Paolo Baratta, a Velencei Biennálé elnöke pénteken jelentette be, hogy Christine Macel 47 éves francia művészettörténész-kurátort nevezték ki a jövő évi biennálé igazgatójának. Macel mindeddig nem tartozott a leginkább reflektorfényben álló kurátorok közé, ám szakmai pályafutása tiszteletet parancsoló. Tanulmányait követően előbb a francia kulturális minisztériumban dolgozott 5 évig, majd igen fiatalon, 31 évesen nevezték ki a Pompidou Központ, azaz a Musée National d’Art Moderne vezető kurátorának.
Az itt eltöltött másfél évtized alatt számos nagy tematikus tárlatot rendezett , ezek közé tartozott „A múlt ígéretei” című 2010-es kiállítás is, ami több magyar művész bevonásával a kelet-európai régió kortárs képzőművészetébe engedett bepillantást az 1950-es évektől kezdve, s a politikai értelemben vett Kelet-Európa művészeti örökségének tovább élését vizsgálta. Emellett olyan művészeknek rendezett szóló show-t mint Nan Goldin, Sophie Calle, Philippe Parreno vagy Gabriel Orozco. Nevéhez fűződik a fiatal művészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosító „Espace 315” létrehozása a múzeumon belül, ahol 2004 és 2013 között nyolc kiállítást kúrált és ő indította el a „Prospectif Cinéma” projektet is, ami fiatal francia és külföldi filmesek munkáit állította a figyelem középpontjába. Többször volt a cahorsi tavaszi fesztivál művészeti igazgatója, s számos helyen, így Marseille-ben, Miamiban és Sharjahban is dolgozott vendégkurátorként.
Christine Macel. Jean-Claude Planchet, Centre Pompidou jóvoltából.Forrás: artsy.net
Nem számít majd újoncnak Velencében sem, hiszen 2007-ben a belga pavilon kurátoraként Eric Duyckaerts kiállítását rendezte ott, majd 2013-ban a Párizsban élő albán videóművész, Anri Sala szóló show-jával tért vissza a francia pavilonban.
Baratta egyúttal bejelentette a jövő évi biennálé időpontját is. Eszerint a rendezvény a tavalyival megegyező időtartamú lesz, a május 10-12. közötti preview után 13-án nyílik meg a nagyközönség előtt és november 26-ig lesz látogatható