Augusztus 31-ig, Szentendre, MűvészetMalom
A nagybányai pályakezdés után nagyon hamar a nemzetközi művészet sodrában találta magát. A Vadak, a Nyolcak, a francia, holland német expresszionizmus alakította pályáját. De Czóbel Béla minden irányzatban önmagát kereste. A “legfranciább magyar” élete, művészete összeforrt Párizzsal, a francia főváros és Szentendre között ingázott. Még életében múzeumot kapott, de nemzetközi elismertség és hazai ismertség tekintetében talán mégsincs az őt megillető helyen. A szentendrei MűvészetMalom kiállítása ezt utóbbi hiányt kívánta pótolni. Barki Gergely művészettörténész, a kiállítás egyik kurátora.
artPortal: Mi az oka annak, hogy a már éltében elismert Czóbel Béla művészete a mai napig még sincs a helyén?
Barki Gergely (B.G.): 1971-ben Czóbelt arra kérték, segítsen saját életmű-kiállítása létrehozásában, amihez elsősorban ő szedte össze az akkor fellelhető képeit. A párizsi, a berlini és holland időszakból kevés műve volt látható akkor. A mostani kiállítás egyik nagy erénye, hogy Czóbel szinte minden korszaka jelen van, de még így is óriási a hiány. Azt a képet, amely a többség számára Czóbel festészetét jelenti, a még életében létrehozott szentendrei Czóbel Múzeum gyűjteménye megerősítette. A keresztmetszetében bemutatott életmű nagy részét a későbbi, főleg az École de Paris korszak képei alkotják. Czóbelre, miután 1925-ben visszaköltözött Párizsba, már egy sokkal egységesebb stílus volt jellemző. Kevésbé kísérletezett, nagy váltások már nem voltak az életművében. Ez a jóval visszafogottabb, lecsendesült kép él a köztudatban róla. A most megrendezett kiállítás is mutatja, milyen jelentős az egész életmű és talán a hangsúly egy kicsit a korai periódus felé billen.
Fiú labdával (1916), vászon, olaj, 83 x 63 cm
Párizs Czóbelre is, mint annyi más magyar művészre, jelentősen hatott. Művészetét a kor párizsi festői azonnal befogadták. Miben állt az újítása, miben rejlett az ereje?
B.G.: Azért érezzük Czóbelt egyedinek a magyar palettán, mert Rippl-Rónain kívül az egyetlen, aki a festészetről pont úgy gondolkodik, mint a franciák. A kiállítás címe, Egy magyar francia erre utal. Alkotásaiban nem a mögöttes társadalmi, szociológiai, filozófiai kérdések érdeklik, hanem festészeti problémákat akar megoldani.
Korai korszaka túllépi az akkori magyar festészetet?
B.G.: A magyar festészetben sokszor azt szeretjük, a külföldi kurátorok is azt keresik, amiben különbözik, amitől egyedi. Czóbel sok tekintetben kapcsolódik a magyar hagyományhoz, de legalább ennyire a franciához is. Amikor magyar tájat fest, akkor is ecsetje egy része francia marad.
A Vadakban találta meg szellemi rokonságát?
B.G.: Az első nagy lökést Rippl-Rónai jelentette számára. Párizsba kerülése után (1903) teljesen egyértelmű volt ehhez az irányhoz való kötődése. Elfordult a müncheni hideg akadémikus festészettől, túlhaladta a nagybányai plein-airt. Még diák, de már ekkor érződik a hatalmas erő munkáiban. Bár még útkereső, szinte első művei is öntudatos, magabiztos munkák. Nem a Fauve-ok találták meg őt, Czóbel találta meg a fauveizmusban magát, azt a fajta primitivitást, amivel a legtökéletesebben tudta kifejezni önmagát. A magyar nyelvben rossz konnotációja van a szónak, de a legnemesebb értelmében használt primitivizmus hatotta át egész életművét. Mert nyers és egyszerű lenni, mert absztrahálni, ami később a fauvizmusban kristályosodott ki. Nem Mattisse szofisztikált stílusát követte, brutális, erős primitivizmus érezhető képein. Míg a franciák fauve korszaka szinte hiánytalan, Czóbelnek ebből a periódusából kevés műve maradt meg, a legtöbbet csak reprodukciókról, leírásokból, fotókról ismerjük. Az elmúlt években előkerült képeiből is látjuk, ez milyen erős periódusa volt.
