A photobook, vagyis fotókönyv egy olyan művészeti kifejezőeszköz, amelynél a fotóanyag és annak elrendezése mellett legalább annyira fontos a formátum – könyv – anyaga, kötése vagy kötetlensége, egyszóval a megjelenés. Egy-egy fotóprojekt ilyesfajta való bemutatása jelentéstöbbletet kap, hiszen a képek nem csak megtekinthetők, hanem kézbe is vehetők és megtapinthatók ebben az új, tárgyiasult formában, amely legalább annyira objekt, mint album. Jó esetben pedig a könyv nem pusztán esetleges hordozó, hanem maga is jelentéssel bír, kompozíciós megokoltsága van. A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) dicséretes nyitottságot mutatva a fiatal műfaj iránt, 2017-ben már harmadjára fogadta be a kiállítást a Bártfay terembe, június 10. és 23. között.
aP: Az első két alkalommal kizárólag FFS (Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója) tagok voltak a kiállítók, idén viszont szélesedett a paletta, nem kis mértékben a MAMA photobooks nevű fiatal csapat részvétele miatt. Kik alkotják a MAMA-t, mit csinálnak és mi motiválja a csapatot?
Ficsór Zsolt (F.Zs.): Úgy indult, hogy 2015-ben fotósként tanulmányi úton voltam Berlinben és több, kizárólag photobook-kal foglakozó könyvesboltot láttam. Ezek közül a Motto talán a legismertebb. Ugyanebben az évben résztvettem a MOME-n egy photobook-kurzuson, amit Jörg Colberg tartott. A kurzus alatt megszületett pár projekt, elkészült jó pár dummy (fotókönyv-prototípus), és az ezzel való munka inspirált arra, hogy Terjék Dianával és Schuller Vladimirral elindítsuk a MAMA-t, amihez egy későbbi fázisban csatlakozott Tóth Bátor. A workshop után csoportként jelentkeztünk az első Capa nagydíjra is. Kijutottunk a bécsi fotókönyv-fesztiválra, ahol bemutattunk a kurzus alatt elkészült könyveket, amelyek kivitelezésére, nyomtatására, kötésére kaptunk MOME-s támogatást. Jelenleg a Meetlab nevű félig nyitott közösségi műhelyben bérlünk helyet.
aP: Mit jelent a MAMA név?
F.Zs.: A nevünk utalás azokra a kézzel (MAnuális) és kisipari (MAnufakturális) módon, kis példányszámban készülő munkákra, amelyek létrehozására szerveződtünk.
De a betűszóban benne van a mára való utalás, illetve még a nagymamám személye is belejátszott, aki több, mint hatvan évig űzte ezt a szakmát.
aP: Kik keresnek meg benneteket megbízással?
Tóth Bátor (T.B.): Az egyetemekről (a MOME illetve a Kaposvári Egyetem), és/vagy az FFS-en keresztül is sokan jönnek. Magyar fotósok, magyar alkotók könyveiből létrehoztunk egy állandó gyűjteményt, ami a meetlab-ban meg is tekinthető. Fiatal alkotókról, pályakezdőkről beszélünk 99 százalékban, nem jellemző az, hogy lennének már olyan gyűjtők, akik azzal állítanának be, hogy mindegyik létező könyvből szeretnének egy példányt. Részünkről ez egy kicsit küldetéstudat is.
aP: A PIM-ben e hét péntekig látható kiállítás szervezésébe idén szálltatok be először. Mit lehett itt látni?
T.B.: A itt látható fotókönyvek többsége az elmúlt egy év termése, és körülbelül egyharmada át is ment a kezünk alatt. A minőség mellett a mennyiség is fontos, mindkettő mutatja hogy a műfajnak kezd súlya lenni.
aP: Milyen lehetőségeket ad, milyen típusú kreativitást hív elő a fotókönyv abból, aki készíti?
