Ajánlatainkat országok és városok szerint csoportosítottuk, de elöljáróban emlékeztetünk arra, hogy számos idei tárlatot már korábbi írásainkban is bemutattunk: a Bauhaus-centenáriumot köszöntőket itt, a Leonardo halálának 500. és Rembrandt halálának 350. évfordulója alkalmából rendezendőket pedig itt.
Ausztria, Bécs
Négy kiállítás egy helyen: Helen Levitt, Niko Pirosmani, Erwin Wurm, Liechtensteini hercegi gyűjtemény
A téli blockbuster, Monet nagyszabású kiállítása január 6-án ugyan bezár, de a múzeumba később is érdemes lesz ellátogatni. Helen Levitt, a street photography egyik úttörője szinte végigélte és végigfotózta az egész XX. századot, nevét elsősorban a 30-a évektől kezdve New York szegényebb negyedeiben készült felvételei tették ismertté. A bemutatott mintegy 130 nagyítás a teljes életművet reprezentálja.
A kiállítás éppúgy január 27-ig látogatható, mint az egyik legismertebb georgiai (grúziai) festőművész, az 1862 és 1918 között élt Niko Pirosmani első ausztriai tárlata. A hazájának tájait, az ott élő embereket leginkább Henri Rousseau-ra emlékeztető stílusban megörökítő autodidakta művészre az utóbbi időben figyelt fel igazán a nemzetközi műtárgypiac; legutóbb a Sotheby’s tavaly november 27-i londoni árverésén állított fel új életműrekordot 2,23 millió fonttal.
Erwin Wurm a kortárs osztrák képzőművészet egyik legnagyobb sztárja, akinek idén a budapesti Ludwig Múzeum is nagy egyéni kiállítást rendezett. Azon a tárlaton főként szobrok szerepeltek, míg az Albertina mostani, február 10-ig nyitva tartó Peace & Plenty című bemutatója az utóbbi években született rajzokból válogat. A helyben talált papírokra és anyagokkal készült rajzok szinte naplószerűen dokumentálják reflexióit mindenkori környezetére, a látottak, tapasztaltak által kiváltott gondolatait, ötleteit.
Készül már a múzeum következő nagyszabású tárlata is, ami február 15. és június 10. között Rubenstől Makartig címmel a liechtensteini hercegi gyűjteményekbe enged gazdag bepillantást. A világ egyik legnagyobb magángyűjteménye öt évszázadot ölel fel, súlypontja a korai reneszánsztól a barokkig terjedő időszak. A kollekció ma is folyamatosan bővül, az elmúlt 15 év szerzeményei a kiállításon is jelentős helyet foglalnak el. A tárlat apropója egy történelmi évforduló: VI. Károly német-római császár 300 éve, 1719. január 23-án alapította meg a Liechtensteini Hercegséget, mint önálló államot a Német-római Birodalom keretében.

Japán vonzereje – Monet, van Gogh, Klimt, január 20-ig
A tárlat a távoli Japán művészetének hatását mutatja be a modern európai képzőművészet úttörői, köztük a kiállítás címében is szereplő festők mellett Toulouse-Lautrec, Bonnard, Vuillard, Vallotton, Marc vagy Kandinszkij munkásságára. A „japonizmus” jelenségét festmények és grafikák mellett iparművészeti alkotások, bútorok is szemléltetik, s az adott korszakban született műveket kortárs reflexiók is kiegészítik.
Koloman Moser. Egy univerzális művész Gustav Klimt és Josef Hoffmann között, április 22-ig
Gustav Klimt, Egon Schiele és Otto Wagner mellett a századforduló és a századelő még egy kiemelkedő osztrák alkotója távozott 1918-ban az élők sorából: Koloman Moser, az univerzális művész. Esetében ez a jelző nem túlzott, hiszen Moser az építészetet leszámítva a képző- és iparművészet szinte minden területén jelentőset alkotott. Pályája festőként indult és zárult, de a csúcsra e két időszak között ért, amikor a Wiener Secession, majd a Wiener Werkstätte társalapítójaként és egyik motorjaként a bútor-, szőnyeg- és textiltervezéstől az üveg, bőr és fém dísztárgyakig, a bélyeg- és ex libris tervekig páratlanul széles skálán dolgozott.

