Miért van az, tették fel maguknak és egymásnak a kérdést a kortárs művek gyűjtésével kapcsolatos etikai elvárásokat megfogalmazó és a megvitatásukra külön honlapot létrehozó gyűjtők, hogy miközben más ágazatokban már régóta igyekeznek kezelni az olyan jelenségeket, mint az erőfölénnyel való visszaélés, az összeférhetetlenség vagy a bennfentes kereskedelem, a műtárgypiacon még nagyon kevés történt ezeken a területeken. Pedig, hogy szükség lenne rá, számos példa igazolja. Így az olyan gyűjtőké, akik saját kollekciójukat abban a múzeumban mutatják be, melynek vezető testületeinek maguk is tagjai. Vagy az olyanoké, aki pozíciójuk révén jó előre megtudják, hogy egy művésznek egy kánonformáló múzeumban terveznek kiállítást és ezért gyorsan felvásárolják, ami hozzáférhető tőle a piacon, számolva árai későbbi jelentős emelkedésével. Vagy az olyanoké, akik olcsón bevásárolnak egy feltörekvő művész műtermében, kiállítják a beszerzett műveket saját múzeumukban, majd úgy tesznek, mintha meglepné őket, hogy ezek a művek hamarosan felbukkannak egy aukción… Miért van az, hogy ebben, az egyébként jól képzett, jól szituált és többségében jót akaró emberekből álló közegben rendre-másra találkozni lehet ezekkel a művészekkel és a művészeti intézményekkel szemben is unfair, a műtárgypiacot bomlasztó praktikákkal, „horror-sztorikkal”? – kérdezik az etikai kódex létrehozására összefogó gyűjtők, akik különböző országokat, sőt kontinenseket, eltérő korosztályokat képviselnek, és más-más területeken dolgozva keresik meg a műgyűjtéshez szükséges pénzt. Pedro Barbosa, Haro Cumbusyan, Iordanis Kerenidis, Jessica and Evrim Oralkan, Piergiorgio Pepe, Sandra Terdjman és Andre Zivanari tizenöt kurátor, képzőművész és galerista bevonásával egy éven keresztül dolgozott a madridi nemzetközi vásáron, az ARCO-n néhány napja bemutatott és azóta számos művészeti hírlevélben is ismertetett dokumentumon. Nem tekintik kőbe vésett igazságnak a benne foglaltakat, hanem várják hozzá az észrevételeket és javaslatokat. E célból saját honlapot hoztak létre, ahol nemcsak megismerni és kommentálni lehet a dokumentumot, hanem rögtön csatlakozni is lehet hozzá, amit eddig mintegy 150-en tettek meg – művészek, műgyűjtők és műkereskedők vegyesen. (Magyar névvel egyelőre nem találkoztunk az aláírók között.) A honlapra látogató gyűjtők rögtön elvégezhetnek egy önértékelő tesztet is, amiből kiderül, mennyire áll összhangban saját gyakorlatuk a kódex követelményeivel. A csoport azt szeretné elérni, hogy a gyűjtőkben jobban tudatosuljon: nekik is kritikus szerepük van az egész művészeti ökoszisztéma működtetésében, ezért nagy figyelmet kell fordítaniuk műpiaci aktivitásuk etikai vonatkozásaira. Hangsúlyozzák azt is, hogy ajánlásokról van szó, amelyek természetesen nem kötelező érvényűek, és alapjukként az a gyakorlat szolgál, ami más gazdasági ágazatokban már korábban meghonosodott.
Az ajánlások első pontja a művészek javadalmazásával foglalkozik. Ha vásárolsz, akár közvetlenül a művésztől, akár a galériájától, fizess fair összeget és tedd ezt késedelem nélkül – hangzik a javaslat, felhívva a figyelmet arra, hogy ha intézményi kiállításokra adunk kölcsön műveket, indokolt, hogy az intézmény a művészt is honorálja anyagilag. Önmagában az, hogy műve szélesebb körben láthatóvá válik, nem elégséges kompenzáció. Ha a képet újra értékesítik, az egyetlen korrekt megoldás az, ha ennek hasznából a művész is részesül. Ezt több országban már törvény biztosítja; ahol nem, ott a dokumentum ezt önkéntes alapon javasolja.
A második pont arra hívja fel a figyelmet, hogy azon gyűjtők számára, akik ezt megtehetik, az intézmények támogatása filantróp aktus, polgári kötelezettség, s erre a segítségre az intézmények rendszerint rá is vannak utalva. Unfair ezt a helyzetet az adott múzeum, kulturális központ gyűjteményezési vagy kiállítási politikájába való beavatkozásra kihasználni, nyomást gyakorolni a gyűjtő saját preferenciáinak érvényesítése érdekében.
A dokumentum leszögezi, hogy igen problematikus a művek jelentősen csökkentett áron vagy ingyenesen történő átadására vonatkozó, a művészek vagy a galériák felé megfogalmazott gyűjtői igény, ami nehéz helyzetbe hozhatja a tartós kapcsolatok elvesztésétől félő érintetteket. Különösen érzékeny ez a kérdés a múzeumokban vezető funkciót betöltő gyűjtők esetében, hiszen könnyen kialakul a benyomás, hogy a kedvezményt vagy az ingyenességet a gyűjtő az adott művész kivételezett intézményi kezelésével honorálja.
A művészet támogatása nagyszerű dolog, nem etikus azonban ezt magánérdekeket, vagy remélt profitot szem előtt tartva tenni, PR-eszközként, a gyűjtő személyes, családi vagy céges imázsának fényesítésére használni, folytatódik a dokumentum.
A művészet iránti közérdeklődésre tekintettel a gyűjtők erkölcsi kötelessége, hogy a tulajdonukban lévő műveket igény és a megfelelő körülmények biztosítása esetén – többnyire kiállítások keretben – fizikai valójukban vagy digitálisan időszakosan hozzáférhetővé tegyék.
Gyakran előfordul, hogy a művész nem tudja nyomon követni magántulajdonba kerülő alkotásainak további sorsát, miközben csak a mű fizikai birtoklását engedte át, és továbbra is joga van tudni pl. arról, milyen kiállításon kívánja új tulajdonosa szerepeltetni. A helyes gyűjtői magatartás tehát az, hogy a művészt tájékoztatjuk: műve a gyűjteményünk részét képezi és konzultálunk vele minden azzal kapcsolatos tervezett akcióról, így kölcsönzéséről vagy értékesítéséről, de adott esetben bemutatásának módjáról, keretezéséről, állagmegóvásának módjáról is.
Sarkalatos pont az az elvárás, hogy a gyűjtő – galériák által képviselt művészek esetében – ne ezen intézmények megkerülésével igyekezzen gyarapítani kollekcióját. A galériák és műkereskedések a művészeti ökoszisztéma nélkülözhetetlen elemei, ezért elengedhetetlen, hogy a gyűjtők respektálják szerepüket és minden olyan esetben, amikor ez lehetséges, a közreműködésükkel szerezzék be gyűjteményük új darabjait.
Végezetül a dokumentum arra hívja fel a gyűjtőket, hogy tartózkodjanak minden olyan akciótól (összejátszás, hamis hírek terjesztése, mesterséges árfelhajtás, művészekre vagy intézményekre gyakorolt nyomás, stb.), melyek alkalmasak a piac manipulálására. A szabad piac nem azt jelenti, hogy mindent szabad!
