Azon országok többségében, ahol a műgyűjtésnek a legnagyobb hagyományai vannak – így Nagy-Britanniában, Franciaországban vagy az Egyesült Államokban – már hosszabb ideje lehetőség van arra, hogy a műgyűjtők, illetve örököseik bizonyos adókat természetben, azaz műtárgyaknak tulajdonjogáról az állam, vagy – az USA esetében – egy „public charity” státusszal rendelkező szervezet, pl. egy közgyűjtemény vagy egy egyetem javára történő lemondás útján rójanak le. Ezt a legtöbb helyen „in lieu sémának” nevezik, az in lieu jelentése „valami helyén”, „valami helyett”. Ezzel a megoldással – aminek csak az alapelve közös az egyes országokban, a részletekben lehetnek akár jelentős eltérések –, általában mindenki jól jár: a tulajdonos vagy az örökös, aki számára ez természetesen csak lehetőség, nem kötelezettség, rendszerint többet tud kihozni a megoldásból, mintha ő maga adná el a szabadpiacon a művet/műveket és a befolyó összeget fordítaná az adókötelezettség teljesítésére. Nagy-Britanniában például a művek becsült értékénél kisebb összeget vesznek figyelembe az adóteher csökkentésénél, de még mindig érdemben többet, mint amennyi a mű eladása után az örökös kezében maradna, hiszen neki az eladás után is adót kellene fizetnie, illetve – amennyiben árverésen adja el a művet, ami ilyenkor a leggyakoribb megoldás – az árverőház is tetemes jutalékot von le tőle. Jól jár a „köz” is, mert gyakran ezzel a megoldással sikerül elkerülni, hogy egy, a nemzeti kulturális örökségben is kiemelt helyet elfoglaló műtárgy külföldre kerüljön, vagy ha ez nem is következik be, egy másik magángyűjteményben váljék hozzáférhetetlenné a művészet iránt érdeklődők számára. És természetesen jól járnak azok a múzeumok is, melyek az adófizetésre használt műtárgyak új tulajdonosai lesznek; többnyire olyan művekről van szó, amiket saját forrásból nem tudnának megvásárolni.
A megoldás tehát kézenfekvőnek tűnik, de azért alkalmazásához több gyakorlati problémára is választ kell találni: ki dönt például arról, hogy egy-egy műtárgyat az állam elfogadjon-e az adó fejében, készpén helyett; ki állapítja meg a művek becsértékét; milyen módszerrel történik a becsérték megállapítása után a „beszámítási érték” meghatározása; ki dönt az elfogadott művek további sorsáról, stb. Ezért aztán nagyon ritka, hogy egy ország konkrét apropó nélkül nekikezd egy in lieu séma kidolgozásának; erre rendszerint akkor kerül csak sor, amikor a valóságban – például egy neves gyűjtő halálával – előáll egy ilyen helyzet. Ilyenkor viszont gyorsan kell, vagy legalábbis kellene dönteni, még mielőtt értékes műtárgyak elvesznek egy ország számára. Ilyen helyzetbe egyre több ország kerülhet, hiszen ma már nem sok olyan pontja van a világnak, ahol ne lenne legalább néhány, nemzeti vagy akár nemzetközi szinten kiemelkedő jelentőségű gyűjtemény. Az Artnews legfrissebb TOP 200-as gyűjtői listáján például csak Ázsiából már 16 gyűjtőt találunk, olyan országokból, mint Kína, Japán, Dél-Korea, Szingapúr vagy Malajzia.
A kérdés most legfrissebben éppen ezen országok egyikében, Dél-Koreában merült fel, miután tavaly októberben elhunyt Lee Kun-hee, az ország leggazdagabb embere, aki kisebb megszakítással több, mint 30 évig volt a Samsung elnöke. A műgyűjtést még édesapja, a Samsung-alapító Lee Byung-chul kezdte, ám a kollekció Lee Kun-hee vásárlásainak köszönhetően érte el mai, rendkívüli méreteit. A gyűjtemény ma 12-13 ezer tételt számlál, ezek többsége régi koreai műtárgy; közülük 30 tartozik a „nemzeti kincs” kategóriába és további 82 kapott ennél eggyel alacsonyabb, de így is kiemelt besorolást.