F.Zs.: A történetmesélés nagyon fontos elem. A könyv külalakja, kötése, illetve kapcsolata a benne foglalt sorozattal is lényeges. Az egésznek együtt, mint műtárgy van egy üzenete. Mondanék, vagy inkább mutatnék két példát, két könyvet, amit nemrég vettem a bécsi fotókönyv fesztiválon. Az egyik egy cigarettás doboz formájú és nagyságú könyv (Thomas Sauvin: Until Death Do Us Part) , vörös és arany színű, aranyozott kínai felirattal. Ez egy létező kínai cigaretta-márka egyébként. Oldalt megnyitva olyan lapozható könyvvé válik, amelynek minden oldala amatőrnek tűnő dokumentumfotókból áll. A képek egy furcsa kínai szokást örökítenek meg: az esküvőn, lakodalomban a menyasszonyok tüzet adnak minden egyes meghívott férfinak. A másik példa Erik Kessels, kreatív ügynökséget vezető, holland származású művész könyve. A benne található fotók nem az ő munkái, hanem az internetről gyűjtötte őket. Az a gesztus ebben, ahogy abból a lehetetlen mennyiségű képből, ami az interneten fellelhető, ő kiásta ezeket; sajátos érdeklődést, logikát, asszociációs sort követve. Nagyon beszédes az, hogy egy alkotó mit választ ki, miből rak össze egy sorozatot, hogyan rendezi el, hogyan tálalja. A létre jövő könyvben kirajzolódik a szerző humora, érdeklődési köre, bizonyos fokig a személyisége is.
Kressels fotókönyve a Vimeón itt!
aP: Milyen volt most zajlott, sorrendben ötödik Vienna Photobook Fesztivál? Hogy viszonylanak az ottani élményeitek az itthoni fotókönyves viszonyokhoz?
T.B.: Egy jó nagy csarnokban tartották, belépős esemény volt, és bár a hely kissé kijjebb fekszik Bécs belvárosától, sokan eljöttek és vásárolgattak. Volt egy közösségi, fesztiválos hangulata. A hazai fotókönyvek sokszor csak egyetlen példányban készülnek el. Azokból, amelyekbe az alkotó belefektet saját, vagy pályázati pénzt, ösztondíjat, készül több példány is, de itthon még nincs egy határozott piaca ezeknek, ezért ez ügyben is tevékenykedünk, próbáljuk boltokba becsatornázni az alkotásokat. Megpróbáljuk ezt a műfajt láthatóvá tenni, olyan alkotók mukáit is bemutatni, akiknek a munkái könyves boltokban, vagy a Mai Manó Házban nem találhatók meg.
aP: Itt, a PIM-ben átható munkál közül közül megemlítenétek néhányat, mint jellemző példát?
F.Zs.: Itt van például Szabó János fotográfus dummy-ja, azaz fotókönyv-prototípusa, főleg csirkeképek vannak benne, csirkéskönyv…. A szerző vidékről jött, és a vidéki létet próbálja meg feldolgozni egy bizonyos megközelítésben. Vagy itt van a MOME mesterszakán nemrég végzett Szalay Krisztina könyve, igazán klassz meló, ez volt a diplomamunkája egyébként. Ő a budapesti józsefvárosi kínai piacon fotózott, éveken át. Megjelenésére nézve a könyv nyitott gerincű, ami mostanában kedvelt megoldás, ezt nemrég Bécsben is láttuk. Krisztina munkája arról is szól, hogy ő mint fotográfus, hogyan integrálta magát a fotózott környezetbe, és ezt hogyan tudja a könyvvel kommunikálni. Találhatók benne kihajtható oldalak, archív fotók, rengeteg saját fotó, szóval sok irányból támadta meg a témáját. Az idei kiállításon vannak továbbá fotó-zinek, amikre jellemző, hogy egyszerűbb a megjelenésük, többnyire csak tűzöttek. A fanzine kifejezésben benne rejlik, hogy többnyire egy kedvenc témából gyűjtött anyagról van szó. A saját munkámat is ide lehet sorolni talán. Ez egy meglehetősen személyes ügy, a szerelemről szól, amit egy sajátos vizuális világot létrehozva mutatunk be, netről gyűjtött, szerelmi támakörben fellelhető szövegekkel, ábrákkal és képekkel, és ezeket a sztereotípiákat kevertük saját, nagyon személyes családi fotóinkkal. Ez a kontraszt adja a struktúrát, a játékát.
