Kemény Judit neve mind a szakmai, mind a szélesebb közönség tudatában megfoghatatlanul a semmiben lebeg, viszont, ha nővérét, Kemény Katalint állítjuk mellé, már megjelenhet két viszonyítási pont: Európai Iskola, absztrakció.
Plasztikáit, grafikáit a pécsi Janus Pannonius Múzeum, a budapesti Közlekedési Múzeum, valamint a BBC londoni gyűjteménye őrzi. A mindezidáig elhanyagolt és háttérben maradt képzőművészeti hagyaték feldolgozására Bretus Imre vállalkozott, amelynek keretében első lépésként 2010 nyarán kiállítást rendezett az anyagból az általa vezetett Tat Galériában. Tavaly ősszel pedig, ennek a folyamatnak a következő állomásaként jelentette meg a művész munkásságát összefoglaló Megpróbálni élni című albumot.
A gazdagon és igényesen illusztrált könyv monografikus igénnyel mutatja be a művész életrajzát, miközben kísérletet tesz arra, hogy analógiák, műelemzések révén kijelölje a tájékozódási pontokat és irányokat, vagyis pozícionálja az életművet. A függelékben minden megtalálható, amire a további kutatások alapozhatnak, biográfia, műtárgyjegyzék, szakirodalom, névmutató. A szerző munkáját egyrészt segítették Kemény Judit hagyatékában fennmaradt dokumentum-együttes darabjai, másrészt Dúl Antal, a Hamvas-életmű gondozójának személyes közlései. A szöveget nemcsak műalkotások, hanem családi fotók, képeslapok, levelek, újságok reprodukciói is kísérik, hogy az olvasóban minél teljesebb kép alakulhasson ki a kor viszonyairól és magáról az alkotóról.
Bár ez az egyébként érthető és adekvát szándék a szerző részéről helyenként megmosolyogtató színezetet ölt, például akkor, amikor a gyerekrajzok egyfajta korai periódusként kerülnek tárgyalásra, a teljes művészettörténész-eszköztár bevetésével. Az aprólékosságból és a mikrofókuszból adódó aránytévesztés megfigyelhető a lábjegyzeteknél is, többet használ, mint amennyi feltétlenül indokolt, bár magyarázható azzal, hogy a laikus olvasó általános műveltségével számolt. A Megpróbálni élni típusát és szerkezetét tekintve, azokhoz a kiadványokhoz áll közel, amelyek az olvasmányos stílust szem előtt tartva, szerencsésen egyensúlyoznak a tudományos és ismeretterjesztő műfaj kritériumai között, miközben új eredményeket is közölnek.
Az Egy baloldali unitárius című első fejezetből a családi hátteret, illetve az apa, Kemény Gábor (1883-1948) életét és pedagógiai tevékenységét ismerhetjük meg, aki többek között Ady Endrével, Lukács Györggyel, Radnóti Miklóssal állt kapcsolatban. Az álmok országútján című részben Kemény Judit utazásokkal teli gyerek- és fiatalkora elevenedik meg, képzőművészeti tanulmányaival, meghatározó barátságaival (Lossonczy Ibolya, Vajda Júlia). A harmadik, A gondosan elhúzott függönyök című fejezet a II. világháború utáni korszakot öleli fel, a fordulat éveinek inspiráló, sokszínű képzőművészeti közegétől a kommunista érában bekövetkező lassú, de végérvényes alkotói elszigetelődéséig. Az utolsó blokk, a Kiteljesedés az absztraktban pedig a magyar színtéren egyedülálló plasztikai kísérleteit, köztéri szoborterveit veszi szemügyre, az akkori hazai és nemzetközi trendekkel összehasonlítva .
Ne tévesszen meg senkit a borítón látható melankolikus hangulatú, 19. századot idéző fénykép, mert, amit Kemény Judit művelt, az nem almanach-líra, hanem kőkeményen progresszív és következetes absztrakció. Zárkózottsága és magánya Emily Dickinsonéval vetekszik, tömören fogalmazott kompozíciói az amerikai társnőjéhez hasonlóan tágas szellemi horizonttal, és végtelen perspektívával rendelkeznek. Különösen az 1944 és 1948 között született rajzok figyelemreméltóak, amelyek absztraháló és szürrealista jegyeket ötvözve közvetítenek egyedi, iróniától sem mentes víziókat. A haj, a női test, a ház visszatérő motívumai eszünkbe juttathatják Louise Bourgeois rajzainak világát. Személyes és eszmei kötődéseinek közelebbi gyökereit a nonfiguratív törekvéseket felvállaló, Kállai Ernő teoretikus vezetésével alakult Galéria a Négy Világtájhoz-csoport (1946-1947) tagjai, nevezetesen Lossonczy Ibolya és Martyn Ferenc működésében kereshetjük. Kemény szobrászatának alapelemei, organikus formaszerveződése a természet rejtett arcát modellezik oly módon, ahogy arról Kállai ír főművében „Az új művészet tárgyak helyett inkább érzékeny és mozgékony alkatú, egymáson áthatoló, színes strukturális jelenségeket ábrázol, melyekből egy mélyebb, szellemibb valóság képe sugárzik”. De ugyanúgy megtermékenyítőleg hathatott tájékozódására nővére Katalin és sógora, Hamvas Béla közösen kidolgozott művészetelmélete (Forradalom a művészetben).
György Péter találóan nevezte elsüllyed szigetnek a magyar avantgárdot, amelynek részleteiben felszínre hozott történetéhez tartozik most már Kemény Judit is. Alakjával, életművével az Európai Iskola és a Galéria a Négy Világtájhoz-csoport képzőművészeti holdudvarát behálózó kapcsolatrendszere miatt is érdemes, és fontos foglalkozni, de mindenekelőtt saját művészete jogán, amely felé remélhetőleg megélénkülnek a vizsgálódások Bretus Imre hiánypótló és alapos kutatásai nyomán.
Bretus Imre: Kemény Judit (1918-2009). Megpróbálni élni… Budapest, 2011.
