A 2B Galériában 2002-ben kezdődött a ’Családok’ sorozat, mely
művészcsaládok tagjainak munkáit mutatja be: 2002-ben az Erdély, a
Sugár, a Roskó, 2004-ben a Böröcz-család tagjainak alkotásai kerültek a
galéria falaira, 2008-ban a Pán-Mezei család gyűjteménye, most pedig a
Pinczehelyi-család két tagja mutatkozik be.
A meghívón a harmadik
családtag, Pinczehelyi Márk fotóját is láthatjuk, aki inkább
alkalmazott (grafikai) művészettel foglalkozik, és ezen a kiállításon
nem szerepel alkotásaival, hanem a két festő-képzőművész tag munkáit
hagyta ’szóhoz jutni’.
Felüdítő látni, hogy annak ellenére, hogy apa-fiú állít ki, festészeti világukban nagyon nagy az eltérés, sőt kimondottan két különböző festészeti gondolkodásmódot mutatnak. Közös bennük, hogy mindketten nagy táblaképeket és kisebb csendéleteket állítanak ki, ezen kívül Pinczehelyi Sándor eddigi életművéből már ismert sajátos (organikus) formái-alakjai most kerámiákon is megjelennek. Pinczehelyi András festményeit a sűrítettség, mozgalmasság, a részletek aprólékos kidolgozása, a plaszticitás és a színek kavalkádja jellemzi, míg apja alkotásai szellősebb-levegősebb, redukált szín- és formavilágú, nyugalmat sugalló, minimális jelzéseket alkalmazó műalkotások. A két festői világot nézve a dinamikus és a statikus alapelv egymásmellettiségét láthatjuk, amelyekben azonban az esztétikai és a pszichológiai hatás – mindkét festői világban sajátos módon – összhangba kerül. Pinczehelyi Sándor körformán megjelenített visszafogott(abb) színekkel jelzett halmotívumainak utalásos jellege totálisan ellentétezi Pinczehelyi András mindennapi kis tárgyakban és színekben tobzódó (fényekkel-árnyékokkal, szofisztikus perspektívákkal, ragyogó színekkel) már-már barokkos megfogalmazásban megfestett csendéleteit, amelyek egyben a nőiség felé tett humoros-játékos hódolatként is érthetők.
A táblaképeken Pinczehelyi András Forgatás című négy részes sorozatát láthatjuk, amelyek létrejöttének időrendje egyben jelzi e művek letisztulását és kifejezőerejük határozottabbá válását is. A csoportképek alakjainak hangsúlyozott festőisége erőteljes és sokrétű narrációra ad lehetőséget; a rettenetet és a csodálatosat egyaránt megjelenítik, miközben a valóságos és titokzatos is egybefonódik bennük. Pinczehelyi Sándor nagyméretű képei régi és újraértelmezett, ’húsba öltözött’ (ön)portrék, amelyek egy-egy geggel mozdítják ki idő- és térfogalmunkat. Elgondolkodtató a jelképek kiüresedésének tárgyilagos képi megfogalmazása, ami egyben az (önmagunkkal?) való szembenézésre is szólít. A Zsolnay-kerámiákon megjelenő ’pincés-motívumok’ pedig valóban meglepetésként hatnak és láthatóan folytatható utat jelölnek.
Pinczehelyi Sándor és Pinczehelyi András festészeti-képi világa képes utalni arra a térre, „ahol a szellem és a test átjárja egymást”, olyan „kép-világ – mundus imaginalis -, ami a tiszta értelem és a szellemi létezők között van”. Ezért lehetséges, hogy a kiállítás képei a nézőt is emlékeztetik egy világra, amely felsejlő emlékeiben, elfeledett tudásában, kíváncsi érzékeiben vagy bárhol – ami nem írható le szokásos térfogalmakkal, – és valamilyen módon létezik.
2B Galéria, Budapest
2009. január 8 – február 14.
Máthé Andrea: Nem egyformán együtt – A Pinczehelyi-család kiállítása
A 2B Galériában 2002-ben kezdődött a ’Családok’ sorozat, mely
művészcsaládok tagjainak munkáit mutatja be: 2002-ben az Erdély, a
Sugár, a Roskó, 2004-ben a Böröcz-család...