Az eset nem egyedülálló a német kulturális életben; hasonló okokból határolódott el például szerzőjétől, Uwe Tellkamptól a neves berlini Suhrkamp könyvkiadó is, igaz, ők anélkül, hogy felmondták volna az íróval való további együttműködést. A mostani eset főszereplői a lipcsei Galerie Kleindienst és Axel Krause festőművész. Az alapítója nevét viselő Kleindienst 1995-ben lépett a piacra és elsősorban helyi, azaz lipcsei művészeket képvisel, köztük jónéhányat a fiatalabb nemzedékekhez tartozók közül is. Az évek során nemzetközi szinten is ismertté váltak, rendszeres résztvevői olyan vásároknak mint az Art Cologne, az Art Brüssel, a PULSE Art Fair Miami/New York, vagy a bázeli Volta. Axel Krause, a tanulmányait Lipcsében végzett és azóta is ott élő, most „kitagadott” művész 13 éve tartozott a galéria köréhez, és ez idő alatt négy egyéni kiállítással mutatkozott ott be. Az ötödikre – 60. születésnapja alkalmából – éppen idén ősszel került volna sor. Krause figuratív festő, aki képein a való világból és a fantázia birodalmából vett motívumok elegyítésével teremt sajátos, kissé misztikus, titokzatos atmoszférát. Az ArtFacts statisztikái szerint műveinek népszerűsége, keresettsége az elmúlt 10 évben jelentősen csökkent. Alkotásai Magyarországon is láthatóak voltak már, 2011 őszén szerepeltek az azóta megszűnt Biksady Galéria első jelentős, Convoy Leipzig című kiállításán, ami az új lipcsei iskolához sorolt művészek különböző nemzedékeinek munkáit vonultatta fel.
A Kleindienst most azért zárta ki Krausét az általa képviselt művészek sorából, mert a festő a tavalyi választásokon a mandátumok országosan 13,3%-át megszerzett Alternatíva Németországért (AfD) aktív tagja, migrációellenes politikájának lelkes támogatója, s politikai nézeteinek Facebook oldalán is rendszeresen hangot ad. (Az AfD egyébként a keleti tartományokban, azaz a volt NDK-ban lényegesen erősebb, s a kiugróan legjobb szavazati arányt éppen Krause tartományában, Szászországban érte el 25,4%-kal.) A galéria azzal indokolta döntését, hogy „sem terjeszteni, sem felvállalni nem kívánja Krause nézeteit, miközben lényegében ezt teszi, amennyiben prezentációs felületet biztosít számára”. Krause a döntés kapcsán Facebook-oldalán „az NDK újjáéledését emlegeti” és hangsúlyozza, hogy ő egy olyan párt szavazója, melynek a Bundestagban erős képviselete van, s melynek álláspontját saját tartományában többen osztják, mint bármely más párt pozícióját. Az „illegális tömeges bevándorlást” kifejezetten károsnak tartja, mert az ahhoz vezet, hogy „kisebbségi lesz saját hazájában” s az AfD-ben látja az egyetlen erőt, ami érdemben fellép ezzel a jelenséggel szemben. Kifogásolja, hogy a galéria szerinte „összemossa az alkotót az alkotással” és cenzúrát emleget. „Képzeljék el – mondja – mekkora lenne a felzúdulás, ha a galéria egy fiatal feminista színesbőrű művésznőt zárna ki köréből annak politikai állásfoglalásai miatt. A felháborodás hulláma söpörne végig a (balos) médián.” A döntés Krause pártját is mozgósította; a párt parlamenti frakciójának kultúrpolitikai szóvivője hatalmas „Szolidaritás Axel Krauséval” felirat alatt tartott sajtótájékoztatót, míg egy másik politikusuk egyenesen alkotmányellenesnek nevezte a galéria döntését.
Christian Seyde, a galéria egyik vezetője Krause kirekesztést emlegető álláspontjával szemben ugyanakkor azt hangsúlyozza, hogy a galéria nem közintézmény, hanem egy kereskedelmi vállalkozás, melynek „nem kötelessége képviselni a társadalomban jelenlévő összes nézőpontot”.
