapuló vita, társadalmi mozgalmak és aktivizmus, az imperializmus történelmi öröksége és jelenre való hatása, valamint az új nacionalizmusok erősödése. Magyar részről a kiállításon, illetve a rendezvényeken Erdődi Katalin, az ex-artists’ collective, Gróf Ferenc, a Gruppo Tökmag, Gulyás Márton és a Polygon Creative Empire (Bajusz Orsolya, Bogyó Virág, Lendeczki Kinga, Patakfalvi-Czirják Ágnes) szerepel, míg Angel Juditot és Hegyi Dórát a tranzit részéről közreműködő kurátorok sorában találjuk.

A rijekai SKC Gallery a Rijekai Egyetem diákjai által működtetett kulturális központ, ami a hallgatók saját rendezvényei mellett vendégkiállításoknak is otthont ad. Utóbbiak sorában kerül megrendezésre szeptember 22-24. között az a pop-up kiállítás, mely a Sealessness címet viseli és három magyar művész, Gosztola Kitti, Horváth Olivér és Német Szilvi közös, komoly kutatómunka eredményeként létrejött projektje; a megnyitón Trapp Dominika performansza is látható lesz. A projekt témája a címben is jelzett „tengernélküliség”, pontosabban az, hogy mi közünk van a tengerhez, ami ezen a helyszínen, az Osztrák-Magyar Monarchia egykori tengeri kikötőjében sajátos színezetet kap.

A pekingi Parkview Museumot és annak szingapúri testvérintézményét a főként az ingatlanbizniszben aktív Parkview Group feje, George Wong alapította. A múzeum egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy kiállításaival minél szélesebb nemzetközi kontextusba ágyazva mutassa be a kortárs kínai képzőművészetet. E törekvés megvalósításának jelentős pillére a Bridging Asia – Europe időszaki kiállítássorozat, melynek kúrálására Hegyi Lóránd kapott felkérést. A sorozat minden része egy-egy kínai kortárs alkotó munkáit állítja párbeszédbe – önálló tárlatok formájában – két európai művész alkotásaival. A sorozat szeptember 26-án nyíló és december 10-ig látogatható második részének Fehér László személyében magyar szereplője is lesz; munkái a kínai Wang Yuping és a Muntean/Rosenblum osztrák-izraeli művészpáros alkotásaival együtt lesznek láthatóak. A tárlatot a tervek szerint később Wong szingapúri múzeumában is bemutatják.

Rita Ackermannak (Bakos Rita) az őt képviselő tekintélyes Hauser & Wirth egyik angliai kiállítótermében, a Hauser & Wirth Somersetben nyílik meg legújabb, szeptember 30-tól az év végéig látható szóló show-ja. A Turning Air Blue címet viselő tárlaton a művész legújabb munkái lesznek láthatók.

A wolverhamptoni Reclaim Photography Festival idei kiadásán Reclaiming Our Cultural Landscapes (Kulturális tájaink visszaszerzése) címmel október 6-27. között a Light House Media Centerben lesz látogatható az a tárlat, mely egy szűk válogatást mutat be a fesztiválra 36 országból érkezett mintegy 1000 fotóból. A neves brit fotográfus, Richard Billingham és a fesztivál szervezője, Maxine Watts által kiválasztott alig 50 fotó közé Vedres Ági fotóművész Magyar vattacukor című alkotása is bekerült.

A dél-németországi Galerie Meinlschmidtnek négy városban is van kiállítóhelye; közülük a balingeniben október 10-től egészen jövő január végéig látogatható az Art Spirit of Budapest című csoportos tárlat, amely Jovián György, Kucsora Márta, Romvári Márton, Varga Zsolt és a Magyarországhoz sok szálon kötődő Hans Mendler munkáit mutatja be. Mendler a Resident Art Budapesttel együtt szerepet vállalt a kiállítás létrehozásában is.
A velencei Istituzione Fondazione Bevilacqua La Masa kiállítóhelyén, a La Galleria di Piazza San Marco-ban október 19. és december 3. között lehet megtekinteni az Algorithmic signs című csoportos kiállítást, ami a digital art öt nemzetközi úttörője, köztük Vera Molnár munkásságából ad ízelítőt. Az öt művész, akik közül a legfiatalabb, Ernest Edmonds is elmúlt már 75 éves, a legkülönbözőbb irányokból, a hagyományos festészet, a zene, a matematika vagy a filozófia felől érkezve lett a digital art művelője és kezdett foglalkozni a számítógép által kínált lehetőségeknek a művészetben történő felhasználásával. A „gyökerekhez való visszanyúlással” a tárlat célja az, hogy segítsen megértetni, tudatosítani a 60-as években indult információs forradalomnak a képzőművészetek fejlődésére – is – gyakorolt jelentős hatását. A tárlat kurátora a Londonban működő neves olasz művészettörténész, Francesca Franco.
