Tizennegyedik alkalommal rendezi meg a Média Építészeti Díját (MÉD) az Építészfórum, Magyarország vezető online szakmai napilapja. A nyilvánossá vált lista azokból az épületekből és tervekből áll, amelyeket ismert nemzetközi szaktekintélyek választottak ki a több mint 140 jelentkező közül. A döntőbe került tervezők a Média Építészeti Díjának november 8-i nyilvános gálaeseményén a vezető magyar sajtóorgánumok újságíróiból álló médiazsűri, illetve az átadón megjelenő közönség előtt egy rövid prezentációban mutatják be az általuk tervezett projektet.
Ezen az estén fogják első alkalommal átadni a Perika-díjat, amit az Építészfórum társalapítója és egykori főszerkesztője, Pásztor Erika Katalina emlékére hozott létre az Építészfórum. A szakmai elismerés az ő művésznevét viseli.
A MÉD sokszínű: az ÉPÜLET kategória 5 finalistája között találunk kikötőt, családi házat, piacot, erdei hidat és reprezentatív fogadóépületet, míg a TERV kategória 6 döntőbe jutott projektje egy téglagyár, hospice-ház, búvárbázis, dohányfeldolgozó tanüzem, ifjúsági műhely és malom vízióit tárja elénk.
A nemzetközi előzsűri 76 megvalósult épület közül választotta ki a legjobb ötöt. Olyan épületeket kerestek, amelyek illeszkednek, beleolvadnak épített vagy természetes környezetükbe, ugyanakkor jellemző rájuk az aprólékos tervezés, a formai innováció és a környezettudatosság. Az elmúlt egy év magyar építészetét a tervezés és a megvalósítás szintjén is magas színvonalúnak találták. Az Indira van’t Klooster által vezetett előzsűri üdvözölte az új irodaterek minőségi belsőépítészeti megoldásait, fontosnak tartják, hogy az építészek „feladatuknak érzik jobbá tenni a dolgozók munkakörnyezetét.” Örömmel konstatálták, hogy a helyreállításoknak köszönhetően megannyi építészeti értéket sikerült megmenteni, habár a felújított külsőn tetten érhető odaadó munkához képest a belső terek anyaghasznátukban és berendezésükben gyakran másodlagosnak, egyszerűnek tűntek.
A Média Építészeti Díjáért versengő ÉPÜLETEK

Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő – építészek, alkotók: Hatvani Ádám, Korompay Attila, Dékány Tibor
http://epiteszforum.hu/kikoto-valtozo-kontosben

Budaörsi duplex villa – építész, alkotó: Horváth Dénes (déBert Építészek Kft.)
http://epiteszforum.hu/sulytalan-kapaszkodas

Újpesti Új Vásárcsarnok és Kulturális Rendezvényközpont – építészek, alkotók: Bun Zoltán, Bikki István (Firka Építész Stúdió)
http://epiteszforum.hu/ujpesti-uj-vasarcsarnok-es-kulturalis-rendezvenykozpont

Kőzúgó HÍD.ON – építészek, alkotók: Bíró Árpád, Kovács Károly Lehel, Nagy Mercédesz Erika, Szilágyi Norbert, Szökő Kristóf István
http://epiteszforum.hu/vagjad-huzzad-epitem-hidepites-kalakaban

Graphisoft Park fogadóépület – építészek, alkotók: Sugár Péter DLA, Ilyés-Fekete Zsuzsa, Kun Tamás
http://epiteszforum.hu/reflexio-es-refrakcio-a-graphisoft-park-fogadoepulete
A tervek között a zsűri a hallgatói projekteket részesítette előnyben, ezzel is motiválva a fiatalabb generációt. Pozitívumnak tartják, hogy a beérkezett 69 pályamunka jelentős része sugároz szociális érzékenységet olyan problémák iránt, mint a családon belüli erőszak, az idősek vagy a halálos betegek helyzete, vagy épp a környezetvédelem. Emellett gyakran éreztek egyfajta normativitást a terveken, mintha a hallgatók nem mernének kitörni a hagyományos keretek közül.
A Média Építészeti Díjáért versengő TERVEK
Városi rendezvénytér és ifjúsági élményközpont – adaptív újrahasznosítás és rehabilitáció – építész, alkotó: Nagy Károly
http://epiteszforum.hu/minosegi-kikapcsolodast-a-torokbalinti-teglagyarba
Méltóság háza – Hospice, Flór Ferenc Kórház – építész, alkotó: Oravecz Péter
http://epiteszforum.hu/meltosag-haza-hospice
Búvárbázis – építész, alkotó: Krajnyák Nándor Bence
http://epiteszforum.hu/buvarbazis-rudabanyan
Dohányfeldolgozó tanüzem – építész, alkotó: Frajka Botond Félix
http://epiteszforum.hu/forma-es-technologia-kez-a-kezben
Kecskeméti Ifjúsági Műhely – építész, alkotó: Nyul Dávid
http://epiteszforum.hu/civil-learning-center-kecskemeti-ifjusagi-muhely
Az Öreg-tó malma (Tájlabor és Ökoturisztikai Központ) – építész, alkotó: Nagy Mercédesz Erika
http://epiteszforum.hu/visszafele-forgo-kerek