Március 15. körül már felhívtuk a figyelmet erre a kiállításra, de most sikerült meg is tekintenünk: az OSA galériájában tizenévesek rendeztek tárlatot olyan dokumentumokból, amelyek a hazai szamizdat-korból származó leletek. Szamizdat, vagyis engedély nélküli, szabad kiadású sajtó. A mai 17-18 éveseknek nem kell testözelből ismerniük azt az időt, amikor ez kulcsszó volt. Már és még? Hiszen a szabad sajtó kérdése időtlen, aktualitása ma is van, nálunk is és másutt is a világon. A budapesti Közgazdasági Politechnikum diákjairól van szó, akik a sajtó-tematikával és a szamizdat-korszakkal egy nemzetközi programkeretében foglalkoztak, melynek címe: Építsük együtt a demokratikus Európát!. Srácok, ránk fér… – mondhatnánk nekik, azaz jó lenne, ha végre ti felépítenétek. Egy apró lépés ebben ez a kiállítás, és azok számára, akik már nem tizenévesek, az emlékidézés helyszíne is. Illegális nyomatok, titokban terjesztett újságok, könyvek, flyerek, plakátok a hazai és (a magyaroknak mintául szolgáló) lengyel szamizdatkultúrából, valamint a sokszorosítás tárgyi eszközei. És természetesen fotók, a szamizdat készítőiről, terjesztőiről, illetve a késői nyolcvanas évek politikai megmozdulásairól, azok köré a témák köré csoportosítva, amelyekről a tiltott szövegek szóltak. A szamizdat vizuális esztétikája igazi felfedezés ezen a tárlaton: a logók, emblémák, borítók világa, a kiadványok arculata egészen revelatív.
Hol? OSA Centrális Galéria, 1051. Bp. Arany J. u. 32.
Mikor? április 25-ig

A kiscelli nyomda – Fejezetek a főváros nyomdászattörténetéből
Ha már március, sajtószabadság és sokszorosítás, akkor itt az idő (most vagy soha), hogy felkeressük a Kiscelli Múzeum nemrég nyílt, megújult állandó kiállítását. A főváros múltjának számos aspektusával foglalkozó múzeum eddig is otthont adott nyomdászattörténeti ritkaságoknak, például annyak a nyomdagépnek, amelyen a Nemzeti Dalt és a Tizenkét pontot nyomtatták ki, 1848-ban. De ez a tárlat most tágabb történeti áttekintést ad a print kultúra fővárosi történetéből, egyben pedig saját gyűjteményének darabjait is behelyezi ebbe a kontextusba, a 19. és 20. század nyomdaipari változásainak elbeszélésébe. A nyomdászat története messze nem csak technikatörténet, hanem kultúrtörténet és persze politikatörténet is. Pontosan ettől izgalmas ez a kiállítás. És igen, el lehet rá vinni iskolai osztályokat is, ha pedig belefér még a délutánba, a szamizdat-tárlat tökéletes széljegyzet lehet hozzá.
Hol? Kiscelli Múzeum, 1037. Bp. Kiscelli u. 108.
Mikor? állandó kiállítás

Az artportal is többször foglalkozott azzal a köztéri projekttel, amelyet mások mellett művészek és művészeti szakemberek is kezdeményeztek, és amely az elmúlt évek talán legfontosabb, de mindenképp a legkitartóbb tiltakozó demonstrációja lett. A Szabadság téri, igencsak ellentmondásos világháborús emlékmű körüli, Eleven Emlékmű nevű kezdeményezésről van szó. Úgy indult, hogy egy kritikai emlékmű lesz belőle, polgárok, hétköznapi emberek saját tárgyi emlékeiből, családi dokumentumaiból összeálló tárgyegyüttes, amely mintegy szembesíti a hivatalos szobrot, „A német megszállás áldozatainak emlékművét„, azaz Gábriel arkangyalt a személyes emlékezet darabjaival. A tárgyegyüttes ma is megvan, de közben, immár négy éve mindennapos rendezvények is zajlanak a helyszínen, amelyet most már több csoport szervez. Ha esik, ha fúj, télen-nyáron emberek ülnek a téren, hófehér székeken, és beszélgetnek egymással. Történelemről, személyes emlékekről és közös ügyekről. Már négy éve. Ez a folyamatos dialógus próbálja elvégezni azt a munkát, amit nem végzett el huszonvalahány év hivatalos emlékezetpolitikája. A negyedik évfordulón kisebbfajta fesztivált rendez az Eleven Emlékmű. A részletes program itt.
Hol? 1054. Bp. Szabadság tér,
Mikor? március 24. , 15.00-tól

A nyitókép A megnyitón nem lehet kiállítást nézni című sorozat része, és a Közös ügyeink című kiállítás bontásán készült a Ludwig Múzeumban. Fotó: Erdei Krisztina