Szentendrei Vénusz (1968), olaj, vászon, 83 x 110 cm; Ferenczy Múzeum
Nagyon hamar rátalált a saját formanyelvére. Ezért nincsenek később jelentős váltások festészetében?
B.G.: Párizsban, a fauveizmusban valóban önmagára talált, amit 1908-tól egy zsákutcának tűnő korszak követett. A következő stílusirányzatba, a kubizmusba, szinte bele se szagolt. Picasso, aki ekkor kezdett kubista képeket festeni, felajánlotta neki, osztozzanak a műtermen. Czóbel nem fogadta el, tudva, Picasso erős egyénisége beszippantaná. Próbált önmaga maradni. Nem csatlakozott a sokak, így a Nyolcak által követett cézanne-i klasszicizáló irányzathoz sem.
Ez azért érdekes, mert ott van a Nyolcak alapításánál.
B.G.: Valójában nem alapító tagja. Az első kiállítás idején csak Pór Bertalan, Kernstok Károly, Orbán Dezső, Czigány Dezső és valószínűsíthetőleg Tihanyi Lajos voltak Budapesten. Gyorsan, kevés képből összehozott kiállítás volt. A Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köréből (MIÉNK) egyfajta puccsal próbáltak kilépni. Czóbel ekkor Párizsban volt, nem vett részt a szerveződésben, de három képe képviselte őt. 1911-ben, amikor a csoport felvette a Nyolcak nevet, szintén távol volt, csak nevével vett részt a mozgalomban. Szimbolikus, hogy amikor a Nyolcak legnagyobb kiállításukat rendezték meg a Nemzeti Szalonban, Czóbel családostul letelepedett Franciaországban. Párizs érdekelte, ott dolgozott és ott állított ki. Abban a közegben gyökeredzett meg. Nemzetközileg ő vált a legjelentősebbé.
Ülő fiúk (1907), Janus Pannonius Múzeum, Pécs
A szentendrei MűvészetMalomban most megrendezett kiállítás kétszáz képen keresztül ad keresztmetszetet Czóbel életéről, pályája szakaszairól. Az 1971-es kiállításhoz képest miben újult meg az életmű olvasata? Máshová kerültek a hangsúlyok, mint korábban? Arcot, új arcot kapott Czóbel?
B.G.: Az 1971-es kiállítás idején még élt, ezért főleg a későbbi műveit igyekezett bemutatni. Ez nagyon erősen meghatározta az akkori kiállítás arculatát. Sokan láthatták még Szentendrén, az előző generáció fejében így, idős mesterként élt. Azon kutatók, magamat is ide sorolom, akik a korai korszakával foglalkoznak, egy fiatal, energikus, brutálisan erős egyéniséget látnak, aki nagyon különbözik a későbbi, lecsendesedett, lírai, fátyolosabb, szétfoszlóbb stílusjegyű korszak mesterétől. A mai közönség egy sokkal színesebb egyéniséget ismerhet meg. Még számomra is újdonságként hatott több képe. Berlini korszaka, bár sokat lehetett tudni róla, mindeddig fehér folt volt. Az utóbbi években számos, korábban ismeretlen képe került elő, s látható, ez a periódusa a fauve korszakkal kvadráló. A hollandiai időszak számomra legkedvesebb képe a szivarozó Bergeni lelkész. Czóbel ekkor túl volt néhány év zsákutcáján, újból a régi markáns, expresszív módon fogalmaz. Képei erősek mint az őszinte és bátor gyerekrajzok. Ars poétikájaként vallotta, szeretne minden megtanultat lehántani és újból kezdeni. Ez látszik képein.
Politikailag semelyik korszakban nem exponálta magát. Mi az oka, hogy megengedték, eltűrték kétlakiságát, békén hagyták?
