A londoni Tate Gallery új területekre fókuszáló gyűjteményépítését segítő, Orosz- és Kelet-Európai Akvizíciós Bizottsága (REEAC) egyelőre 19 tagból áll, júniusban megtartotta első ülését, és már meghozta első döntéseit is. Somlói Zsolttal beszélgettünk arról, miért hasznos ez egy gyűjtő számára, illetve mit jelenthet a magyar szcénának.
artPortal: Milyen úton került be a bizottságba?
Somlói Zsolt (S.Zs.): Ahogy ez lenni szokott: a szakmai kapcsolatok körbeértek a világban. Tavaly júniusban megkeresett Bagyó Anna, hogy szerveződik ez a testület, a régióból keresnek gyűjtőket, érdekel-e egy ilyen lehetőség. Ő maga művészeti konzultáns a magyar művészeti színtér egyik igen ismert személyisége külföldön, lengyel kapcsolatai révén kérdezték meg őt. Felvettem a kapcsolatot a bizottság orosz elnökasszonyával, Kira Flanzraich-hal, aki “szakmai” önéletrajzot kért tőlem, majd Londonban a Frieze idején találkoztunk. Beszélgetésünk végén közölte, hogy szívesen lát engem és feleségemet, gyűjtőtársamat, Spengler Katalint is a bizottságban. Végül azonban úgy döntöttünk, hogy egyedül veszek részt ebben a munkában. A tagság ára jelentős összeg, tízezer font évente. A Tate persze igyekszik ezért cserébe gesztusokat tenni, számos exkluzív programra hívnak meg, lehetőséget biztosítanak a múzeum vonzáskörébe tartozó neves szakemberekkel, művészekkel való találkozásra, minden katalógusukból küldenek, van éves belépőm a kiállításokra.
Ezen kívül is van még előnye részt venni egy ilyen testület munkájában?
S.Zs.: Természetesen a tagság a legnagyobb előnye a kapcsolatrendszer, ami vele jár. A bizottság hivatalos találkozóin túl számos kötetlen helyzet adódik, partik, összejövetelek. Megadták a módját az új bizottság, a REEAC bemutatásának is. Június első hetében hívták össze a Tate által alapított valamennyi akvizíciós bizottságot. Több napos programot állítottak össze számunkra, melynek része volt, hogy a neves londoni gyűjtőházaspár, Maya és Ramzy Rasamny és Sir Nicholas Serota, a Tate igazgatója közösen adtak fogadást, ahol megismerkedhettünk a többi bizottság tagjaival. A partin bemutatkozhattam Frances Morrisnak, a Tate nemzetközi gyűjteményi főkurátorának, valamint arra is lehetőség adódott, hogy röviden megbeszélhessük a magyar helyzetet Serota úrral, aki meglepően jól informált volt a budapesti Ludwig Múzeum ügyeivel kapcsolatban. A szakmai programok közül különösen érdekelt a hatvanas-hetvenes évek lengyel fotográfiájáról szóló szeminárium, itt találkozhattam a Tate fotókurátorával is. Jó érzés volt komoly nemzetközi szakemberek és gyűjtők körében képviselni a magyar és a régiós ügyeket. A mi bizottságunk ilyen nagy létszámban először ülésezett. Az ismerkedő bemutatkozáskor a személyes motivációim közül azt emeltem ki, számomra az a fontos, hogy tanuljak, hogy amit lehet, átadjak a saját ismereteimből, és hogy mindez legyen pozitív, szellemileg élvezetes. A bizottság tagjai között az első pillanattól kezdve kialakult egy előremutató, a közös ügyeket előtérbe helyező kommunikáció, úgy érzem, elindult valami.
Somlói Zsolt. Kovács Lehel munkája. Fotó: a Kreatív Online jóvoltából
Mit jelent konkrétan a kétirányú edukáció?
S.Zs.: Fölkészülten indultam Londonba, vittem magammal angol nyelvű szakirodalmat a magyar kortárs művészetről, amit olyan emberek kezébe adtam, akik számítanak. Szinte rögtön érkezett is visszacsatolás, az Art Baselen például összefutottam egy amerikai gyűjtővel, szintén bizottsági tag, és már emlegetett magyar művészeket, akikről a tőlem kapott kiadványban olvasott. Másfelől Londonban végighallgattam a Tate által kezdeményezett szemináriumot a lengyel konceptuális fotóművészetről. Jellemző módon a londoni Lengyel Kulturális Intézet szponzorálta az eseményt. Érdekes volt az is, hogy egy hozzánk sok szempontból hasonló kelet-európai ország, húsz évvel a rendszerváltás után hol tart, hogyan alakítja kortárs művészeti reprezentációját a világban. De izgalmasak voltak az előadásokban fölbukkanó párhuzamosságok a lengyel és a magyar művészet adott korszakában. Bár Kelet-Európából általában előbb utazunk ki Londonba, mint Varsóba, engem személy szerint komolyan érdekel a régió képzőművészete, és szívesen végiggondolok a szomszédos országokban már kipróbált, végigfutatott modelleket.
