Ha kifogyott belőlünk a szufla a finom vonalú, nett enteriőrök és a súlyos pompájú brit műipar után, javaslom, lépcsőzzünk egy szinttel feljebb, ahol kinyújtóztatva tagjainkat, napos domboldalakon követhetünk szemünkkel lenge ruhájú táncos fiúkat és lányokat.
Az Iparművészeti Múzeum kupolatermében, a két nyári blockbuster, a magyar art deco lakásművészet és a Victoria & Albert Múzeum válogatott anyaga felett húzódik meg ez az értékes kamaratárlat, amely a hazai mozdulatművészet történetének első ötven évét mutatja be. A szakmai hátteret az MTA BTK Művészettörténet Intézet Mozdulatművészet Kutatócsoportja nyújtja, amelynek vezető-kutatója és a jelen kiállítás kurátora Vincze Gabriella, a koncepció Beke László nevéhez fűződik. Fontos kiemelni a másik együttműködő partnert, az 1991-ben alapított Orkesztika Alapítványt, amely Dienes Valéria életművét, illetve a mozdulatművészeti tradíciót őrzi és viszi tovább. Az ő kezelésükben formálódó Mozdulatművészeti Gyűjtemény gazdagságával nemcsak itt a helyszínen, hanem a Facebook oldalukon is megbizonyosodhat az érdeklődő. A korabeli fényképeket, jelmezeket, műtárgyakat, dokumentumokat és táncfelvételeket felvonultató anyag bemutatásának apropóját a mozdulatművészet születésének 100. évfordulója adja. Rámutat egyrészt arra, hogy a magyar kortárs tánc komoly hagyománnyal rendelkezik, és gyökerei messzire nyúlnak, másrészt pedig arra, hogy a tánc milyen termékeny módon fogta össze a társművészeteket a 20. század első felében. A mozgásművészet (újra)felfedezése és képzőművészeti, társadalmi vetületeinek feltárása nemzetközi színtéren az utóbbi években vált hangsúlyossá, például a párizsi Pompidou Központban megrendezésre kerülő Danser sa vie című kiállításra utalhatunk. Itthon is felerősödtek az ilyen szemléletű kutatások, erről tanúskodik a Kassák Múzeumban szeptember végéig látogatható Elmozdulás című kiállítás, amely Madzsar Alice mozdulatművészeti iskoláját mutatja be a reforméletmód és a baloldali mozgalmak kontextusában, vagy a Home Galériában nyílt Avantgárd kísérletek.
Visszatérve az Iparművészeti Múzeumban látható Mozdulat című kiállításhoz, a különböző művészeti összekapcsolódások felvillantása mellett a magyar mozdulatművészet keletkezését és alakulását tekinti át időrendben. Kezdő dátumnak szimbolikusan Isidora Duncan, a szabadtánc nagyasszonyának 1902-es budapesti vendégszereplését jelölték meg, akinek forradalminak ható, természetes testszemlélete és antikizáló koreográfiái hazánkban is kifejtették hatásukat. Az első hazai mozdulatművészeti iskolák az 1910-es évek elejétől jöttek létre, amelyek a duncani módszerből és a kor haladó testképző technikáiból egyaránt merítettek. A kiállítás három fő irányzatra fókuszál, a Dienes Valéria által fémjelzett orkesztikára, Madzsar Alice tornaintézetére és avantgárd színházi előadásaira, valamint Szentpál Olga mozgásművészeti törekvéseire. A látogató archív fotókon keresztül kísérheti végig a mozgalom állomásait. De nem akármilyen fényképészekről van szó. Többek között André Kertész, Máté Olga, Rónai Dénes, Pécsi József, Kálmán Kata dokumentálta a próbákat, a fellépéseket, a természetben folytatott gyakorlatokat, a fontosabb szereplőket. A vitrinekben tanulmányozhatjuk, hogy milyen órarendek szerint folyt az oktatás, milyen orgánumok ismertették a szakmai eredményeket és híreket, vagy milyen gesztusokból állt össze egy mozdulatsor. Két tévén a Hajnalvárás (Dienes Valéria, 1925/2001) és a Mária-lányok (Szentpál Olga, 1938/1988) táncrekonstrukcióját lehet megnézni, a harmadikon Greguss Kornélia által 1942-ben koreografált táncfilmek peregnek. Az I. világháború után egyre népszerűbbé váló tanfolyamok szellemi bázisai politikai, filozófiai, vallási eszméken nyugodtak. A modern testkultúra és a munkásmozgalom összefonódását figyelhetjük meg a Madzsar-iskola esetében. Déry Befejezetlen mondat című regényében fedezhetjük fel ennek irodalmi analógiáját a táncművész Krausz Éva alakjában, amelyhez részben Nagy Etel, Kassák Lajos nevelt lánya szolgáltatott mintát. Dienes Valéria komplett mozdulatrendszert alakított ki, amely egyrészt a görög antikvitásból, másrészt a keresztény misztériumjátékokból nyert inspirációt. Szentpál Olga a régi magyar táncokat és a folklórt kutatva, kísérelte megújítani a modern tánc nyelvezetét.
A harmincas évek második felétől az egymást követő politikai-történelmi események (zsidótörvények, II. világháború, kommunista hatalomátvétel) egyre nehezebbé tették a mozdulatművészeti irányzatok működését, míg végül a teljes megszüntetésükhöz vezettek. Az 1950-ben elrendelt hivatalos betiltás jegyzőkönyve a kiállításban olvasható. A mozdulatművészet azt követően a gyógytorna és a balett területén élt tovább. Fontos még kitérnünk arra, ahogy Párizsban, úgy itt Budapesten is több zeneszerzőt, írót, képzőművészt hozott össze egy-egy táncest. A közreműködők között ott találjuk például Kövesházi Kalmár Elzát, Bortnyik Sándort, Balázs Bélát, Palasovszky Ödönt, Bárdos Lajost és Kozma Józsefet. Színlapok, tervek, levelek, és műalkotások jelzik a kiállításban ezeket a baráti és munkakapcsolatokat. A térben elhelyezett vezető szövegek néhol kissé tömények, katalógusban jobban tudná élvezni őket az ember. Ez azzal magyarázható, hogy egy roppant izgalmas, szövevényes és pezsgő félévszázadot kell összefoglalniuk. Mindazonáltal egyértelműen kitetszik belőlük, hogy a mozdulatművészet élő és sokirányú kapcsolatban állt kora kultúrájának minden szegmensével, amelynek kutatása további meglepetésekkel és eredményekkel kecsegtet.
Mozdulat – A magyar mozdulatművészet története és kapcsolatai 1902-1950 között.Iparművészeti Múzeum, 2012. június 29 – szeptember 9.