Az idei mustra csak néhány hete zárta be kapuit, a biennále elnöksége azonban a hagyományoknak megfelelően máris kinevezte a következő rendezvény főkurátorát. A sietségre szükség is van, hiszen az „új főnöknek” másfél éve sem lesz az 58. biennále koncepciójának kimunkálására, illetve annak a központi kiállításon történő megvalósítására. S bár a főkurátor mandátuma a nemzeti pavilonokra nem terjed ki, működése mégis befolyással van rájuk is, hiszen a nemzeti kurátorok is arra törekszenek, hogy valami módon reflektáljanak a központi tárlat középpontjában álló kérdésekre.

A 60 éves, New York-i születésű Rugoff a kurátori szakma elismert nagyjai közé tartozik, még akkor is, ha nem az ő nevével vannak tele naponta az újságok. Volt egyébként ilyen időszak is az életében; igaz, akkor elsősorban nem róla írtak, hanem ő írt: 1985 és 2002 között olyan tekintélyes újságokban és folyóiratokban jelentek meg rendszeresen kritikái és tanulmányai mint az Artforum, az Artpresse, a FlashArt, a Frieze, a Parkett, a Grand Street, a The Financial Times, a The Los Angeles Times vagy a The Los Angeles Weekly. Esszéit 1995-ben Circus Americanus címmel kötetbe is rendezte. Ez idő tájt kezdte független kurátori ténykedését is; a Los Angeles-i Rosamund Felsen Gallery-ben 1990-ben rendezett Just Pathetic című tárlata olyan széleskörű visszhangot váltott ki, hogy utána már válogathatott a kurátori felkérések és a rangos állásajánlatok között. Nem is maradt túl soká szabadúszó; előbb a San Francisco-i California College of the Arts egyik intézete, a Wattis Institute of Contemporay Arts igazgatói funkcióját töltötte be hat éven keresztül, 11 éve pedig a kortárs művészet egyik legfontosabb kiállítóhelye, a londoni Southbank Centre keretében működő Hayward Gallery igazgatója.

Velencei megbízatását elfogadva rögtön jelezte, hogy londoni funkcióját átmenetileg sem fogja feladni. Nem lesz könnyű két lovon ülnie egyszerre, hiszen a Hayward egy nagyszabású, két évig tartó átalakítás után épp jövő január végén fogja – a német sztárfotós, Andreas Gursky szóló show-jával – újra megnyitni a kapuit. Jude Kelly, a Southbank Centre igazgatója olyan szakembernek írja le Rugoffot, aki „át tudta alakítani intézményét a 21. század fontos kulturális csomópontjává”, nem fél attól, hogy provokáljon, gyorsan felismeri egy művész vagy egy művészi pozíció eredetiségét és tudja, hogyan kell azt kommunikálni a művészetet befogadók felé. Kiállításai sokszor állítják komoly kihívás elé a látogatókat, de ezt nem a mérce túl magasra állításával teszik, hanem a közös gondolkodásba való bevonásukkal, annak esetenként a kiprovokálásával.
Rugoff számos szóló show-t is kúrált Londonban – többek között Ed Ruscha, Jeremy Deller, Carsten Holler, Tracey Emin és George Condo kiállításai fűződnek a nevéhez – igazi „specialitásának” mégis a csoportos tárlatok számítanak, melyek közül a 2007-es The Painting of Modern Life és az egy évvel későbbi, interaktív installációkat felvonultató Psycho Buildings aratott különösen nagy szakmai és közönségsikert. E tárlatoknak is köszönhetően Rugoff 2006-2010 között rendszeres szereplője volt az ArtReview Power 100-as listájának, ahol ugyan az utóbbi években nem bukkant fel a neve – mostani megbízatásával jövőre ez változik majd – de a tekintélyes online művészeti portál, az artsy tavaly is a tíz legfontosabb kurátor között rangsorolta, kiemelve, hogy számára, ha kiállításban gondolkodik, nem léteznek műfaji határok és méretkorlátok, s kitűnő szeme van ahhoz, hogy a kevésbé sztárolt művészek munkái között is felfedezze a koncepciójába illeszkedőket.

2016 egyébként is jó éve volt Rugoffnak; főleg a Hayward egy „off-site”, pop-up kiállításával, a The Infinite Mix-szel aratott nagy sikert. Ezen a tárlaton a világ legjobb videóművészeinek munkái szerepeltek, olyan, egyszerre gondolatébresztő és látványos, szórakoztató alkotások, melyek sajátos módon kombinálták a valóságot és a fikciót, a magasztosat és a hétköznapit, s egyszerre nyújtottak különleges vizuális és akusztikai élményt.
Az új velencei főkurátornak van már biennálés tapasztalata is: 2015-ben ő volt a La vie moderne címmel megrendezett 13. Lyoni Biennále művészeti vezetője. Velence azonban jóval nagyobb falat lesz.
A nyitókép a forrása: YouTube