A modern és kortárs művészet 3 és fél ezer alkotással van jelen a gyűjteményben, ebből 2.200 helyi mesterek munkája, míg 1.300 a nyugati művészetet reprezentálja. A kollekció értékét egy viszonylag friss becslés 2,66 milliárd dollárban határozta meg. A legnagyobb egyedi értéket 140 millió dollárral Alberto Giacometti 1960-as bronza, a Magas nő III. képviseli, de ettől csak 7 millióval marad el Francis Bacon 1962-es vászna, az Alak egy helységben (Figure in a Room). Kiemelkedő művek képviselnek a gyűjteményben olyan további mestereket, mint Claude Monet, Mark Rothko, Andy Warhol, Pablo Picasso vagy Cy Twombly. És mindez az örökségnek csak kisebbik része. A nagyobbik részt értékpapírok és ingatlanok képviselik, így nem csoda, hogy az örökösökre, Lee Kun-hee özvegyére és fiára komoly adóteher, nem kevesebb, mint 9,7 milliárd dollár (!) megfizetése hárul, aminek első részletét már áprilisban át kell utalniuk. Nem csoda hát, ha felmerül bennük, hogy az összeg egy részét műtárgyeladásból teremtsék elő. Tekintettel arra, hogy Dél-Koreában az adó kiváltására jelenleg csak értékpapír vagy ingatlan jöhet számításba, a szakmai szervezetek azonnal riadót fújtak, mondván, számos kiemelkedő műtárgy örökre külföldre kerülhet. Itt elsősorban a nyugati kortárs művekre gondolnak, mert ezekből egyelőre kevés hasonló minőségű van az országban. A koreai anyag egy részét ugyan az örökösök a várakozások szerint helyi múzeumoknak – többek között a Samsung Foundation of Culture által fenntartott Leeum, Samsung Museum of Artnak – fogják adományozni, a nyugati munkák viszont, melyekből egyelőre kevés hasonló minőségű van az országban, az aukciós piacon landolhatnak. A koreai múzeumok akkor sem tudnák megvásárolni ezeket, ha az örökösök közvetlenül nekik ajánlanák fel megvételre: még a legnagyobbak, köztük a National Museum of Modern and Contemporary Art éves akvizíciós kerete sem elegendő akár egyetlen ilyen kvalitású alkotás megvásárlására sem. Ha viszont az örökösök az adó egy részét műtárgyakkal róhatnák le, akkor – az egyik szakértő szerint – „a nyugati műveknek már a feléből is világszínvonalú múzeum jöhetne létre”.
A napokban 12 művészeti szervezet, köztük a Korea Fine Arts Association és a Korean Museum Association, valamint nyolc korábbi kulturális miniszter nyilvános felhívással fordultak a Nemzetgyűléshez, olyan törvény azonnali megalkotását kérve, ami Koreában is lehetővé teszi az örökösödési adó műtárgyakkal történő megváltását. Az áprilisi fizetési határidő miatt gyors döntésre lenne szükség, ez azonban annak ellenére sem túl valószínű, hogy a művek Koreában tartásának fontosságával mindenki egyetért. Az egyik nehézség, hogy a törvényjavaslat kidolgozása számos hatóság, így többek között a pénzügyminisztérium, a kulturális minisztérium és az adóhivatal együttműködését igényli, ami lassítja az előkészítést. Egyelőre vitatott az is, milyen szerepet játszhatnának az in lieu sémában olyan magánszervezetek, mint a koreai galériák egyesületének értékbecslő és autentifikációs bizottsága. Koreában az értékbecslésnek nincsenek állami intézményei, márpedig ezt a feladatot – legalábbis, amikor a becsült értéktől adófizetési kötelezettségek függenek – az állam nem akarja teljes egészében magánkézbe adni.
Ma még nem tudni, elég gyorsan őrölnek-e Koreában a bürokrácia malmai ahhoz, hogy a páratlan gyűjteményt sikerüljön az országban tartani – ha nem, akkor már csak az a kérdés, hogy értékes darabjaival a Christie’s-nél vagy a Sotheby’s-nél, illetve, hogy New Yorkban vagy Hong Kongban találkozhatunk-e újra – lehet, hogy még ebben az esztendőben.
● Frissítés, április 29.
A történet végül happy enddel zárult, ráadásul úgy, hogy ehhez a törvényt sem kellett módosítani – amihez egyébként a parlamentben vélhetően nem is lett volna meg a többség. Az örökösök részletekben kifizetik a rendkívüli összegű, az ország ebből az adónemből származó teljes tavalyi évi bevételét meghaladó örökösödési adót – ami Dél-Koreában progresszív és abban a vagyonkategóriában, amelybe Lee Kun-heen kívül nagyon kevesen tartoznak, eléri a világviszonylatban is szinte példátlanul magasnak számító 60%-ot. A műgyűjtemény után ugyanakkor nem kell adót fizetniük – tekintve, hogy ennek túlnyomó többségét dél-koreai múzeumoknak adományozzák. A művek számos múzeum között kerülnek szétosztásra: a koreai anyag zöme a National Museum of Korea-ba kerül, a modern nyugati munkák többsége pedig a National Museum of Modern and Contemporary Artba. Ez utóbbi adományban többek között Pablo Picasso, Jean-Michel Basquiat, Marc Chagall és Andy Warhol művei szerepelnek. Jut az adományból a Samsung kulturális alapítványa által fenntartott Leeum Samsung Museum of Artnak, továbbá kisebb vidéki múzeumoknak is. Néhány értékes műtárgy továbbra is a család birtokában marad, közülük a megállapodásról megjelent közlemény Giacometti cikkünkben is említett szobrát és egy Rothko-festményt nevez meg. Elhárult tehát a veszélye annak, hogy a remekművek aukcióra, majd onnan többségükben vélhetően külföldre kerülnek.
A nyitóképen a Leeum, Samsung Museum of Art enteriőrje. Forrás: Wikimedia Commons