A Műértő szerkesztősége által felkért zsűri idén is összeállította a hazai kortárs képzőművészeti szcéna legismertebb szereplőinek rangsorát. Amikor a Londonban megjelenő ArtReview Power 100-as rangsorát a brit folyóirat hozzájárulásával adaptálva 10 évvel ezelőtt 50 névvel megjelent az első hazai lista, nagy vitákat váltott ki – és tulajdonképpen ez is volt a célja. A művészeti színtéren a teljesítmények nem mérhetők egzakt módon, sokszor nem is összehasonlíthatóak; ezért érdekes összevetni, ki mit tekint meghatározó, a szcénára valóban érdemben ható teljesítménynek. Kezdetben számos vita, félreértés adódott abból is, hogy a színtér különböző szereplőcsoportjainak tekintélyes szakembereiből álló zsűri nem a teljesítmény minőségét, ha úgy teszik „jóságát” igyekszik mérni, hanem kizárólag a hatás nagyságát – akkor is, ha ezt a hatást adott esetben negatívnak ítéli meg. A rangsort azóta is minden évben nagy érdeklődés fogadja és értékét egyre magasabbra srófolja az a tény, hogy az idő múlásával mind több lista hasonlítható össze egymással, s ezáltal már megalapozottabb következtetések vonhatók le a hazai művészeti színtér trendjeire vonatkozóan. Az összehasonlítás persze csak akkor szolgálhat érdemi információkkal, ha a zsűri összetétele nagyjából változatlan és a rangsor összeállításának szempontjaiban sincsenek jelentős változások. Apróbb módosítások persze időnként szükségesek: kezdetben például néha politikusok is felbukkantak a listán – olyanok, akiknek valóban komoly befolyása volt a művészeti életre –, később a hangsúly egyértelműbben a szakmai, szakmán belüli teljesítményekre helyeződött. Az idei változások egyikéről már volt szó – a rangsor hossza a színtér korlátozott működése miatt a felére zsugorodott – és egy másik is kapcsolódik a rendkívüli körülményekhez, amennyiben nagy súllyal veszi figyelembe a vírushelyzettel számot vető, arra reagáló szakmai teljesítményeket. Újdonság az is, hogy idén – a nemzetközi gyakorlathoz igazodva – személyek mellett intézményekre is lehetett javaslatot tenni.
Az idei rangsor talán legfontosabb tapasztalata, hogy idehaza is csak olyan teljesítményekkel lehetett jó helyezést elérni az élbolyban, amik nemzetközi mércével is mérhetőek, azaz a határainkon túl is figyelmet keltenek. A legjobb példa erre az idei listát az OFF-Biennále csapatával együtt vezető Somogyi Hajnalka, aki első magyarként felkerült a nemzetközi Power 100 2020-as listájára is, ami nemcsak személyét és az általa kezdeményezett OFF-Biennálét helyezte a nemzetközi figyelem középpontjába, de erősíti az érdeklődést a hazai kortárs szcéna egésze iránt is. Első helyét kommentálva az OFF csapata hangsúlyozza: kihívásnak is tekintik az elismerést, és azon dolgoznak, hogy a következő években a közép-európai régió meghatározó kulturális szereplőjeként Budapest mellett olyan nemzetközi platformokon is méltóképp mutassák be a magyar és régiós kortárs művészetet, mint a 201-es Kijevi Biennále vagy az egy évvel későbbi kasseli documenta. Az OFF egyébként a héten jelentette be, hogy a tavalyról elhalasztott 3. biennálét április 23-án nyitja meg.
Említhetjük példaként a képzeletbeli dobogó harmadik fokára rangsorolt Somlói Zsolt-Spengler Katalin műgyűjtő házaspárt is, akiket mára már több vezető európai múzeum kért fel a különböző bizottságaikban történő munkára, vagy azokat a képzőművészeket – Maurer Dórát, Bak Imrét, Keserü Ilonát – akiknek művei a legrangosabb külföldi múzeumok kortárs gyűjteményeit gyarapítják és kiállításain szerepelnek. Itt mondjuk el, hogy Maurer Dórának a Tate Modernben rendezett, januárban zárult szóló show-ja után a nyáron egy újabb jelentős külföldi múzeumban, a zürichi Haus Konstruktívban lesz egyéni tárlata.
Pados Gábor és Valkó Margit galériái, az acb és a Kisterem is mind rangosabb nemzetközi vásárok résztvevői; az idén már a hatodik helyen rangsorolt művészettörténész-kurátor Fehér Dávid tanulmányai a hazaiak mellett külföldi kiadványokban is megjelennek és nemzetközi tekintélyét emeli a Magyar Nemzeti Galériában általa kurált, jelenleg is tartó, de a járványhelyzet miatt bizonytalan ideig nem látogatható Sean Scully-kiállítás is, amit az ír-amerikai művész a HVG-nek adott interjújában élete két legfontosabb kiállítása egyikének nevezett. De a megelőlegezett nemzetközi figyelemnek köszönhető a listára újoncként felkerült Zsikla Mónika és Keresztes Zsófia duója is, hiszen az ő projektjük képviseli majd Magyarországot a 2022-re halasztott velencei képzőművészeti biennálén.
