Furcsa egybeesés, furcsa fintora az életnek, hogy Bacsó Péter filmrendező halála éppen aznapra esett, amikor a Műcsarnokban sajtótájékoztató zajlott a Balázs Béla Stúdió 50 éves fennálására rendezendő kiállításról és a Stúdió archívumának feldolgozásáról. A résztvevők: Gyürei Vera a Magyar Filmarchívum igazgatója, Kodolányi Sebestyén a BBS Archívum vezetője, Petrányi Zsolt a Műcsarnok igazgatója, Páldi Lívia a kiállítás kurátora és Gelencsér Gábor a készülő BBS-kötet szerkesztője.
A sajtótájékoztatón bevezetésként levetítették Szirtes András: Hajnal című rövidfilmjét, hogy a fiatal (újságíró)generáció képet kaphasson arról, hogy vajon mit jelenthetett a BBS. Igaz erről még a kiállítás kurátorának is csak halvány sejtelmei lehetnek koránál fogva. A kiállításról, annak koncepciójáról feltett kérdésekre (Ránki Júlia, aki a BBS aktív tagja volt) igen keveset sikerült megtudnunk, annyit, hogy az apszisban berendeznek egy „műhelyt”, ahol a kor hangulatát és az akkori műhelybeszélgetéseket próbálják megidézni. A Műcsarnok terei elhatárolt részekben, különféle installációs elemek felhasználásával lehetővé teszik, hogy a fennmaradt 546 filmből néhányat a látogató megtekintsen (elviselhető akusztikai hangzás mellett).
Mindenesetre Kodolányi Sebestyénnel készült egy rövid interjú, melyben megfogalmazza: a „BBS, azaz egy puha diktatúra ernyője alatt működő progresszív közösség. … Most lép felnőtt korba az a generáció, amelyik már nem tudja, mi az a BBS. Az eggyel korábbi nemzedék számára – főleg azon tagjainak, akik kultúrával, művészettel, filmmel foglalkoznak – még ismerősen cseng a név, de már ők sem tudják, mit is takar valójában a Balázs Béla Stúdió. Ennek az elhanyagoltságnak az egyik oka, hogy a rendszerváltó generáció nem tudott mit kezdeni az előző rendszerben elért, büszkén vállalható eredményekkel, struktúrákkal, és nem látta az okát azok megőrzésének, újraértelmezésének.
Melyek voltak a BBS legmeghatározóbb irányelvei?
A stúdió lehetőséget teremtett az önszerveződésre, a műhelymunkára, ahol kutatásokat, kísérleteket folytathattak a filmművészet és a társművészetek, tudományok képviselői. Az alkotók a konfliktusokat vállalva erős közösségtudattal gyakoroltak egyfajta önkormányzatiságot. A mai énközpontú társadalom gyakorlatából hiányoznak ezek az elvek. Amennyiben a BBS alakulásának 50. évfordulója alkalmat ad arra, hogy ennek a stúdiónak az eredményei újra kommunikálhatóak legyenek, akkor egy olyan korkörképet szándékozunk felvázolni a 60-70-80-as évek magyar kultúrájáról és társadalmáról, melyben láthatóvá válik, hogy egy puha diktatúra ernyője alatt, intézményes formában működtek Magyarországon erőteljes, progresszív közösségek, amelyekben a filmművészet, társművészetek és társtudományok egymásra találhattak. Ez a kiállítás, azért lesz fontos, mert a BBS műhelymunkáját a korszakok szellemi terében elhelyezve prezentálja, a kortárs művészet eszközrendszerével.
Hogyan jöhetett létre egy ilyen progresszívnek számító közösség a szocializmusban?
Ha az ’56-os események nem következnek be, akkor talán a BBS sem jön létre. Az 50-es években, a kemény diktatúra idején, a hivatását gyakorló néhány filmrendező kiszoríthatatlanul uralta a terepet. A filmművészeti főiskolán végző fiatalok nem kaptak lehetőséget filmkészítésre. ’56 után a rendszer az ifjúságtól való rettegésében jutott arra, hogy létrehoz olyan belső demokratizmuson alapuló műhelyeket a különböző művészeti ágakban, melyek a fiatal alkotók számára munkalehetőséget, szellemi terepet nyújt, de mégis egyfajta ellenőrzött keretek közötti, kultúrpolitikai beágyazódást jelent. Ekkor jöttek létre az Aczél György kezdeményezte fiatal művészeket tömörítő szervezetek, a Balázs Béla Stúdió, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója és más hasonló szervezetek. A filmkészítés politikai ellenőrzési gyakorlatában már a forgatókönyv alapján dőlt el, mely filmek valósulhatnak meg, juthatnak el a bemutatásig, és melyek nem. Ám a BBS-ben a filmek gyártását befejezési és bemutatási kötelezettség nélkül lehetett elkezdeni, így megszülethettek olyan progresszív alkotások, melyek a „felnőtt” stúdiókban nem kaptak volna zöld lámpát. A cenzúra ugyanis a befejezés előtt lépett közbe; és tartott vissza esetenként alkotásokat. A Stúdió említett szabad struktúrája teremtett olyan helyzetet, hogy a 70-es évek elejére a filmkészítés lehetősége megnyílt olyan társművészeteket és társtudományokat gyakorló alkotók előtt is, akik nem végeztek filmművészeti főiskolát, és ezen szellemi erők kölcsönhatásában teljesedett ki a Stúdió a világ filmművészetének páratlan, egyedülálló műhelyévé Kelet-Európában.
