Két időszaki kiállítás látható az idén 25 éves budapesti Vasarely Múzeumban. Az egyik a névadó művésznek és galériásának állít emléket, a másik a Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület (OSAS) szervezésében a 20. századi konstruktív-konkrét irányzatnak.
Victor Vasarely, Denise René és a geometrikus absztrakt művészet kalandja Magyarországon című kiállítás névadását valószínűleg Michel Ragon 1956-os könyve Az absztrakt művészet kalandja (L’aventure de l’art abstrait) ihletette. A kurátor, Imre Györgyi, aki egyébként a budapesti Vasarely Múzeum igazgatója és a Ludwig Múzeumban látható Megyik János életmű-kiállítás rendezője, biztos kezű, jó válogatást tár a néző elé abból az értékes anyagból, amelyet Vasarely több alkalommal adományozott saját, illetve kortársainak műveiből a pécsi Janus Pannonius Múzeumnak és a Szépművészeti Múzeumnak (1968, 1969, 1971, 1974, 1977).
A bejáratnál a kiállított művészek archív fotói fogadják a látogatót, a Le Mouvement (1955) kiállítás-katalógus eredeti példánya köré csoportosulva. A Vasarely által jegyezett francia szöveg mellé sajnos nem került ki magyar fordítás, pedig sok hasznos információ tudható meg belőle a konstruktivista-kinetikus művészetre vonatkozóan. Művelői a vásznat képernyőként, monitorként (l’écran) fogták fel, tehát olyan mozgó, reagáló felületként, amely folyamatosan változik. A kép kétdimenziós megjelenésének felszámolásával újfajta térélmény érzékeltetésére törekedtek. Ez a negyedik dimenzió, a virtuális tér. A jelen kiállításon szereplő művek egyrészt a néző tekintetével játszanak, másrészt a befogadás rögzült koreográfiáját bontják meg. Itt nem működik a rutin, hogy szépen sorban a képekhez lépegetünk, megállunk előttük, szemrevételezzük őket vagy megcsodáljuk az ecsetkezelést, majd továbbhaladunk. Ezek a művek ugyanis több nézetet kínálnak, amelyek más-más hangsúlyt adnak a színeknek, formáknak pozíciónktól függően. Nem a rögzített kép (l’image fix), hanem a mozgó kép volt a cél, amely óhatatlanul felhasználja, továbbviszi a mozi vizuális élményét. Ha szerencsénk van, és a látogatás ideje alatt éppen nyitva van egy ablak a kiállítótérben, ráadásul a nap is besüt, rájöhetünk arra, hogy ezeknek az úgymond elvont alkotásoknak mennyire eleme, sőt része a levegő, a szél és a fény.Yvaral, Vasarely fiának képénél, olyan érzésünk támadhat, mintha videójátékba csöppentünk volna. A kompozíció a kép belseje felé mélyül szédítő távlattal, amelynek következtében a saját bőrünkön is megtapasztalhatjuk milyen az a negyedik dimenzió. Érzékeny plasztikai hatásokat mutat François Morellet 5 drótháló (1959-1960) című munkája, amelyen a csillagszerűen találkozó és szétfutó drótháló az árnyékot, illetve a pozitív-negatív formák játékát mozgósítja. Az argentin származású Luis Tomasello Atmosphère Chromoplastique No. 265. című objektje a felületén élére állított, megdöntött kockák segítségévek hullámzó hatást kelt, ahogy elhaladunk előtte, miközben a kép hátterében egy százalék jelet fedezhetünk fel. Hasonló módon alkalmazza Carlos Cruz-Diez ezt az effektet a színek területén. Physichromia No. 598 című objektjén csodálatos színspektrum pereg le séta közben az alapban függőlegesen elhelyezett lamellák segítségével. Monique Arradon ívekből, indaszerű motívumokból összefonódó, növényi és állati allúziókat alkalmazó 1974-es rajza a biomorfikus utat képviseli. A venezuelai születésű Jesús-Rafael Soto, a kinetizmus emblematikus alkotójának Media Banda című munkája letisztult, fehér és sárga színű formákból álló relief. A mű előtt damilra kötve egy pálca lóg le, színe követi a háttérét, így a felső része fehér, az alsóé sárga. De ami izgalmassá teszi, hogy a tekintetünket a pálca alsó felére irányítva a háttér vonalazása miatt behullámosodik, mintha egy vetített kép volna. Szemünk láttára válik anyagtalanná.
A nagy elődök közül August Herbin 1920-as gouache-rajzát, František Kupka egy pasztelljét, Sonia Delaunay grafikáját vagy az építész Le Corbusier kisméretű festményét állították ki. Érdekessége még a kiállításnak, hogy a látogató két festménynek is megtekintheti a hátulját, amire azért ritkán nyílhat alkalma. Richard Mortensen például bejelölte festményének nézetét, megadta címét, a vakrámára ragasztott vignetták pedig a kiállításokon való szereplések emlékét őrzik. Josef Albers az alapadatok feltűntetése mellett még a felhasznált festékek összetételét is akkurátusan jelezte.A tárlat az ötvenes-hatvanas évek, Párizshoz kötődő geometrikus absztrakt festészetet és objekteket mutatja be. Segítségükkel láthatóvá válik az a nemzetközi képzőművészeti környezet, amelyhez Vasarely életműve is szervesen kapcsolódott. A donációban egyébként Denise René, a magyar származású op-art alkotó legendás galériása is fontos szerepet játszott, tudniillik a képek az ő tulajdonát képezték a hátoldalukon megtalálható cédulák szerint. A vezető szövegek kettejük kapcsolatáról, a párizsi galéria tevékenységéről, történetéről, valamint a hazai geometrikus absztrakció, elsősorban Kassák újrafelfedezéséért és külföldön való megismertetéséért szerzett érdemeikről számolnak be.
