Fare parere – azaz: láthatóvá tenni. Mit is? Ez az, amit próbálok
megfogalmazni Tari Eszter 2007 óta festett, Faktor– és Intro-sorozat
címet kapott képeire tekintve. Emlékszem 2007 augusztusában arra a
nagyon rövid időre, amikor még a földön kiterítve készülőfélben láttam
azt a 4×4 méteres vásznat, amely az első darabja lett Tari Eszter egy
új festői korszakának.
Akkor persze még nem tudtam, hogy az lesz, de az egyértelműen látható volt, hogy ott, akkor valami teljesen más készült, mint a korábbi figurális – a nőiséget erőteljesen hangsúlyozó – képi narrációra következetesen felépített festmények. Az a kérdés is tisztán megfogalmazódott bennem, vajon egyedi darabról van-e szó, ami a Színerő – Léptékváltás II. projekt keretében és apropóján jön létre, vagy vajon hosszabb életű lesz-e. Most, ahogy itt állunk ennek a kiállításnak a terében, a válasz önmagától adódik.
Mit is tesznek láthatóvá ezek a festmények? Valami tényszerűt, egyben valami belsőt és bensőségességet, lebontást és belépést, szigorú rendet és szabadságot. A festő kimondott szándéka is ez, ahogy maga írja: „… A Faktor– és az Intro sorozat szorosan kapcsolódik egymáshoz. Az egyiknél inkább ösztönös, a másiknál inkább racionális hozzáállás szükséges a részemről. … Szándékaim szerint az általam kialakított szabályrendszeren belül a végtelen szabadság lehetőségével élek.” A mű azonban ezen túlmenően – ahogy leválik a festőről – szintén kezdi meghatározni önmagát és a festő mozgásait is. Látványteret kínál és a tér sajátos látványát, beléptet bennünket, befogadókat saját terébe, megmutatja nyílásait, becsukódásait, összehajlásait és labirintusait. Irányítja és tereli a látást, ide-oda haladásra készteti, lehetetlen kitérni ritmikus mozgása elől. Elevensége intenzív jelenlétre hívja nézőit. Mindezt nem lehet egyszerűen komponenseinek – a sablonformák differenciált és véletlenszerű elhelyezésének, a színek többrétegű, hol lazúros, hol vastag felvitelének, a térszerű alakításnak, a horizontális és vertikális összefüggéseknek – tulajdonítani, hanem – úgy gondolom – annak a viszonylatrendszernek, amely részben tudatos alkotói folyamat, részben az alkotás önműködése során jön létre.
Tari Eszter festményein a kompozíciós elrendezéstől elválaszthatatlanok a színek, amelyek a képen belüli színösszefüggésekre ugyanúgy mutatnak, ahogy a képen túli színviszonylatokra is. A szín ellenáll a nyelvnek, emiatt is nehéz bármi nem közhelyeset, nem banálisat mondani róluk. Színmegjelöléseink csak megközelítő osztályozási rendszert képeznek, a színviszonylatokról pedig szinte semmiféle megjelöléssel nem rendelkezünk. Ortodox színteológiai megközelítésben a fény kiemelt ikonikus értékkel bír, és tükrözi mind a fizikai mind a metafizikai világrend hierarchizáltságát, így a festő legfőbb feladata, hogy „művészetében megközelítse a szín olyan fokú tisztaságát, amelyen keresztül ’megszólal az isteni szín’. A festőnek, és főként annak a festőnek, aki a színekkel ilyen eleven erővel bánik, ahogy azt Tari Eszter teszi, egyszerre kell teljes intenzitással kifelé és befelé figyelnie, részekre, tényekre – faktorokra – bontani, ugyanakkor megalkotni és láthatóvá tenni a szimultán és feszültséggel teli képi totalitást, vagyis belépni – befelé lépni – egy láthatatlan, csak szellemileg megragadható világba.
Absztrakt képek esetében fokozottabb kihívás, hogy szemlélőjük megtegye a képzelet és az értelem ’spirálfordulatát’ ahhoz, hogy megteremtse a jelentésadás auráját, hogy eljusson az értelmezéshez. Szükséges figyelnie a kép és a maga hangulatára, e kettő találkozására, le kell bontania elemeire, tényszerűvé kell tennie a színekről, vonalakról, kompozícióról alkotott korábbi elképzeléseit, és el kell indulnia befelé a képbe, vagyis az intro-mozdulatot neki magának is végre kell hajtania. A jelentés és a megértés akkor sejlik fel, ha a festmények térrendjének, a formák rétegfelépítésének, az elemek sokaságának, a vonalrendszerek mezejének, a színek kavalkádjának átadja magát, és engedi, hogy a merész képi ekvivalenciák és disszonanciák elragadják. Ha ez megtörténik, akkor válhat láthatóvá számára az, amit maga a kép is láthatóvá akar tenni, de csak odafigyelő szemnek enged feltárni és a reflektáló figyelem előtt tárulkozik fel. Valami ilyesmire gondolok, amikor azt mondom: fare parere.
Ezzel Tari Eszter kiállítását megnyitom. Kívánom, hogy a képek előtt elhaladva nézve nézzenek és ’látva lássanak’.
(Elhangzott a Fiatal Művészek Galériája megnyitóján 2009. február 10-én.)