A hazai rangsor lényegesen állandóbb a nemzetközinél; míg utóbbin tavaly egyedülállóan magas, 50% feletti volt az új nevek aránya, itthon a 25 névből csak három új. Közülük velencei szereplőinket már említettük, s ugyancsak először „listázták” a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) programjait, elismerve azt az értékes munkát, amit egyre nehezebb feltételek között végeznek.
Kell néhány szót szólnunk a harmadik újoncról, Matolcsy Györgyről és a Magyar Nemzeti Bankról is. Nincs itt némi ellentmondás azzal a korábbi megállapítással, hogy a rangsor az utóbbi években csak a szakmán belüli teljesítményeket veszi figyelembe? – kérdezheti az olvasó. Ez esetben nincs, hiszen a jegybank és annak elnöke tavaly a legnagyobb vásárlóként volt jelen a műtárgypiacon, amivel számos művész keresettségére és – ami ezzel szorosan összefügg – áraira gyakorolt komoly, vélhetően tartósan is érezhető hatást. Az a több mint kétmilliárd forint, amit a piacon – jórészt vezető kortárs galériáktól, kisebb részben magángyűjtőktől vásárolva – tavaly elköltöttek, idehaza irgalmatlanul nagy összegnek számít. Ráadásul a megvásárolt művek többsége a kortárs hazai képzőművészet kiemelkedő képviselőinek munkája, s annak tényleg csak örülni lehet, hogy az ügylettel az érintett művészek és az őket képviselő galériák is komoly bevételhez jutnak. A hatás tehát kétségkívül igen erős – végül is, ez a rangsorba kerülés kritériuma – ám korántsem egyértelműen pozitív. Mert aligha minősíthető pozitív fejleménynek az, ha a műpiacon egy bank diktálja az árakat, ha a közpénzeket nem azok az intézmények költhetik műtárgyvásárlásra, amelyeknek a gyűjteményépítés alapvető missziójuk lenne és ahol ehhez a szükséges szakértelem, a kidolgozott koncepció fokozott mértékben áll rendelkezésre, s ahol „helyből” biztosított, hogy a kiemelkedő értéket képviselő alkotások egy széles, értelmezésüket, jelentőségük felismerését segítő kontextusba kerülve hozzáférhetővé váljanak és azok is maradjanak a nagyközönség számára.
Mint említettük, a hazai lista a nemzetközivel összehasonlítva jóval lassabban változik. Nem kevesebb, mint tízen vannak olyanok, akik mind a tíz eddigi listán helyet kaptak, többségük ráadásban az élbolyban. Ők joggal tekinthetők az elmúlt évtized történései meghatározó szereplőinek – hozzátéve, hogy az ilyen szereplők köre ennél természetesen jóval szélesebb. Felsoroljuk neveiket; funkcióik megnevezésére ismertségük okán nincs is szükség: Baán László, Bencsik Barnabás, Ledényi Attila, Maurer Dóra, Mélyi József, Pados Gábor, Petrányi Zsolt, Pőcze Attila, Somlói Zsolt-Spengler Katalin és Valkó Margit. Csak az első listáról hiányzott Fabényi Júlia és Sasvári Edit és csak az utolsón nem szerepel, főleg vélhetően a lista felére csökkentése miatt, Andrási Gábor, Deák Erika, Fenyvesi Áron, György Péter, Hegyi Dóra és a Tranzit, Kaszás Tamás, Kieselbach Tamás, Hans Knoll-Pillinger Erzsébet és Szoboszlai János.
Mivel az artportal is ezen a területen aktív, természetesen örülünk annak, hogy a Magyar Power zsűrije fontosnak ítéli a műkritika, a művészeti sajtó szerepét. Felkerült a listára két főszerkesztő – az Artmagazint irányító Topor Tünde mellett az artportal főszerkesztője, Nagy Gergely is –; ketten, Szegedy-Maszák Zsuzsanna és Százados László, a művészeti színtéren végzett egyéb munkájuk mellett a Balkon szerkesztőiként is dolgoznak, de mások, így Mélyi József és Fehér Dávid is rendszeresen publikálnak a művészeti sajtóban.
A teljes Magyar Power 25 a tíz évre visszatekintő elemzéssel és néhány szereplő bemutatásával a Műértő március-áprilisi számában olvasható.