A bécsi Dorotheum hagyományosan a magyar műalkotások beszerzésének egyik legnagyobb külföldi forrása. XIX. századi festmények és akvarellek című, szeptember 18-i árverésükön még a náluk megszokottnál is több magyar mű szerepel, elsősorban a Markó-család tagjaitól. Id. Markó Károlytól összesen öt különböző méretű jellegzetes itáliai tájkép kerül kalapács alá 1,500 és 6 ezer euró közötti taksával; két tételt id. Markó Károly köréhez tartozó művész alkotásaként indítanak 500-700, illetve 1,5-2 ezer eurós becsértékkel. Ifj. Markó Károly művészetét egy alkotás képviseli, ezért 3-4 ezer eurót várnak. A Markó-képek többségének katalogizálásában Bellák Gábor művészettörténész is közreműködött. A tételek, kettő kivételével, az 1900-as évek eleje óta egyazon olasz magángyűjtemény részei voltak. Természetesen számtalan oka lehet annak, hogy tulajdonosuk miért Ausztriában bocsájtja őket árverésre; a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy Ausztriára és konkrétan a Dorotheumra mindkét olyan ország – Magyarország és Olaszország – gyűjtőinek jó rálátása van, ahol a Markó-műveket leginkább keresik.
De ezzel még nincs vége a Dorotheum magyar tételeinek: ugyanezen az árverésen szerepel a magyar kínálat legdrágább darabja, Böhm Pál 15-20 ezer euróra tartott vászna, az Alaktanulmányok az Udvari Sörház vendégeiről, továbbá Sándor Antal Falusi háza és Erdélyi-Gaál Ferenc Lány csónakban című munkája is; előbbiért 1,5-2, utóbbiért 1-1,5 ezer eurót várnak.

Moholy-Nagy László az egyik sztárja a Sotheby’s október 3-i New York-i fotóaukciójának. Összesen négy tételt árvereznek tőle, melyekből a legfontosabb egy 1923-25 között készült cím néküli fotogram (Fotogram kör alakú formákkal és átlós vonallal), ami számos kiállításon szerepelt és utoljára 2005-ben bukkant fel aukción, ugyancsak a Sotheby’s-nél. Egy szintén cím nélküli, macskát felülnézetben ábrázoló, 1926 körül készült fotó 1929-nél nem későbbi nagyításáért és egy ugyancsak 1926 körül született fotogramért egyaránt 30-50 ezer eurót várnak, míg az 1931 körül készült Gleccser című fotó vintázs nagyítása 25-35 ezer euróért kelhet el. Ez a mű 2000-ben a Sotheby’s londoni árverésén bukkant fel utoljára a piacon.

Míg a nagy nemzetközi aukciósházak árverésein Moholy-Nagy munkái gyakran felbukkannak, a Frankfurt-közeli Königstein kis árverőházában, az Auktionshaus Königsteinben ez igazi meglepetésnek számít, de igazolja azt a régi tapasztalatot, hogy érdemes a „kicsikre” is odafigyelni. A ház szeptember 22-i művészeti, antikvitás és militária árverésén Moholy-Nagy fekvő alakot ábrázoló, vegyes technikájú (akvarell, gouache, ceruza, szén), restaurált tanulmányrajza szerepel, amiért legalább 11 ezer eurót várnak.

Október 5-én a Christie’s tart fotóárverést New Yorkban, s itt is szerepelnek magyar művészek munkái: André Kertész ismert alkotása, a Martinique, 1972. január 1. ezüstzselatinos nagyításáért 6-8 ezer dollárt, míg Brassai graffitiket megörökítő sorozata két darabjának 1956-os nagyításaiért egyenként 5-7 ezer dollárt várnak.

A nemzetközi piacon nagy népszerűségnek örvendő Hantai Simon munkáira a következő napokban a Christie’s-nél és a Sotheby’s-nél is lehet majd licitálni. A Christie’s szeptember 27-i második világháború utáni és kortárs New York-i árverésén egy akvarell szerepel a művésztől, ami a párizsi Galerie Jean Fournier-ből 1985-ben került jelenlegi tulajdonosához. Az 1971-ben született kisméretű, vászonalapú munkáért az aukciósház 18-25 ezer dollárt vár. Ugyanezen a napon, de Párizsban árverezi a Sotheby’s a neves ottani galerista, a 98 éves Daniel Cordier magángyűjteményét. Ebben Hantainak egy 1973-as olajképe, a Blancs is szerepel, melynek a művész a hátoldalára is festett egy igen hasonló, de eltérő színvilágú munkát. A „kettő az egyben” kép 70-100 ezer eurós becsértéket kapott.

