Ritkán fordul elő, hogy egy jó nevű párizsi galériában Magyarországon dolgozó fiatal művész állít ki. A Galerie Danysz-ben május 6-ig – a francia Sébastien Preschoux és a német Tomislav Topic alkotásainak társaságában – Kóródi Zsuzsanna vizuális művész műveivel találkozhat a közönség.
Kóródi Zsuzsanna a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) üvegtervezés szakán tanult, és mint azt saját magáról szóló írásában olvashatjuk: „Kezdetektől foglalkoztattak az üveg médiumában rejlő olyan optikai lehetőségek, amiket a képalkotásban vagy a mozgás megjelenítésében tudok alkalmazni. A szemlélő, a mű és a tér viszonya adják azt a hármas egységet, amiben mindig gondolkodom, ezért nehéz műfajilag besorolni, mit is csinálok. Van, aki szobornak, képnek vagy éppen objektnek titulálja.”
Üveggel, színekkel és optikai jelenségekkel dolgozik. Az évek során többféle technikai módszerrel kísérletezett, és a kiállításon is más-más eljárással készült munkái láthatók. Ezekben a bonyolult, több lépcsős kivitelezési procedúrákban helyet kap a festés, a különböző grafikai eljárás, a csiszolás, rétegezés és a ragasztás is. És mint kortárs művész, eszköztárából a digitális technika sem hiányzik, amely mind az alkotói munkafolyamatokban, mind az inspirációkban tetten érhető.
Ahogy például Yaacov Agamnak az ötvenes-hatvanas években született alkotásai esetében, úgy itt is a néző helyváltoztatása „mozdítja meg” a hol egymásra rétegzett, bordázott üveglapokból, hol pedig egymás mellé sorakoztatott üvegblokkokból létrehozott képeket.
Kóródi Zsuzsanna párizsi kiállítása kiválóan alkalmas arra, hogy a mesterségbeli felkészültség és a művészi véna ötvözetéből született művek ne csak az op-art és a kinetikus művészet iránt érdeklődő szakmai és gyűjtői körök, de a szélesebb közönség figyelmét is felkeltsék. Művei Magyarországon június 11-ig Veszprémben a Dubniczay Palotában rendezett Folyékony időszeletek és április 28-ig a budapesti Hegyvidék Galéria Nem valóság, de nem is álom című csoportos kiállításokon láthatók.
A Magyarországon született, de gyerekkorától Franciaországban élő Julia A. Etedi 2018-ban a fotóiból rendezett a párizsi Galerie Taglialatella-ben egyéni kiállítást. A fotózáson kívül azonban sokféle anyaggal, márvánnyal, fával, selyemmel is dolgozik, és ezúttal – Accord á coeur címmel – festményeit mutatta be a Galerie du Génie de la Bastille-ban. A lírai absztrakt sorozatot finom vonalak és semmiképp sem pejoratív jelzőként értelmezendő nőies színek jellemzik. Az ürességet adó fehér alapon nyugvó szabálytalan foltok harmonikus, megnyugtató kompozíciót alkotva, hol egymásba olvadnak, hol egymásra rétegeződnek. Julia Etedi a természet megfigyeléséből leszűrt önvizsgálat vizuális megjelenítését tárja elénk ezeken a festményeken.
Teljesség és hiány, üresség és teltség, rend és káosz, árnyék és fény, megannyi olyan jelenség, amelyet az ellentétek mezsgyéjén néha szédületesen, máskor szinte tapinthatatlanul tapasztalunk meg.
Akik tudják, hogy édesanyja képzőművész, édesapja pedig reklám- és divatfotográfus, azokat nem lepi meg, hogy Julia A. Etedi műterméből kétféle műfajban is ígéretes munkák kerülnek ki.
Alain Adler neve szinte biztosra vehetően hiányzik minden magyar vonatkozású fotográfiai lexikonból, és ez nem a szerkesztők hibája. Hosszú évekig Franciaországban is feledésbe merült a neve. Annak ellenére, hogy halála után olykor-olykor szerepeltek fotói a nyilvánosság előtt, és 2020-ban Sète-ben egyéni kiállítást is szenteltek neki, a mostani párizsi kiállítása sokak számára hat felfedezésként.