B.G.: Még kutatásra szorul ennek pontos, hiteles magyarázata, de vannak róla információim, sejtéseim. Felfogása a művészetről ugyanolyan egyszerű volt, mint amilyen a festészete. Csak az érdekelte, határozta meg a mindennapjait. Bár sok barátja volt, nem élt komoly társadalmi életet, nem volt társasági ember. A politika sem tudta beszippantani. Testvére, Czóbel Ernő a Szovjetuniót megjárt vonalas pártember volt. Próbálta ő is behúzni a politikába, de Czóbel semelyik rendszernek nem adta be a derekát. A Tanácsköztársaság alatt Berlinben élt, találkozott a magyarországi emigráns művészekkel, többekkel jó barátságban volt, de nem velük, hanem a német expresszionistákkal szerepelt közös kiállításon. Bárhol élt, mindig megtalálta a nemzetközi kapcsolódásait. Megérezte már a legelején, hogy befogadja, élvonalába teszi a nemzetközi trend. Sikerei voltak, vásárolták a képeit, komoly gyűjtőkre tett szert, mégsem vált tehetős emberré. Ez a közeg volt számára a természetes.
Fekvő nő (1922 körül), Olaj, vászon, 74 x 88 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Magyar festőnek tartotta magát. Miért ragaszkodott Szentendréhez, miért élt fél éveket itthon?
B.G.: Bár az I. világháborúig alig volt itthon, utána is ritkán látogatott Magyarországra. Párizs, Hollandia, Berlin, aztán ismét Párizs volt az otthona. A felajánlott francia állampolgárságot mégsem fogadta el. Feltételezésem, hogy a Modok Máriával való ismerettsége vonzotta leginkább haza. Ugyanakkor szüksége volt Párizsra. Nem tudom, hol érezte magát igazán otthon. Hogy miért engedte a Rákosi-, majd a Kádár-rendszer, hogy ingázzon? Jól jöhetett külföldi kapcsolata az államnak, a mindenkori kultúrpolitika potenciát láthatott benne, de azt is tudták, nem kell tartania tőle. Tudták, hogy mindig hazatér. Franciaországban keveset festett, inkább itthon készült képeit vitte ki, s adta el. Ezt is engedték neki. Tudni, hogy Aczél György rajongott a festészetéért. A már nem újító, nem avantgárd korszakát a hazai közízlés is befogadta.
Feltételezett ezres nagyságrendű képeiből több száz elveszett. Ez mivel magyarázható?
B.G.: Sokat reprodukcióból, még többet csak leírásokból ismerünk. Például nyolc elveszett fauve-os akt-képéről tud a kutatás, ebből egyet fekete-fehér reprodukcióból ismerünk, de az sincs meg. Képei eltűnésének több oka is van. Az egyik, hogy a kezdetektől vásárolták műveit és a világon rengeteg helyre elkerültek. Igen sok magyar gyűjtőről is tudunk. Ady és Léda két képet vásárolt tőle, de azok hollétéről sem tudunk. Az első világháború alatt lefoglalták műtermét, majd 1921-ben elárverezték képeit. Maga Czóbel is próbált párizsi, majd Hollandiában festett képei nyomára bukkanni, de neki sem sikerült. A német gyűjtők egy része zsidó volt, a tőlük elkobzott képek sorsa is ismeretlen. Egy részük Amerikába került, a többi még esetleg Németországban lappang, de néhány meg is semmisülhetett. Gyanítom, hogy nagyon sok elveszettnek hitt képe csak megbúvik valahol. Ahogy korábban a Magyar vadak kiállítás kapcsán szisztematikusan kerestünk és jó néhány képet megtaláltunk, itt is a kutatás, keresés a fő feladat.
Meyer úr arcképe (1921(, olaj, vászon, 140 x 82 cm; Ferenczy Múzeum
A kiállítás kronologikusan dolgozza fel az életművet. Más kapcsolódási pontok is kézenfekvők lehettek volna.
B.G.: Nem tart még ott a Czóbel-kutatás, hogy más tematikában jól bemutatható legyen. Összefoglaló, nagy monográfia nem született még róla és rengeteg részletkutatás van még hátra. Ha ezen mind túl lennénk, akkor lehetne más tematika szerint felépíteni egy újabb retrospektív kiállítást. Bár sok közvetlen kapcsolat, szál hiányzik, még most sem vagyunk elkésve. Tíz éven belül muszáj lesz egy igazi nagy monográfiát írni Czóbelről.