A pozsonyi Soga Aukciósház október 2-i árverése teljes magyar anyagának bemutatása meghaladná e cikk terjedelmi korlátait, ezért csak a legfontosabb tételeket említjük: Mednyánszky Lászlótól egy idős férfi portréjára és egy ugyancsak idős, álló férfi akttanulmányára lehet licitálni, mindkét munka 5 ezer euró körüli taksát kapott. Rudnay Gyula olaj tájképéért és Czóbel Béla Mária a kertben című, korábban a Kieselbach Galéria árverésén is szerepelt rajzáért egyaránt 1,5 ezer eurót várnak. Ennél magasabb, 1,8-2 ezer euró körüli a becsértéke Neogrády Antal hölgyeket mezőn, illetve erdei tisztáson ábrázoló festményeinek.

- Frissítés szeptember 29.
Magyar szempontból jól sikerült a Dorotheum szeptember 18-i árverése. A Markó családhoz köthető 8 tétel közül 7 elkelt, többségük ráadásul a becsértékénél jóval magasabb áron. Id. Markó Károly festményei a várt 2-4 ezer euró helyett 4,5 és 7,5 ezer euró között cseréltek gazdát és taksájának dupláját, 6.250 eurót adtak ifj. Markó Károly tájképéért is. Az id. Markó Károly köréhez sorolt szerző(k) művei 2.175, illetve 1.250 euróért keltek el. Becsértéke sávjában,1.375 euróért cserélt gazdát Erdélyi-Gaál Ferenc munkája. Böhm Pál és Sándor Antal festményeire nem volt licit.
Nem lenne meglepő, ha e tételek egyike-másika hamarosan hazai árveréseken is felbukkanna mint ahogy ez történik most Molnár C. Pálnak a Dorotheumnál június 28-án szerepelt fekvő női aktjával; az ott 21,5 ezer euróért gazdát cserélt kép a Virág Judit Galéria október 5-i árverésén 6 millió forintról kezd; becsértékét az árverőház 10-15 millió forintban jelölte meg.
Moholy-Nagy László fekvő alakot ábrázoló tanulmányrajza az Auktionshaus Königstein szeptember 22-i árverésén nem kelt el.
Hantai Simon művei iránt továbbra is igen élénk a kereslet. Akvarellje a Christie’s szeptember 27-i New York-i árverésén a várt összeg duplájáért, 46.250 dollárért kelt el, míg az írásunkban is reprodukált olajképe ugyanezen a napon Párizsban a Sotheby’s-nél ennél is nagyobbat ment, hiszen 70-100 ezer eurós taksájával szemben új tulajdonosa 465 ezer eurót adott érte.
Cikkünket később az októberi árverések eredményeivel is frissítjük.
- Frissítés október 6.
Kevés siker kísérte a magyar tételek szereplését a pozsonyi Soga Aukciósház október 2-i aukcióján. Az írásunkban említett tételek közül egyedül Mednyánszky László férfi aktja kelt el, de ez is a vártnál alacsonyabb összegért, 3.200 euróért. Mednyánszky férfiportréjára, illetve Czóbel Béla, Rudnay Gyula és Neogrády Antal munkáira nem volt licit.
Nagyszerűen szerepelt viszont Moholy-Nagy László a Sotheby’s október 3-i New York-i fotóárverésén. Fő tétele, a cím nélküli fotogram 1923-25-ből becsértékének háromszorosáért, 447 ezer dollárért cserélt gazdát, három további munkája pedig a várt összegekért, 50 ezer, 32 és fél ezer illetve 25 ezer dollárért kelt el.
A Christie’s október 5-i New York-i fotóaukcióján Kertész Martinique, 1972. január 1 című nagyításáért 9.375 dollárt fizettek, míg Brassai két graffiti-fotója becsértékénél lényegesen alacsonyabb áron, egyenként 1.875 dollárért váltott tulajdonost.