A közelmúltban teljesen megújult a Csepel Galéria, a címe is megváltozott, és a kiállítótér megnagyobbodott. Jelentős kiállításoknak tud helyet biztosítani 320 m2-es területén, nyolc kiállító helyiségében, illetőleg párhuzamosan akár 3–4 kiállítást tud befogadni. A mai kiállítási körülmények között ennek óriási a jelentősége, amikor nincs Vigadó Galéria, és a Műcsarnok nem áll a magyar kortárs művészek rendelkezésére.
A Csepel Galéria negyed óra alatt elérhető a Boráros tértől HÉVvel a Szent Imre térig, s onnan néhány perc séta. Az Árpád utcából van a bejárat, a Munkásotthonnal szemben lévő oldalon.A Csepel Galéria vezetősége mindent elkövet, hogy az adottságokhoz méltó éves programot állítson össze. Ebben kérte a Magyar Festők Társasága segítségét. Már eddig is izgalmas programok zajlottak le, mint például 2006-ban Friss színek c. fiatal festők tárlata; FAKTÚRA címmel érdekes szakmai kiállítás; 2007-ben Az álom arcai c. a MFT kiállítása, majd Új figurativitás c. a Sensaria-csoporthoz köthető művészek bemutatkozása. Emellett kitűnő egyéni tárlatokra került sor (Més-záros István, Dréher János, Szily Géza, Hajdú László). 2008-ban Szemadám György jubileumi kiállítására került sor, valamint február 29-ig látható Tóth Ferencz kollázsművész bemutatkozása. 2008-ban várható: áprilisban Dezertőr c. képzőművésszé vált egykori iparművészek; szeptemberben Kopócsy Judit és Szarka Csilla festőművészek közös tárlata; októberben Mayer Berta festőművész; és november 20-tól Fekete képek c. a Magyar Festők Társasága országos kiállítása.
Megújult a Csepel Galéria
A közelmúltban teljesen megújult a Csepel Galéria, a címe is megváltozott, és a kiállítótér megnagyobbodott. Jelentős kiállításoknak tud helyet biztosítani 320...