A szakmai közvélemény túlnyomó többsége elhatárolódik Krause álláspontjától, a galéria lépéséről ugyanakkor megoszlanak a vélemények. Azt természetesen nem vonják kétségbe, hogy egy galériának joga van megválnia egy művészétől. A galéria és a művész kapcsolata a kölcsönös bizalmon alapul, s ha ez a bizalom bármelyik fél részéről bármilyen okból meginog, akkor nincs esély a további eredményes együttműködésre. (Többen hozzáteszik ugyanakkor azt is, hogy a galériák és a művészek közötti megállapodások, írásos szerződések rendszerint nem térnek ki a szerződés felbontását maguk után vonó okokra, s ezért célszerűnek tartanák, ha a jövőben kötendő szerződések ezeket is pontosan rögzítenék.) A többség egyetért a Kleindienst döntésével, sokan azzal az indokkal is, hogy a műkereskedelemben az erkölcsi megfontolások az üzleti érdekek mögött túlságosan is háttérbe szorultak, s egy ilyen „pozitív ellenpélda” másokat is arra késztethet, hogy ilyen irányba mozduljanak. Abban az örökzöldnek tekinthető kérdésben, hogy elválasztható-e egymástól a mű és annak alkotója, már megoszlanak a vélemények. Van, aki szerint igen („nem minden nagyszerű művész nagyszerű ember is”), míg mások szerint nem. Az előbbiek közé tartozik például Hanno Rautenberg műkritikus, aki az épp a napokban megjelent Mennyire szabad a művészet? című könyvében pontosan az esztétikai és a morális szempontok szétválasztását javasolja a galeristáknak. A „nem”-pártiak szerint viszont a szétválasztás mint kérdés fel sem merülhet, tekintve, hogy az eleve lehetetlen. Arra a klasszikus kérdésre ugyanis, hogy egy műalkotás esztétikai értékei önmagában adottak-e vagy csak a percepció által véglegesítődnek, ők az utóbbi választ adják. Befogadója minden művet a saját horizontján helyez el és értékítéletében a műtől független információk is befolyásolhatják. Magyarul: a művet nézve aligha tudunk elvonatkoztatni azoktól az információktól, melyek az adott mű alkotójáról a fejünkben vannak. És ilyen információ lehet például akár egy Facebook-bejegyzés is.
Krause „kizárása” a galéria művészköréből persze más oldalról is megközelíthető, mint ahogy arra a Monopol Magazin augusztus 23-i hírlevelében megjelent kommentár is felhívja a figyelmet: a kitiltás helyett hasznosabb lehet a párbeszéd. Az AfD-t szokás úgy beállítani, hogy hívei az alacsonyabb iskolázottságú, szerényebb jövedelmű vagy munkanélküli rétegekből, illetve az „újraegyesítés veszteseiből” kerülnek ki. Általánosságban ez igaz is, de épp Krause példája mutatja, hogy a párt az elit értelmiség körében is támogatókra talált. Hogy ennek mi az oka és ez a helyzet hogyan kezelhető, azt leginkább egy – a művészet eszközeivel és egyéb módokon is – folytatott dialógus segíthet tisztázni, aminek esélyével ebben a konkrét esetben nem sikerült élni. Ugyancsak a Monopol Magazin a „Krause-ügy” kapcsán körkérdést intézett néhány nagyobb német galériához (az írásból kitűnik, hogy lapzártáig nem minden megkérdezett válaszolt). Arra a kérdésre, hogy hasonlóan járnának-e el adott esetben mint ahogy azt a Kleindienst tette, általában rövid igen volt a válasz és egyedül Markus Peichl, a Berlinben és Bécsben működő Crone galéria tulajdonosa tette hozzá, hogy egy ilyen döntést alapos és meggyőző magyarázattal együtt szabad csak kommunikálni – a sorok között érzékeltetve, hogy a mostani esetben ez véleménye szerint nem így volt. Ellenkező esetben az érintett művész – mint ahogy ez most is történt – kirekesztett, üldözött áldozatként tudja magát feltüntetni, az „új jobboldal” pedig könnyebben igényelheti a maga számára az establishment ellen harcoló politikai avantgárd szerepét.
A nyitóképen Axel Krause Visitation című kiállításának munkálatai a Kleindienst Galériában 2007-ben. Forrás: Galerie Kleindienst