ACLIM! Klímaképzeleti Ügynökség,
A.P.A Galéria, Budapest, június 19-ig
Az OFF-Biennále Budapest programja
Mellettem robbant fel és a kezemet fogta. Az xtro realm művészeti csoport (Horváth Gideon, Süveges Rita és Zilahi Anna) kurátori szervezésében, a nemrég zárult OFF-Biennále programsorozatának keretei között jött létre az ACLIM! Klímaképzeleti Ügynökség kiállítása. A kollektíva tagjai együtt és külön-külön is az elmúlt években egy olyan képzőművészeti gondolkodásmód hazai hálóját szőtték rendületlenül, amely igyekszik a szociális, politikai és kulturális képzelet horizontjait megnyitni, kitágítani és ezen eszközök segítségével felhívni a figyelmet az ökológiai válság és a kapitalizmus létező és eljövendő következményeire. A kérdés az, hogy ez a szellemiség (irányzat?), amely most már sokadjára bizonyítja, hogy kiváló képzőművészeti alkotások létrehozásának a motorja, tud e tényleges társadalmi hatást gerjeszteni.
Tegnap még megvolt és most keresem. Szegény Föld, a XVIII. században még oly boldogan mértük meg az alakját, rajzoltuk meg a vonásait, a faunáját és flóráját, szegény Föld, heves örömforrás volt számunkra még a XIX. században, hogy hullámokkal vettük körül, élővé tettük, vibrálóvá, mint egy lelkes élőlényt! Szegény emberiség, akit despotikus víziók kísértenek, s akiknek olyan fegyverei vannak, hogy létre kelnek tőlük ezek a víziók! Daniel Halévy ezen 1948-as szövegrészletét Paul Virilio Az információs bomba című kötetében idézi fel, annak kapcsán, hogy a globalizáció nem csak gazdasági téren jött létre, hanem a létező környezet elvontabb vetületeire is jelentős hatással volt. Az anyagok környezetszennyezése mellett a valóságot megképző távolságok és határok is szennyeződnek, így az ökológiaival egyetemben nem feledkezhetünk meg a telekommunikáció üvegházhatásának jelenségeiről sem. Az ACLIM! tárlatának munkái ebbe a kulturális jelenségbe ütköznek, keverednek bele és talán oldódnak is fel. Amilyen intenzitással és amplitúdóval vesz minket körül a klímaváltozás témája a közbeszédben és a médiában, amennyi hittel, tévhittel, mozgalommal, aktivistával, tüntetéssel, flashmobbal, tudományos publikációval, hírrel, blogposzttal és sok esetben álhírrel, áltudományos összeesküvés elmélettel, klímaválság-tagadóval zúdul ránk a klímaváltozás/katasztrófa elkerülhetetlenségének sokszor pszichésen is terhes felismerése vagy felismertetése, hogy teljességében képtelenné válunk a helyzet értő felfogására. Óhatatlanul ennek a kritikusan túlhevített mediális környezetnek a fénytörésében tudtam csak befogadni a kiállítás munkáit, amire még az is ráerősít, hogy a művek nem csak egymással kölcsönhatásban, az A.P.A Galéria Horánszky utcai whitecube kiállítóterében léteznek homogén módon, hanem kiegészíti őket több, kutatókkal készített videóinterjú, internetről kinyomtatott cikk és ügyesen kihelyezett szakirodalom is. Így az imént vázolt „túlhevítettségre” az alkotók metaügynöksége fight fire with fire alapon még több információval reagál.
Közeledett egyre jobban a testemig. Zilahi Anna, Szári Laura és a Varsányi Szirének Missa Echologica című videómunkája/korúsdarabja a feminin természeti jellegek megidézésével problematizálja azt az ökológiai barbarizmust, amely a tihanyi visszhang lassú eltűnéséhez vezet – ezzel a magyar kultúra egy gazdaságilag nem megtérülő, piaci alapokon nem értelmezhető kincse politikalogikai szükségszerűségként vész el. Ulbert Ádám Kunyhó a lótuszgyökérhez multimediális installációja a kultúra és a természet közötti mesterséges, de fenntarthatatlan ellenállást veszi górcső alá, kifejezetten a kihalás, a biodiverzitás (és annak hanyatlása) felől, szinte kultúrantropológusként megközelítve az animizmust. Süveges Rita Genezis-e motorolajflakonok kerámiából való újraalkotása nyomán a sebesség általában maszkulin és szélsőségesen optimista szimbólumaira irányítja a látogatók figyelmét, míg Nagy Csilla De profundis című műalkotása kőolajszármazékokból készített modern álomfogó – mintha a Tartaroszból felhozott, materializálódott, mágikus hatalommal megáldott alvilági szuveníreket látnánk, egészen hasonlóan Kaszás Tamás mérgező, a múltból megmaradt, talált cianotípiáihoz. Kiss Kata Dóra és Horváth Gideon a szélsőjobboldal által kisajátított és eltérített nemzeti mitológiák egyik archetípusának, a táltos karakterének nyomán keresnek szökésvonalakat a szociálisan, gazdaságilag és kulturálisan is determinált, főleg a fiatal generációkat sújtó (osztály)élethelyzetekből. Ehhez hasonlóan Cséfalvay András videójáték installációja a kihalás (és az elmúlás) elfogadását a mély idő távlatában keresi, amely mély idő feszítő kontrasztot képez a jelen telekommunikációs forradalma nyomán önmagába visszaforduló felszíni idejével.
Aztán felrobbantunk mind a ketten. Tagadhatatlan, hogy rendkívül izgalmas és hatásos munkák összességével találkozhatunk, a lokalitásból kiinduló gondolatmenetek valós lehetőséget teremtenek arra, hogy a klímaképzelet ne a szorongás és/vagy a bűntudat kafkai dimenzióiban ragadjon le végleg, illetve a szervetlen kultúra egyoldalú monológjaival, nevetséges belvárosi paranoiájával és thunbergi dühös könnyeivel szemben valamiféle szerves, életjeleket mutató és néhol a meglepett, már-már spirituális belenyugvás vagy radikális re-interpretáció szimptómáit produkáló diszkurzív ellenpéldát mutasson fel. A humán és non-humán létezők dichotómiájával szemben a közösség és a környezet, az ember és a kultúra vagy akár az égi és a földi organikus elválaszthatatlanságára való ráébredés lehet az eszköze annak, hogy megnyissuk klímaharmadikszemünket. Az ACLIM! ebben a tekintetben eléri kitűzött célját és bizonyosan megvan benne az erő, hogy az erre nyitott egyének beszippantásával radikalizálja (persze csak az efféle gondolatokra érzékeny) szubkultúrák kollektív fantáziáját. Az effajta nyitottságok és érzékenységek viszont már olyan minőségek, melyeknek széles körű kialakulásához rendkívül sokrétű kulturális, pedagógiai és társadalmi faktorok ki- és átalakulása tudna csupán elvezetni. Ez pedig már nem a képzőművészet felségterülete. Amíg ez nem valósul meg, addig csak az intellektuális értelemben vett elitek kiváltsága marad a klímaképzelet.
Égj most el velem.
Résztvevő művészek: Cséfalvay András; Horváth Gideon & Kiss Kata Dóra; Kaszás Tamás; Nagy Csilla; Süveges Rita; Ulbert Ádám; Zilahi Anna. Kurátorok: Horváth Gideon; Süveges Rita; Zilahi Anna. Támogatók: Summa Artium, Goethe-Institut Budapest.
A szerző jelöletlenül idézi a Back II Black együttes dalszövegét.