A Kassák Múzeum legújabb, A kölcsönös hatások körei kiállítása annak a tavaly indított sorozatnak a második része, amely az avantgárd mozgalom társadalmi, kulturális rétegeinek több szempontú feltárására és újragondolására vállalkozik.
Valóban komplex megközelítési módot kíván egy olyan élénk és forrongó időszak, amelynek meghatározó szerveződési formája, a különféle művészeti ágakat, osztályokat, nemzeteket ötvöző, alkotóközösség, és azok hálózata.
Három intézmény, a Marinko Sudac-gyűjtemény, a zágrábi Avantgárd Kutatóintézet és a Kassák Múzeum együttműködésében megvalósult tárlat szándékai szerint a horvát Zenit című lap (1921-1926) köré csoportosuló avantgárd törekvéseket mutatja be, különös tekintettel a magyar vonatkozásokra.
Alapítója és szellemi atyja Ljubomir Micić (1895-1971) 1923-ig Zágrábban jelentette meg az újságot, majd politikai szereplései miatt Belgrádban kellett áttennie működését, amelynek szintén a hatóságok vetettek véget 1926-ban. Az általa kitalált zenitizmus az I. világháborút követő általános letargiára adott válasz. Micić a megbukott nyugati civilizáció kritikájaként egyfajta Új Balkán-koncepcióban látta a kiutat, amely a különleges geopolitikai helyzetre alapozva, összművészeti eszközök bevonásával galvanizálja életre Európát.
A szerkesztő és vállalkozása nyomán kibontakozó, pezsgő szellemi mozgalom egyrészt szoros kapcsolatot ápolt a szlovén, illetve a társszerkesztő, a francia költő, Ivan Goll (1891-1950) révén párizsi értelmiségi körökkel. A munkatársak között ott találjuk a Jo Klek néven alkotó, civilben építész Josip Seisselt (1904-1987), aki a grafikai dizájnért felelt. Stilizált alkatrész-, valamint architektonikus elemekből építkező konstruktivista kompozícióiból a kurátorok néhány jellemző, erőteljes darabot elhoztak Budapestre. Az ő személye az, amely hozzákapcsolja a Zenithez a Traveleri (Utazók) nevű csoportot.
Az 1922-ben alakult társaság tagjai jól szituált családi háttérrel rendelkeztek, legfőbb célként önreflexív módon a polgári konvenciók bírálatát tűzték maguk elé. Szenvedélyesen érdekelte őket a tömegkultúra, a jazz, Amerika, a gépek. Bár a kor izmusai megtermékenyítőleg hatottak tájékozódásukra, legmarkánsabban a dada érződik, többek között az itt szereplő munkáik formanyelvén. Polgárpukkasztó happeningek, művészeti gegek fűződnek hozzájuk, némi diákcsíny-ízt sem nélkülözve, talán nem véletlen, hogy első megmozdulásuk éppen a zágrábi II. Reálgimnáziumban történt. A leglátványosabb akciókat az egyik tag, a pilóta Miho Schön (1904-1930) kivitelezte, aki a Zágráb-Belgrád vasútvonalon végzett rendszeresen hajmeresztő mutatványokat repülőgépével az utazó közönség legnagyobb gyönyörűségére, míg nem az egyik ilyen performansz halálos kimenetellel ért véget.
A kiállításon láthatóak azok az önfeledt csoportképek, amelyek az utolsó felszállás előtt készültek a barátokról.
A kölcsönös hatások körei-t érdemes összevetni a mellette lévő, Kassák Lajos munkásságát feldolgozó állandó kiállítás anyagával, mert tanulságos észrevételeket tehetünk.
A Ma és a Zenit konstruktivista esztétikája, tipográfiája, orosz orientációja (El Liszickij, Archipenko, Tatlin), új költői nyelvezete közös platformot képvisel. Ugyanakkor, főleg a Traveleri-csoport alkotófolyamatánál figyelhető meg az a fajta játék, merész kísérletező kedv, amely a magyar változat szikárabb, profetikusabb hangvételében kevésbé meghatározó. Beszédesek ebből a szempontból a címek is Tett, Ma, Munka az egyik oldalon, Dada Tank, Dada Jok, Zenit a másikon. A külföldi kollázsokon filmcsillagok, Josephine Baker, tankok, repülők, felhőkarcolók, feliratok tűnnek fel meghökkentő, de minden esetben kritikai képzettársításokban, amelyek a háború, a nyárspolgárság ellen szólalnak fel, miközben a humort sem nélkülözik. A jugoszláv művészek között a magyar kollégákkal ellentétben több felső-középosztálybeli fiatalt találunk, például a horvát-szlavón bán lányát, a jelen kiállításban is helyet kapó Ivana Tomljenović Mellert, aki amellett, hogy a nemzeti atlétikai válogatott tagja volt, a dessau-i Bauhaus egyetlen horvát hallgatójaként kiváló, kísérleti fotósként tevékenykedett.
A Branko Franceschi főkurátor által jegyzett kiállítás jó ízléssel rendezett, átlátható enteriőröket foglal magába, viszont az információk mennyisége elegánsan szűkszavúra sikerült. Az egyes művészekhez tartoznak életrajz táblák, de a magyar és a horvát lap, illetve azok szellemi holdudvarai közötti kapcsolatrendszer nem jelenik meg karakteresen. Persze látunk Zenit-címlapokat Kassák, Moholy-Nagy kompozícióival, a Sudac-kollekcióban őrzött magyar nyelvű kiadványokat (Ma, Út), magyar alkotóktól műveket (Molnár Farkas reklámtervei), de a közös pontok kevésbé érzékelhetőek. Egy-két kivétel azért akad: Molnár Farkasnál említésre kerül a délvidéki Út című orgánummal való együttműködése.
Mindazonáltal egy rendkívül élvezetes és színes képet kaphatunk a Kassák Múzeumban – korabeli dokumentumok, újságok, felvételek, grafikák segítségével – az 1920-as évek Jugoszláviájának szellemi közegéről, alkotóközösségeinek egymást inspiráló, megtartó erejéről. Úgyhogy, nincs mese, fogadjuk meg a vitrinben olvasható, korabeli szórólap felhívását: Ne legyetek hülyék! Zenistává kell válnod!
Az avantgárd magángyűjteményekben II. A kölcsönös hatások körei. A Ma és a Zenit a zágrábi Marinko Sudac-gyűjteményben. Kassák Múzeum, Budapest, 2012. január 27.–április 15.