Franciaország, Párizs
Victor Vasarely: A formák megosztása, február 6-május 6. között
Néhány hete nagyobb írásban tudósítottunk napjaink újabb Vasarely-reneszánszáról, és a frankfurti Städel Museumban még január 13-ig látható nagyszabású életmű-kiállításáról. A tárlat a párizsi Centre Pompidou-val együttműködésben jött létre és némileg módosított változata februártól ebben az intézményben is látható lesz. Érdekesség, hogy a 24 éves kora óta Franciaországban élt művésznek választott hazájában több mint 50 éve nem volt igazán nagyszabású életmű-kiállítása.
Michael Jackson – On the Wall, február 14-ig
Az imént említett Vasarely-tárlathoz hasonlóan a már tíz éve halott Michael Jackson születésének 60. évfordulójához kapcsolódó kiállítás is több helyszínen látható; Párizs előtt Londonban mutatták be, a Párizs utáni állomások Bonn és a finnországi Espoo lesznek. A popzene világának nincs még egy, festők, grafikusok, szobrászok által annyi változatban megörökített és annyi példányban terjesztett alakja, mint ő. A kiállítás csaknem félszáz képzőművész Jackson-ihlette munkáját gyűjti egybe, közöttük néhány alkotás kifejezetten erre az alkalomra készült. A legismertebbek Andy Warhol művei, aki 1982-ben örökítette meg először az énekest, de ott van a kiállítók között – mások mellett – Keith Haring, Isa Genzken, Paul McCarthy, Kehinde Wiley és a New Yorkban élő magyar művész, Rita Ackermann is.

Nagy-Britannia
London
Bill Viola/Michelangelo, január 26-tól március 31-ig
Első ránézésre igen szokatlan ötlet a reneszánsz zseni Michelangelónak és a videó elismert kortárs művészeti műfajjá tételében kiemelkedő szerepet játszó amerikai Bill Violának közös tárlatot rendezni, de minden bizonnyal olyan kezdeményezés, ami nagyon sokaknál átlépi az ingerküszöböt. Együttes szerepeltetésüket a tekintélyes Royal Academy – ahová egyébként a videóművészet ebben a nagyságrendben először nyer bebocsájtást – azzal indokolja, hogy a két művészt összeköti mélységesen humanista attitűdjük, az emberi létezés értelmének elszánt kutatása. A tárlaton Viola 1977 és 2013 között született tucatnyi nagyszabású videóinstallációja lesz látható, szembeállítva Michelangelo Taddei tondo néven ismert, Máriát a kisdeddel és Keresztelő Szent Jánossal ábrázoló márványával és a reneszánsz mester II. Erzsébet királynő gyűjteményéből kölcsönzött rajzaival.

Dorothea Tanning, február 27-től június 9-ig
A 2012-ben, 102 éves korában elhunyt neves amerikai festő, szobrász és író életmű-kiállításán vélhetően rejtélyes, szürrealisztikus, erősen erotikus töltetű, szemlélőit egy álomvilágba kalauzoló korai művei keltik majd a legnagyobb érdeklődést, annál is inkább, mert stílusát ekkor nagyban befolyásolta nálánál is ismertebb férje, Max Ernst munkássága. Nem kevésbé izgalmasak azonban Tanning későbbi művei, így absztrakt festményei és textilszobrai sem.
Liverpool
Fernand Léger: Új idők, új örömök, március 17-ig
A Léger-kiállítások többségével szemben, amik csaknem kizárólag a művész életművében kétségkívül döntő szerepet játszó festményekre koncentrálnak, a liverpooli tárlat igyekszik felvillantani a művész munkásságának műfaji sokszínűségét, így a bemutatón a Le Corbusier és Charlott Perriand építészekkel folytatott együttműködése eredményeként született alkotások, továbbá fotók, tipográfiai és grafikai design munkák, valamint egy 1924-ben forgatott kísérleti film, a Ballet Mécanique is szerepel.

