Mészáros Géza: Kokas Ignácért negyedik napja égnek a gyertyák

A Mester egykori lakhelyén negyednapja égnek a gyertyák. A műteremházbeli lakótársak pontosan tudják, ki ment el közülük, közülünk örökre. Kozmikus ihletésű, tőrőlmetszett zseni, nagy lélegzetű, érdes víziók mestere. A Kelenhegyi úti műteremház kapucsarnokában negyedik napja égnek a gyertyák.
Meghalt a Mesterek Mestere, Kokas Ignác, a festő, a mai magyar festészet legnagyobb, legeredetibb egyénisége. Kozmikus ihletésű, tisztán honi eredetű, éteri festészete éppúgy, épp olyan váratlan természetességgel nőtt ki a magyar földből, mint annak idején Bartók Béla világra szóló zenéje. Ahogy mestere, Bernáth Aurél mondaná: tőrőlmetszett zseni volt, aki mindent önerejéből birtokolt, és semmit sem a szomszédból hozott.
Palettáján a földnek minden aranyló rozsdája, zöldes umbrája, és a szivárvány pigment színeinek páncélja látható. […]
Gyakran láthattuk őt széttárt karokkal, varázslatos történeteket mesélni. Élete egyetlen csodalátó és tartózkodó szerelem, amely illőn viszonzatlan maradt. Mindenki szerette őt, mert hordozta magában mindazt, amit önmagunkban szeretni képesek vagyunk. Gyertyáink lángjai kísérjék el a lelkét, ameddig csak lehet.