Ez év januárjában adott – mint mostanra kiderült, egyik utolsó – interjújában Peter Weibel arról beszélt, hogy március végén, csaknem negyedszázados szolgálat után visszavonul a maga nemében világviszonylatban is páratlan karlsruhei intézmény igazgatásától és végre tényleg nyugdíjas lesz, „csak” elméleti munkásságát folytatja. A nyugdíjas-léttel kapcsolatban is ugyanolyan szokatlan és merész elképzelései voltak, mint élete során sokszor: azt tervezte, hogy visszaköltözik Bécsbe, de nem egy normális házba, hanem a mintegy 120 ezer kötetet (!) kitevő könyvtára számára két konténer ikertornyot építtet, amelyek között egy lift fut a magasba – de ez a tekintélyes méretű lift nem a lakásába visz majd fel, hanem maga lesz a lakás, a felső szinten lakó-, dolgozó- és hálószobával, az alsón fürdőszobával. Konyhára nem lesz szüksége, mondta, enni úgyis étterembe jár. Ez a különleges építmény most már aligha válik álomból valósággá, de így sem lesz hiány abból, ami Weibel kreatív fantáziájának emlékét, rendkívül sokoldalú munkásságának eredményeit megőrzi az utókor számára.
Hogy az ukrajnai Odesszában született, Ausztriában felnőtt Weibel nem fog lecövekelni egyfajta tevékenység mellett, már tanulmányai idején jó eséllyel megjósolható volt: Párizsban és Bécsben ugyanis hol irodalmi és filmes, hol orvosi vagy filozófiai, logikai, hol matematikai tanulmányokat folytatott – és később ezeknek többnyire jó hasznát is vette.
A művészeti szcéna azon kivételes szereplői közé tartozott, akik szinte minden területen – a művészeti alkotó tevékenységben és azon belül is számtalan műfajban, az elméleti kutatásban, a kurátori munkában, az intézményvezetésben és az oktatásban is maradandót alkotott. „Legfőbb tulajdonságom a gyorsaság”, mondta egyszer és valóban hihetetlen sebességgel tudott váltani a párhuzamosan művelt tevékenységi területek és munkájának különböző földrajzi helyszínei között.
Szélesebb körű ismertségre először művészi alkotómunkájával tett szert. Még tanulmányai során került kapcsolatba a bécsi akcionistákkal. Konceptualista indíttatású, testorientált, társadalomkritikus akciók szervezője és kivitelezője volt, emellett filmeket, később videókat és videóalapú installációkat készített; főként a képi reprezentáció, a vizuális érzékelés és a kommunikáció kérdései foglalkoztatták. Legendás akcióit máig gyakran emlegetik, közülük is leginkább talán azt, amikor a 60-as évek végén négykézláb, pórázon sétáltatta magát a bécsi belváros utcáin; a pórázt az osztrák avantgárd egyik legismertebb nőművésze, Weibel akkori partnere, Valie Export tartotta kezében… 1973-ban egy vele szembeni, a „köznyugalom megzavarása” miatt hozott elmarasztaló ítélet elleni tiltakozás jegyében nyelvét órákra bebetonoztatta; ezt az akciót nem is úszta meg maradandó sérülés nélkül. A provokációról később sem mondott le; a kétezres években Vetítővászon vagyok címmel pornófilmeket vetített meztelen testére; ugyanebben az időszakban bécsi és grazi mezőkre hatalmas fogantyúkat szerelt A glóbusz mint bőrönd címmel.
A 80-as-90-es évek fordulóján a grazi Landesmuseum Joanneumhoz tartozó Neue Galerie művészeti vezetője volt, 1986-1995 között a linzi Ars Electronica művészeti tanácsadójaként – is – tevékenykedett. Intézményvezetői munkássága igazán Karlsruhéban teljesedett ki, ahol 1999-ben vette át a ZKM vezetését; ezt a funkcióját egészen haláláig betöltötte. Vezetése alatt az egykori fegyvergyár területén létrehozott intézmény a digitális művészet egyik legfontosabb nemzetközi központjává nőtte ki magát. Ahogy elhunyta alkalmából a baden-württembergi tartományi kormány kultuszminisztere, Petra Olschowski fogalmazott: „fáradhatatlan és nyughatatlan munkálkodásával nemcsak a múzeumok világelitjébe vezette a ZKM-et, hanem olyan hellyé is tette, amelyben magában is művészet születik.” A ZKM 2019-ben szentelt nagyszabású retrospektív tárlatot igazgatója munkásságának, melyen 400 mű mutatta be akció-, video-, fotó- és hangművészetét, illetve engedett betekintést tudományos, elméleti munkásságába.
Munkássága szorosan kötődött a velencei képzőművészeti biennáléhoz is: 1993 és 1999 között a biennálé nemzeti biztosa, a 48. Biennálé osztrák pavilonjának kurátora volt. Kurátorként a ZKM-ben az elmúlt évtizedekben rendezett számtalan kiállítás fűződik a nevéhez, de dolgozott ilyen minőségben többek között Hágában, Sevillában, Prágában és Moszkvában is.
Weibelt viszonylag szoros kapcsolatok fűzték Magyarországhoz is. Először még a 70-es években, Maurer Dóra meghívására fordult meg Budapesten, de látogatásai a 90-es években váltak igazán gyakorivá. Főrendezője volt az 1996-ban a Ludwig Múzeumban bemutatott Jenseits von Kunst/ A művészeten túl című kiállításnak és ugyanebben az évben munkái szerepeltek a Műcsarnok Pillangó-hatás című médiaművészeti eseménysorozatán, majd három évvel később az ugyanott bemutatott Perspektíva-kiállításon. 2005-ben a Peter Weibel: A nyitott mű 1964-1979 című szóló show-val tért vissza a Műcsarnokba, melyen a művészi fejlődésében meghatározó jelentőségű másfél évtized történéseit és eredményeit mutatta be a vizuális költészeti kezdetektől a konceptuális és kontextuális művészeten át a média-kutatásig. E kiállítás ismertetőjében a Műcsarnok hangsúlyozta, hogy „Weibel strukturalista alapállásból látott hozzá a vizuális médiumok vizsgálatának, amelyhez a nyelv mint az észlelés modellje szolgált kiindulópontként. Erőteljes kritikai aspektus jellemzi korabeli munkáit, akcióit, amelyek kérlelhetetlen pontossággal mutatták fel nem csak a művészet, hanem a társadalom, a média hatásmechanizmusait. Szövegközpontú munkáit az újabb technikai eredetű képfajták és elektronikus médiumok (televízió, videó, számítógép) segítségével létrehozott művek, alkalmak, szituációk követték, amelyek az észlelés és a gondolkodás mechanizmusára, a reprezentáció sajátosságaira, a képek és intézmények művészetben betöltött szerepére irányították a figyelmet. Weibel művészi felfogásának radikalizmusa, metodikájának pluralizmusa a mű- és művészetfogalom átértelmezéséhez vezetett; probléma-orientált tevékenysége egy egész korszak művészetére/elméletére gyakorolt jelentős befolyást.”
Borítókép: Peter Weibel, © ZKM | Zentrum für Kunst und Medien, fotó Christoph Hierholzer