Alain Adler, eredeti nevén Adler Albert (1923-1997) született Budapesten. A harmincas években – 1936 körül – elhagyva Magyarországot, az Adler-család Párizsban telepedett le. 1942-ben a német megszállás Albertet tanulmányai megszakítására és Párizs elhagyására kényszerítette. Először Grenoble-ban, majd Lyon-ban csatlakozott az ellenállókhoz. Ekkor vette fel az „Alain” nevet. A felszabadulást követően, először a Franc-Tireur, majd a rövid életű Renouveau magazin szerkesztőségében dolgozott. Riportokat készített, amiket saját felvételeivel illusztrált. Egy alkalommal azt a megbízást kapta, hogy készítsen riportot egy filmforgatásról. Ettől a pillanattól kezdve felhagyott az írással és standfotós lett. Tíz éven keresztül, 1954-től 1964-ig a kor filmművészetének legnagyobbjait fotózta forgatás közben, de még inkább a feszültséget, fáradságot levezető szünetekben. Számos felvétele jelent meg az Avant-garde, a Ciné-Révélation és a Regards oldalain. Az ötvenes-hatvanas évek olyan emblematikus filmszínészei jelennek meg a kiállításon látható nyolcvan fotón, mint például Jean Marais, Jean Gabin, Anna Karina, Jean Seberg, Brigitte Bardot, Alain Delon, Jean-Paul Belmondo vagy Gary Cooper. Ismeretlen okból 1965-ben felhagyott a fotózással és szakmát váltott: könyvesboltot nyitott Párizs XVIII. kerületében. Ez ad magyarázatot arra, miért is süllyedt neve és fotográfiai munkássága feledésbe hosszú időn át.
Amikor idős korában anyagi nehézségekkel kellett szembenéznie, egyik unokaöccse ajánlatára eladta negatívjait a Roget-Viollet fotóügynökségnek. A mintegy 12 000 klisé az ügynökség gyűjteményének további 200 000 darabjával együtt a Bibliothèque Historique de la Ville de Paris-ba került és kiállításukra, forgalmazásukra egyedül a Galerie Roget-Viollet jogosult.
Alain Adler a francia filmművészet egyik legizgalmasabb korszakának, a François Truffaut, Claude Chabrol, Jean Luc Godard által fémjelzett Új hullám-nak, (Nouvelle Vague) minden kétséget kizáróan az egyik legkiemelkedőbb fotográfus krónikása.
Alexandra Breznaÿ a Breznay-művészcsalád harmadik generációs tagja: Breznay József festőművész unokája és a Párizsban letelepedett, közelmúltban elhunyt festőművész, Breznay Gábor lánya. Bár rajzzal és grafikával is foglalkozik, elsődleges alkotói területe a fotográfia. Ez irányú képzettségét New York-ban szerezte, ahol az International Center of Photography-n diplomázott. Saját magát „utcai fotográfusként” határozza meg, és hogy ez mennyire pontos összegzése fotográfusi tevékenységének, azt Párizs, New York és Budapest utcáin készült felvételei igazolják.
Több egyéni és csoportos kiállítással a háta mögött most Városi magány (Solitude Urbaine) címmel a montmartre-i Galerie 3F-ben rendezett egyéni kiállítást. A zsúfolt nagyvárosok egyre erőteljesebben megmutatkozó jelensége, a sok ember között magányosan élni, korunk civilizációjának egyik legsúlyosabb, mind többeket érintő problémája. Alexandra Breznaÿ fotói érzékenyen, empátiával jelenítenek meg olyan emberi szituációkat, amelyek rámutatnak arra, hogy a magány társadalmi helyzettől függetlenül bárkit sújthat, és hogy sok emberrel körülvéve (metrón, utcán, kávéházban…) is mennyire egyedül érezhetjük magunkat.
Alexandra Breznaÿ a Hans Lucas és az R.É.A. fotóügynökségek tagja. Riportfotói többek között olyan rangos lapokban jelennek meg, mint a Le Point, Les Echos, Philosophie Magazine, La Croix, Madame Figaro és a Der Blatt. Munkásságából ízelítőt kaphatott már a magyar közönség is, mivel két alkalommal is szerepelt Budapesten, legutóbb 2022-ben a diaszpóra művészeinek szentelt tárlaton a Bálnában.
Borítókép:
Alexandra Breznaÿ: Solitude Urbaine, 2010
