„A művészet gyászol” – twittelte tegnap a mexikói államelnök, Andrés Manuel López Obrador. Francisco Toledo halálának hírét hozta többek között a Washington Post és a The New York Times, az El País cikket és képes összeállítást jelentetett meg róla; és persze kiemelt helyen szerepelt a hír a mexikói médiában.
A 79 éves korában elhunyt Toledo-t hazájában csak El Maestro-nak hívták, és sokan az utolsó, valóban nagy formátumú mexikói képzőművésznek tartották – Latin-Amerikában legalábbis mindenképp. Az, hogy a világ többi részén kevésbé volt ismert, köszönhető talán annak is, hogy Toledo alkatilag nem szerette a rivaldafényt, és bár nyitottnak és megközelíthetőnek tűnt, fizikailag és intellektuálisan mégis nehezen lehetett igazán a közelébe férni. Riporterként vagy fotósként nagy fegyvertény volt, ha „levadászta” valaki; rendkívül erős averzió volt benne az interjú helyzetektől és a fotózástól.
Mexikó Oaxaca államának délkeleti, tradicionálisan „balos” területén, az ún. Istmo-n, Juchitán város mellett egy kis faluban született és nőtt fel egy zapotec cipész és bőrcserző fiaként. Lázadó, kereteket nehezen tűrő, szociálisan érzékeny ember és a mitikus fantáziavilág felé nyitott, rendkívül termékeny művész volt. Több műfajban alkotott és sokféle anyaggal dolgozott. A trágárságig erotikus, humoros, mitikus elemeket használó rajzait és metszeteit gyakran saját maga által előállított papírra készítette, amire természetes pigmentanyaggal rajzolt, nyomtatott, festett. De dolgozott kővel, kerámiával, csonttal, polikróm vax-szal, munkált meg strucctojást, állati bőrt; festett vászonra, fotózott és készített objekteket is. Munkáin az egymásba alakuló ember és állatfigurák, rovarok és kétéltűek sámánisztikus hangulatú képeket eredményeztek.
„Nem ismerek más olyan modern művészt, akit ilyen természetességgel hatna át az univerzum és a létezés szakrális koncepciója, aki a mitikust és a mágikust ilyen komolysággal és egyszerűséggel közelítené meg, és akit ennyire tisztán a inspirálna a rítusok és a mesék világa” – írta róla Andre Pieyre de Mandiargues francia kritikus.
Fiatalon néhány évet Rómában és Párizsban töltött, ahol a költő Octavio Paz és a festő Tamayo és vették a szárnyuk alá, az utóbbinak köszönheti első komolyabb gyűjtőit is. 1965-ös hazatérése egybeesett a la Ruptura néven ismertté vált új generáció – Jose Luis Cuevas, Vicente Rojo, Rodolfo Nieto, Pedro Coronel, and Manuel Felguerez – felemelkedésével.
A hazatérést követő évtizedekben gyakran utazott Párizsba és New Yorkba, és bár idővel nagy távokat átszelő mozgásigénye némileg csökkent, kialakult körülötte a nyughatatlan, sehol-otthon-nem-lévő zseni mítosza.
Képzőművészi tevékenysége mellett aktivistaként, környezetvédőként és kulturális mecénásként is jelentős volt a szerepe. Mexikó Oaxaca szövetségi államának azonos nevű, 300 ezres lélekszámú fővárosában az ő kezdeményezésére jött létre többek között egy több mint 7000 darabból álló grafikai múzeum és egy 25 000 könyvből álló szakkönyvtár (IAGO), egy kortárs múzeum (MACO); egy fotográfiai központ (Centro Fotográfico Manuel Álvarez Bravo), egy könyvritkaságokat gyűjtő intézmény (Francisco de Burgoa Könyvtár), egy kézműves papírokat előállító papírüzem (TAPO), egy környezetvédelmi és kulturális alapítvány ( PRO-OAX), és egy artmozi (El Pochote).
Toledo a számára fontos helyi szervezetek működését személyes támogatta vagyonával is – ami a nemzetközi művészeti színtéren való elismertségének és a műeladásainak köszönhetően nem volt csekély. Az általan felkarolt ügyek és intézmények számára esetenként állami támogatókat és partnereket is szerzett, de többször élesen szembefordult a hatalmat képviselő szereplőkkel, ha etikátlanságot, hibás működést vagy visszaélést tapasztalt. Ez az attitűd pedig Mexikóban még akkor is kockázatos, ha egy olyan köztiszteletnek örvendő személyről van is szó, mint amilyen Toledo lett idős korára.
Nem egyszer látványosan konfrontálódott környezetvédelmi és városépítészeti ügyekben is – például amikor élére állt a városban gyorséttermet nyitni akaró, ismert üzletlánc megjelenése ellen folyó tiltakozásnak, vagy amikor egy bevásárlóközpont építése ellen lépett fel. Az utóbbiból mém is lett, ha máshonnan nem is, innen ismerős lehet Toledo alakja a kortárs képzőművészetben kevésbé jártas nethasználók számára is.
Sötét arcbőrét övező, rendezetlen, ősz hajkoronája, a nemzetközi eseményeken is szandálban, vászoningben-nadrágban megjelenő inas, apró figura országszerte ismert volt, városában pedig rendkívüli szeretet övezte.
Az általa alapított egyik művészeti központban tradicionális rituáléval búcsúztak tőle.
A nyitókép forrása: Forbes México Youtube
