- Update 09.15: A kurátorok visszaszóltak…. – kiegészítésünk a cikk végén!
Senkinek sem volt érdeke, hogy menet közben pánikot keltsen, így csak most derült ki: augusztus végén hajszálon múlott, hogy a documentának nem kellett idő előtt bezárnia. Az ok meglehetősen prózai: elfogyott a pénz.
A documenta – elvben legalábbis – 37 millió eurós költségvetésből gazdálkodhat; ennek felét teszik ki a közpénzből kapott támogatások. Hessen tartomány és Kassel városa 14 milliót dobott össze, 4,5 milliót a berlini kormány adott egy alapítványán keresztül. A 37 millió másik felét a documentának magának kell kitermelnie, zömmel a belépőjegyekből és a katalógusok értékesítéséből. Már az is kétséges, hogy a saját bevételek elérik-e a tervezett szintet – félidőben ugyan a látogatók száma még meghaladta az öt évvel ezelőttit, a végére azonban úgy néz ki, hogy idén összességében 3%-kal kevesebben váltanak jegyet.

A nagyobbik baj azonban mégsem ez: a hírek a költségkeret 7 milliós, azaz közel 20%-os túllépéséről szólnak. A bűnbakot gyorsan sikerült is megtalálni Adam Szymczyk, a rendezvény művészeti vezetője szemében. Ő harcolta ugyanis ki, hogy a documenta eddigi története során először – és a történtek fényében valószínűleg jó ideig utoljára – két egyenrangú helyszínen kerüljön megrendezésre. Kasselen kívüli helyszínek eddig is előfordultak, de most a német város mellett Athén is házigazda lett, s ami „politikailag” üzenetértékű döntésnek tűnt, gazdaságilag teljes fiaskóval zárult.
A kiadások tételes ellenőrzése ugyan csak most kezdődött, de nagyon úgy néz ki, hogy a pénz Athénban úszott el. Ezért a felelősség persze alapvetően nem a görögöket terheli, hanem Szymczyket és Annette Kulenkampffot, a documenta ügyvezető igazgatóját. Úgy tűnik, mindkettejüket le is írták már; Szymczyket a többségében a tartomány és a város által tulajdonolt szervező cég augusztus végi felügyelő bizottsági válságtanácskozására már meg sem hívták. A lengyel szakember szemére vetik azt is, hogy olyan keveset tartózkodott Kasselben, hogy aligha lehetett teljeskörű rálátása az ügyekre.
Amikor még minden rendben volt: Adam Szymczyk művészeti vezető és Annette Kulenkampff ügyvezető igazgató a documenta 14 megnyitóján. Fotó © Fischer, forrás: hna.de
Nem bizonyult jó személyi döntésnek a művészettörténész végzettségű Kulenkampff kinevezése sem az operatív vezetői funkcióra. Korábbi munkaköreiben – legutóbb például egy művészeti könyvkiadóban – aligha szerezhette meg a kasseli funkció betöltéséhez szükséges gyakorlatot. És nem jön ki jól a dologból a felügyelő bizottság, illetve annak korábbi vezetője, Kassel korábbi polgármestere, Bertram Hilgen sem, aki hivatali idejének utolsó hónapjaiban valószínűleg kerülni akarta a konfliktusokat és nem vette igazán komolyan a problémákra már jó ideje utaló jeleket.
Mint most kiderült, ha augusztus végén nem sikerült volna számos beszállítóval megegyezni a számlák kiegyenlítésének átütemezéséről és nem sikerült volna 7 millió eurós kölcsönt felvenni a lyukak betömésére, a documentát azonnal be kellett volna zárni. A helyzetet persze a kölcsönfelvétel nem oldotta meg; visszafizetésére Hessen tartomány és Kassel városa fele-fele arányban vállalt kezességet és nem sok kétség lehet afelől, hogy a számlát a végén nekik kell állniuk. Ráadásul a kezességvállalást a kasseli képviselőtestületnek még szentesítenie kéne; a pártok egyelőre meglehetősen visszafogottan reagálnak ebben az ügyben. Végül persze minden bizonnyal beadják a derekukat, hiszen Kasselnak nagyon komoly érdeke fűződik ahhoz, hogy ne veszítse el a documentát, amely Európa legjelentősebb kortárs művészeti eseménye lett, és látogatók tömegeit vonzza. De a tanulságokat minden bizonnyal levonják majd, és sokkal profibb szervezeti struktúrával, gondosabban kiválasztott vezetőkkel és jobban a gazdasági realitások talaján maradva vágnak neki a documenta 15 szervezésének.
A cikk nyitóképe: Maria Hassabi, STAGING: quartet, 2017, live installation, installation view, Neue Neue Galerie (Neue Hauptpost), Kassel, documenta 14, photo: Fred Dott
- Update szeptember 15.
Visszaszóltak a documenta 14 kurátorai
Amint várható volt, Adam Szymczyk és a documenta teljes kurátori csapata nem hagyta kommentár nélkül a nagyszabású show majdnem-csődjéről szóló híreket és a szervező cég felügyelő bizottságának azt az álláspontját, ami őket tette felelőssé a jelentős deficitért.
Közleményük nem tagadja ugyan a túlköltés tényét, de azt lényegében a tartományi és városi vezetés által is elfogadott és támogatott koncepció szinte elkerülhetetlen következményének tekinti, mivel a documenta a korábbival lényegében megegyező büdzsé mellett ezúttal két helyszínen került megrendezésre és tovább is tartott nyitva. Szymczyket e koncepciót elfogadva nevezték ki a documenta művészeti vezetőjének. Konkrétumok említése nélkül hozzáteszik azt is, hogy a documenta által a város és a tartomány számára generált bevétel jelentősen meghaladja a rendezvénynek nyújtott pénzügyi támogatás összegét.
Szymczyk kifogásolja, hogy a politika a pénzügyi gondokat úgy hozta nyilvánosságra, hogy velük előtte nem konzultált és most egy olyan helyzetben állítja be magát megmentőként, melynek kialakulását mindeddig passzívan figyelte. Különösen sérelmezi, hogy a felügyelő bizottság augusztus végi válságtanácskozására meg sem hívták, mint ahogy azt is, hogy a város új polgármestere július 22-i felügyelő bizottsági elnöki kinevezése óta nem kereste vele a kapcsolatot.
A közlemény legfontosabb gondolatait szó szerint idézzük: „Elhatároztuk, hogy nyilvánosan szót emelünk ebben az ügyben és kollektíven síkraszállunk a documenta, mint kulturális és művészeti közintézmény politikai érdekektől való függetlenségének megvédéséért… Olyan időben élünk, amikor az idő és a béke is hiánycikk. A szabadság, akár a művészi, akár a másféle, olyasvalami, amit valamennyiünknek meg kell védenünk. A mai világban ez számunkra sürgetőbbnek tűnik mint valaha. Ezért mindenkit arra kérünk, függetlenül attól, hogy érintett-e ebben a vitában vagy sem, hogy fejezze ki szolidaritását velünk a szabad, kritikus és kísérleti jellegű documenta értékeinek védelmében.”
A cikk lejjebb folytatódik.