Provokatív szellemiség – beszélgetés Gelencsér Gáborral, a kiállításhoz kapcsolódóan megjelenő BBS-tanulmánykötet szerkesztőjével
… A kötet egyik alapkoncepciója valóban az, hogy fiatalabb tudósok foglalkozzanak a BBS-sel: új tudományos, elméleti és történeti szempontból tekintsenek rá. Nyílván rengeteg az érintett alkotó, a közreműködő, a stúdió körül tevékenykedő szakember, akiknek a szerepe nagyon fontos. De éppen ezért nézőpontjaik is mások: egy belső, a szó nem rossz értelmében vett elfogultabb nézőpont. A tanulmánykötetet jegyző, zömmel fiatal szerzők – esztéták, filmesek, képzőművészek, irodalmárok, történészek – nyilvánvalóan máshonnan, kívülről tekintenek a BBS-re. A kötet szerkesztésében fontosabb volt, hogy korszerű, új szemléletmóddal és friss tekintettel mérjék fel ezt a hagyományt. Valóban kérdés, hogy egy új generáció számára mit mondanak ezek a filmek. Ez volt számomra a legfontosabb kihívás, döntés. Ünnepi alkalomra jelenik meg a kötet – idén 50 éves az intézmény –, de úgy érzem, hogy a Stúdió egész szellemiségéhez az áll közel, ha nem a múltba merengünk, és nem ájtatosan ünnepeljük, hanem kérdéseket intézünk hozzá. Hiszen a Stúdió is mindig kérdéseket intézett a kor aktuális, progresszív fejleményeihez. Ha ezzel az akár provokatív attitűddel közeledünk hozzá, közelebb kerülhetünk eredeti szellemiségéhez.
Törekedik-e a könyv valamilyen időrendi áttekintésre?
Nem nagyon találtam olyan embert, vagy nem tudunk olyanról, aki egymagában megírná a BBS történetét, ami természetesen nagyon nagy feladat lenne. Ez a kötet tanulmányokból épül fel, amelyek különböző metszetekben mutatják be a Stúdiót. E metszetekből vagy mozaikkockákból próbálunk egy teljesebb képet kialakítani. Ezért a kötet nem tisztán kronologikusan tárgyalja a történetet. Három fő metszet van. Az első a történeti, melyben természetesen megjelenik a kronológia, vagyis azt mutatja be, milyen korszakai vannak a Stúdiónak. A második metszet a különböző filmtípusokat veszi sorra: milyen irányzatok, milyen formák voltak jelen a Stúdió működése alatt. A harmadik metszet azt mutatja be, hogy a különböző társművészetek, sőt társtudományok milyen módon jelentek meg a filmekben. Ez azért különösen izgalmas a számomra, mert a Stúdió fő karakterére, a nyitottságra vet fényt. Ebben a tekintetben olyan tanulmányok megírására kértük fel a szerzőket, mint a BBS és a színház, az irodalom, a képzőművészet és a zene, a BBS és a történelem, a pedagógia, a szociológia és a filmelmélet stb. Ez a kapcsolat megjelenhet alkotói szinten is, amikor zenészek, irodalmárok készítettek filmeket, de megjelenhet témákhoz vagy feldolgozási módokhoz kapcsolódóan, amikor különféle tudományterületek képviselői kapcsolódtak be a filmes alkotótevékenységbe.
A kötet a kiállítás megnyitójára jelenik meg, ez azt is jelenti, hogy a „katalógus” funkcióját is betölti majd?
A könyv negyedik részében a kiállításhoz kapcsolódó elméleti reflexiók kapnak helyet. Szorosan kötődik majd tehát a kiállításhoz, már csak azért is, mert az egyik szöveget Páldi Lívia, a kiállítás kurátora írja. S készül egy elméleti igényű tanulmány is. Ebben a fejezetben a BBS filmanyaga mint kiállítási tárgy jelenik meg. Ez különösen azért izgalmas, mert a BBS történetiségén, szellemiségén túl azt a kérdést is felveti, hogy a filmnek milyen lehetőségei vannak a kiállítótermi környezetben. A képzőművészeti típusú filmalkotások és a mozgóképek képzőművészeti térben való megjelenítése tekintetében oldódni látszanak a határok. A BBS ennek a problémának, változásnak a körbejárására is nagyon alkalmas alapanyag: meg lehet vizsgálni, hogyan lehet a narratív formákat vagy akár a dokumentarista filmeket egy kiállítás koncepciójába beleilleszteni. Ebben az értelemben ez a fejezet a kiállítás katalógusa is, ami újabb funkciót ad a könyvnek.
Kinek szánják a kötetet?
A kötet elsősorban a magyar film története iránt érdeklődő olvasóknak szól, de a tervezett 28-30 tanulmány elmélyültebb, intellektuális olvasást kíván, vagyis kicsit többről van szó, mint puszta ismeretterjesztésről. Remélem, hogy egyetemeken és középiskolákban tankönyvként is használható lesz: így igazodhat majd a BBS-filmek megjelenésének másik fontos területéhez, az oktatáshoz. .
(Az interjúk a Műcsarnok sajtóanyagának részei)
www.bbsarchiv.hu
A tervezett kiállítás időpontja: 2009. december 13.-2010. február 28.