Triple Candie, New York
Mark Lewis, a Londonban élő kanadai inkább a film művésze, mint filmcsináló. A Whitney Múzeum „The American Effect” (Az amerikai effektus) című kiállításának résztvevője három falméretű vetítéssel mutatkozik be a Triple Candie galériában, amelyekkel a Hollywood-i filmek omnipotens nagyszabásúságát teszi, radikális vágással és rövidítéssel, ellenállhatatlanul mulatságossá. Filmjei inkább lassan mogó festményekként, mint filmekként funkcionálnak. A vetítések mindegyike egyetlen, a játékfilmeket nyitó, vagy záróképét idéző tájkép-snitt, amelyekkel a narratívába invitálják a nézőket a Hollywood-i rendezők. Lewis filmjeiből azonban hiányzik a narratíva, mindegyikük csak egy nagy, szépséges, üres gesztus. Az „Algonquin Park, September” című filmjében, a párás tó és távoli hegyek alkotta tájképben az élet egyetlen jele az apró kenu, benne két figurával, akik lassa eveznek keresztül a tavon és a vetítővásznon. A kép Caspar David Friedrich és George Caleb Bingham festményeire és a kínai tájképfestményekre emlékeztet. Amikor a kenu már csaknem átúszott a tavon, s film hirtelen végetér, mintha elszakadt volna. A gondolat, hogy a vetítővászon nem más, mint állandó méretű téglalap, mint egy festmény, az „Off Leash” (Póráz nélkül) című filmben is felbukkan. A vetítővásznon kutyasétáltatókat látunk, egy fa levelei között fel-feltűnve.
Mark Lewis: Three Silent Film Projections
Triple Candie, New YorkMark Lewis, a Londonban élő kanadai inkább a film művésze, mint filmcsináló. A Whitney Múzeum "The American Effect" (Az amerikai effektus) című kiállításának...