Hány tagja van a bizottságnak?
S.Zs.: Tizenkilenc. Az erőviszonyokra jellemző, hogy az orosz gyűjtők nagy többségben vannak. Nagyon jelentős gyűjteményeket és vagyonokat képviselnek, jellemző módon az USA-ban vagy Londonban élnek. Van már szlovén, lengyel, román, illetve egy Amerikában élő, szlovén és orosz művészetet gyűjtő tag is. Magyarországot Küllői Péteren és rajtam kívül a londoni és stockholmi illetőségű galériás, Carl Kostyál is képviseli.
Hogyan zajlott az első ülés június 7-én?
S.Zs.: A Tate kurátorai előzetesen öszeállítottak egy tanulmányt arról, hogy a régió 20. századi művészetében milyen folyamatokat, irányzatokat tartanak érdekesnek a múzeum gyűjtemények szempontjából. Az anyag alapján létrejött az első konkrét műtárgylista is az aktuálisan elérhető, ebben az évben a Tate látókörébe került művekből. Előre fölkészülhettünk a bizottsági ülésen megtartott kurátori prezentációra, amit megvitattunk, és szavazással döntöttünk. Döntően a hetvenes – nyolcvanas évek konceptuális regionális művészetéből kerültek művek a gyűjteménybe.
A magyarok közül ki volt a listán és választottak magyar műveket?
S.Zs.: Ez egyelőre nem publikus, de annyit talán elárulhatok, hogy magyar művész is szerepelt a listán. A múzeumot most elsősorban azok a vasfüggöny mögött formálódott hajdani művészeti folyamatok érdeklik, melyek párhuzamba állíthatók a nyugati művészet jelenségeivel, például a gender téma, a hetvenes évek fotókonceptualizmusa vagy az orosz nonkomformisták. Jelenleg ehhez tudunk figyelemorientáló gesztusokat tenni, de Küllői Péterrel dolgozunk azon, hogy lassan, fokozatosan a kortárs magyar művészet iránt is fölkeltsük az érdeklődést.
Kikkel áll közvetlen kapcsolatban?
S.Zs.: Több kurátorral, köztük Frances Morris-szal és Simon Baker fotókurátorral.
Mennyi elfoglaltsággal jár ez a munka?
S.Zs.: A REEAC évente kétszer ül össze hivatalosan, a következő találkozó ősszel lesz az orosz fővárosban, a Moszkvai Biennálé idején. Ahogy már említettem, a Tate számos programot szervez, az évnek gyakorlatilag minden hetére jut egy-egy izgalmas szakmai program. A Velencei Biennálén, az Art Baselen és a Frieze-en való részvétel érezhető elvárás, emellett a múzeum csapata a régió fontos művészeti eseményeit is igyekszik fókuszba emelni. A bizottság munkájában való részvétel persze éppen olyan, mint bármely más önkéntes tevékenység, mindenki a saját mértéke és lehetőségei szerint vesz benne részt.
Milyen benyomást szerzett a többiekről?
S.Zs.: Nagyon pozitív benyomásaim vannak. Bevallom, tartottam a bizottságban helyet foglaló orosz milliárdosoktól, de alaptalannak bizonyultak az előítéleteim. A műgyűjtésben különböző koncepciók élnek egymás mellett. A divat világából véve a párhuzamot, jólöltözött lehet az is, aki tetőtől-talpig egy nagy nemzetközi márka butikjából válogatja össze a ruhatárát, de az is, aki stílusérzékkel és gondos odafigyeléssel keresgél, sokféle forrásból gyűjt be ízléses darabokat, saját maga tervezi a megjelenését. Nemcsak pénz kérdése ez, hanem a személyes bátorságon, ambíción is múlik. Ugyanez a helyzet a gyűjtéssel. Előfordulhat, hogy egy kollekció egyetlen darabja pénzben kifejezve többet ér, mint egy másik összességében, de utóbbi intellektuális ereje, újszerűsége, gondolati összetettsége izgalmasabb, progresszívebb.
Változtatni fog a londoni tapasztalat a gyűjtési attítűdjükön? Például a lengyel fotográfiáról szóló előadás készteti-e vásárlásra?
S.Zs.: Ez az élmény inkább megerősíti az irányokat. Az utóbbi években egyre jobban érdekel a régió művészete. Az Art Baselen is például lengyel művésztől, Goshka Macugától vásároltunk egy sorozatot. A gyűjteményünkben évek óta fokozatosan épül egy a magyar művészetet a régió kontextusába helyező anyag, horvát, szlovén, román, cseh, bolgár művészek alkotásaiból. Az ebből az építkezésből származó tapasztalatok, ismeretek és ismeretségek nagyon hasznosak a bizottsági munkában is.
Nyitókép: Tate Britain. Fotó: Wikipedia
A cikk lejjebb folytatódik.