A lengyel Oscar-díjas rendező pályájának fontosabb állomásait mutatja be a budapesti Vasarely Múzeum. Miközben elmerülünk az elektronikus filmkészítés tobzódó képi világában, arra kell rájönnünk, hogy bizony az avantgárdhoz is kell matek.
A budapesti közönség már találkozhatott korábban Rybczyński (alias Zbig) munkáival. 1999-ben a Műcsarnokban rendezett Perspektíva című nemzetközi médiaművészeti és történeti kiállításhoz kapcsolódóan vetítettek tőle az Örökmozgóban, illetve 1996-ban a Toldi Mozi szentelt életművének retrospektív sorozatot. „Budapesti jelenléte igazi szenzáció” írta ekkor a Filmvilág, ami a mostani szerepléséről is elmondható. A kiállítás különlegessége, hogy a látogatónak alkalma nyílik betekinteni mozgóképeinek technikai hátterébe. Nemcsak filmes hallgatók, szakemberek, hanem az érdeklődő laikusok is élvezettel tanulmányozhatják mindazokat a rajzokat, számításokat és story-boardokat, amelyek a forgatást megelőzik. Egy film sorsa ugyanis nem a helyszínen dől el elsősorban, hanem a tervezőasztalon. Nincs ez másképp az experimentális alkotóknál sem, sőt.
Zbig műveit a technikai újítások mellett olyan matematikai fogalmak fémjelzik, mint a variabilitás, a sorozat, a különféle elemek átcsoportosítása. Párhuzamként jutott eszembe a New York-i koreográfus Trisha Brown, akinek 1970-es években született, egyszerű mozgáspanelekből építkező táncdarabjai szintén merítettek a kombinatorikából. Éppen ezért érdemes a kiállításban először a száraznak és elrettentőnek tűnő számoszlopokkal, szerkesztésekkel megismerkedni, még ha nem is tudjuk maradéktalanul követni, amelyek az egyes jelenetek térbeli elhelyezését, illetve a szereplők mozgásának irányait modellálják. A hozzájuk tartozó klippeknél, etűdöknél, illetve filmrészleteknél az így megedzett szemünk előtt már érzékelhetővé válnak a pergő képsorok mélyén húzódó struktúrák. Erre kitűnő példa a Tangó (1980) című filmje, amellyel elkészítése után három évvel nyerte el animáció kategóriában az Oscar-díjat. A nyolcperces kísérleti mozgókép végig egy szobában játszódik, ahol folyamatosan jönnek-mennek az emberek. Összesen harminchat karakter vonul be és ki az ablakon beesett labdáért bemászó kisfiútól, a settenkedő tolvajon, szoptatós anyán át, a sportolóig, akik ugyanazt a cselekvéssort ismétlik, úgy, hogy útvonalaik nem keresztezik egymást. Az első pillantásra börleszknek tűnő szkeccs tehát virtuóz precizitással összerakott mozgáskompozíció. Maga a sztori nagyon egyszerű, mondhatni banális elemekből tevődik össze, mégis, ami felragyog benne, az a világegyetem törvényszerűségeinek megejtő szépsége.
A muzsika meghatározó inspirációs forrás Zbig alkotófolyamatában. Az Orchestra (1990) hat képfantáziából áll, amelyek egy-egy ismert komolyzenei betéthez kapcsolódnak. A rendezőre jellemző markáns jegyek érett összefoglalását nyújtja: karakterek megsokszorozódása, repetitív mozdulatok könnyed áramlása és sémákból felfűzött koreográfia. Továbbá, ami fontos még az ő életművében, az a humor, a játékosság erős jelenléte. A kiállításon is látható Lépcsők (1987) című munkája például Eisenstein Patyomkin páncélos-ának kultikus lépcső-jelenetét veszi elő, és az eredeti szereplők közé amerikaiakat helyez, akik turistákként viselkedve, fotóznak, hamburgert esznek, bámészkodnak a katonai retorzió alatt. Egyikük könyvet tart a kezében, amelynek borítóján azt olvashatjuk: Shot by shot Patomkin.
Kétségkívül nagyívű pálya az övé. Egyetemi tanulmányai alatt a lengyel neoavantgárdhoz csatlakozott, és a lódzi filmműhellyel együttműködve készítette első kísérleti filmjeit. Politikai szerepvállalása (Szolidaritás) miatt először Ausztriába emigrált, majd az USA-ba telepedett le családjával, ahol hamarosan a HD technológia úttörőjeként vált ismerté. Kutatási, fejlesztési eredményeit többek között videóklippjeiben kamatoztatta (pl. Mick Jagger, Yoko Ono, Pet Shop Boys), bár korábban sem volt tőle idegen a műfaj, hiszen az ő nevéhez fűződik Namyslowski szaxofonos közreműködésével Plamuz (1973) címmel az első lengyel zenevideó elkészítése. A kilencvenes években Berlinbe tette át székhelyét, majd 2009-ben tért vissza szülővárosába, ahol Wroclaw Visual Technology Studios néven hozza létre innovatív filmes laborját.
Mostani budapesti vendégszereplése A képek állása nemzetközi művészeti projekt keretében valósult meg, amely az ő és Bódy Gábor (1946-1985) kortárs-kollégájának életművét állította párhuzamba. Kettőjüket, mint képfilozófusokat a kísérletezés, a vizualitás új utjainak keresése köti össze. A programsorozat részeként külön-külön nyílt retrospektív kiállítás munkásságukból. Talán még érdekesebb lett volna, ha ugyanúgy egy térbe kerül össze a két életmű, mint az előző, berlini és karlsruhei helyszíneken, mert jobban segített volna a látogató számára megrajzolni a kapcsolódási pontokat. Viszont szerencsés, hogy Zbig anyaga a Vasarely Múzeumban az OSAS által szervezett Véletlen mint stratégia című csoportkiállításhoz illeszkedik, amely mégiscsak lehetővé teszi a párbeszédet a hazai képzőművészet képviselőivel.