Németország
Köln
Wallraf-Richartz-Museum & Fondation Corboud
Egyszer volt Amerikában. Az USA művészetének 300 éve, március 24-ig
A kiállítás 130 műalkotás segítségével kalauzolja végig a látogatót az amerikai képzőművészet 1650 és 1950 közötti három évszázadán. A tárlat súlypontjait az amerikai realizmus mestereinek munkái és a modern művészet egyik kiemelkedően fontos fejezete, az absztrakt expresszionizmus világhírű alkotóinak művei képezik. Edward Hopper, Georgia O’Keeffe, Mark Rothko, Jackson Pollock és Barnett Newman munkássága eddig is jól ismert volt Európában, míg mások, akik hazájukban ugyancsak a sztárok közé tartoznak, így Benjamin West, John Copley vagy George Bellows talán éppen ezen a tárlaton verekszik be magukat az európai köztudatba.
Baden-Baden
Die Brücke, március 24-ig
Az Ernst Ludwig Kirchnert, Erich Heckelt, Karl Schmidt-Rottluffot, Max Pechsteint és Emil Noldét soraiban tudó, 1905 és 1913 között működött Die Brücke művészcsoport a Der blaue Reiter mellett a modern művészet hajnalán a német expresszionizmus legfontosabb képviselője volt. A tárlat azt kíséri nyomon, hogyan közelített előbb egymáshoz – esetenként az összetéveszthetőségig – az egyes művészek stílusa, majd hogyan követte ezt, szinte törvényszerűen, az eltávolodás, a markánsan egyéni stílus kialakítása vagy az ahhoz történő visszatérés. Bemutatja a kiállítás azt is, hogyan hatottak a csoport tagjaira koruk egyéb új irányzatai – Heckelre például a kubizmus, Kirchnerre a futurizmus –, illetve az afrikai törzsi művészet formanyelve.

Oroszország, Moszkva
Garage Museum of Contemporary Art
Pavel Pepperstein – Az ember, mint a táj kerete, február 28-tól június 2-ig
Pavel Pepperstein a kortárs orosz képzőművészet egyik emblematikus alkotója, művei magyarországi tárlatokon is többször szerepeltek már. Művészete a moszkvai konceptuális iskolával induló hagyomány folytatása, mely leginkább festményei és rajzai stílusában érhető tetten. Témái a globalizáció, a kapitalizmus oroszországi formái, a gazdasági egyenlőtlenségek, az orosz kulturális örökség megmentése, a vallás, a hit, a kultuszok és rituálék. A tárlaton szereplő mintegy 80 alkotás Pepperstein eddigi pályájának keresztmetszetét adja.
Spanyolország, Madrid
Az emlékezés helye, március 10-ig
A Prado 2019-ben ünnepli fennállásának 200. évfordulóját, s az ünnepi program nyitányát jelentő kiállítás kurátorai nem az egyszerűbb utat választották: az ilyenkor szokásos „best of” válogatás helyett azt mutatják be, hogyan alakult az elmúlt két évszázadban a Prado kapcsolata az őt körülvevő világgal, hogyan hatottak működésére az időközben végbement történelmi változások, hogyan épült a gyűjteménye, hogyan erősítette a spanyol festészet nemzetközi ismertségét és elismertségét.

Svájc
Zürich
Oskar Kokoschka. Retrospektív, március 10-ig
Az örök vándor Oskar Kokoschka hosszú életének utolsó, legnyugodtabb évtizedeit Svájcban töltötte, ahol most nagyszabású egyéni kiállítás tiszteleg munkássága előtt. A tárlaton mintegy 200 munkája látható a legkülönbözőbb alkotói korszakokból, köztük két emblematikus triptichonja, a Prométheusz-monda és a Thermopülai csata, melyek eddig egyetlen alkalommal, 1962-ben voltak együtt kiállítva Londonban. E művekből is kiolvasható Kokoschka hite a szeretet erejében és töretlen optimizmusa, amit munkáinak elfajzott művészetként való megbélyegzése, otthonának kényszerű elhagyása sem tudott megtörni.

Bázel
Az Art Basel városa újabb esélyt ad azoknak, akik a télen elmulasztottak megtekinteni két igen jelentős kiállítást Párizsban. A Musée d’Orsay Az ifjú Picasso. Kék és rózsaszín korszak című tárlata február 3. és május 26. között a Beyeler Alapítványnál lesz látható, míg a Pompidou Központ és a bázeli Kunstmuseum közös kubizmus-kiállítását Párizs után március 30-tól augusztus 4-ig a bázeli múzeumban mutatják be Kosmos Kubismus. Picassótól Léger-ig címmel.

Nyitókép: Helen Levitt: New York, 1973. Dye transfer print / Clogne, Thomas Zander Gallery / Marvin Hoshino / Film Documents LLC