Ball.Room. – Hello emograms a címe annak a teremnyi installációnak, amelyet egy magyar képzőművész-designer, Kiss Miklós valósított meg a dél-koreai Gwangju Design Biennale központi pavilonjában.
Akár a többi projektjében, ebben a munkájában is ötvözi a képzőművészet, a grafikai tervezés és a tipográfia elemeit. Egyben teszteli és interakcióra bírja a befogadót: az érdekelte, miként szoktunk és egyáltalán, hogyan lehet érzelmeket kifejezni az internet alapú kommunikációban?

Tizenhárom különféle fejet, illetve arcot alkotott, a netes kommunikációban elterjedt emojik alapján. Ezeket emogramoknak nevezte el, mert az alapjaikat szavak, kifejezések képezik, azaz a tervező tipográfiai elemeket használt fel hozzájuk. Az installáció tulajdonképpen egy nagy, sárga tér, amelyet sárga labdák töltenek be, illetve egy másik csoportban 13 felfújható emoji labda. A cím pedig, a Ball.Room. utalás Harvey R. Ball-ra is, aki a világ talán legismertebb vizuális jelének, a smiley-nak a megalkotója volt.
A Ball.Room. eljátszik a látogatóval, ahogy a látogató is eljátszhat a sárga lasztikkal. Az installáció arra az oda-vissza folyamatra is emlékeztet, ahogyan az érzelem kifejezésére alkalmas képekből tipográfiai jelek lettek – mint például ez : ) – , és viszont, a jelek ismét képpé váltak.