METAPHOR. PROTEST. CONCEPT.
Performance Art from Romania and Moldova
Edited by Iulia Popovici, Raluca Voinea
Published by Editura Idea
Romanian / English
400 pages
16 x 23 cm
ISBN 978-606-8265-53-7
Először 2011-ben jártam Bukarestben, a Caminul Cultural (Manuel Pelmus, Brynjar Bandlien, Farid Fairuz) által szervezett Crooked Days fesztivál résztvevőjeként. Rengeteg helyi és külföldi performanszművésszel ismerkedtem meg, akik a színházi, a képzőművészeti és a köztereket újraértelmező, inspiráló formátumokkal kísérleteztek. Tavaly decemberben azért utaztam ismét Bukarestbe, hogy képbe kerüljek a fejleményekkel. Ekkor szereztem tudomást Iulia Popovici és Raluca Voinea nem olyan rég kiadott METAPHOR. PROTEST. CONCEPT című interjúkötetéről, amely Románia és Moldova performanszművészetét mutatja be a színtér meghatározó alakjainak elmondása alapján.
Az első a megkérdezettek sorában Dan Perjovschi, aki azon kevesek egyike, akik 1989 előtt is alkalmazták a performansz műfaját Romániában. Akkoriban persze nem használták ezt a kifejezést, hiszen a Román Művészeti Szakszervezet könyvtárában legfeljebb a happeningekről lehetett olvasni – Allan Kaprow ott megtalálható kötetéből. A performanszok pedig sokszor valójában nem a jelenlétről szóltak, hanem inkább a médiumokkal való kísérletezésben volt szerepük. Az első, kifejezetten a performanszművészetről szóló esemény az 1993-ban kezdődő (és 2002-ig tartó) Zona fesztivál volt Temesváron. Perjovschi ezzel kapcsolatban már azt meséli, addigra a színteret egyre homogénebbnek látta, a performansz mint műfaj pedig egyre egzaktabb, körülírhatóbb lett. A „szórakoztató és a pillanatnak szóló show“ kritikájaként egy olyan anti-performansszal szerepelt a fesztivál első kiadásán, amely unalmas és maradandó volt: a vállára tetováltatta, hogy „Románia“, egyúttal állásfoglalásként is a korábban kommunista, de önmagukat átmentő, továbbra is hatalmon lévő politikai szereplőkkel szemben. A tetoválást tíz évvel később Kasselben, egy másik performansz keretében eltávolíttatta.
Anca Benera és Arnold Estefán Perjovschihoz hasonlóan képzőművészek, és beszélnek például a rajzolás, a vonalhúzás aktusáról is a könyv témájának vonatkozásában. Többféle médiumban alkotnak, de első közös munkájuk, a Pacta sunt servanda (Agreements Must Be Kept, 2011) történetesen performansz volt. A mű lényege a magyar és a román történelemszemlélet közötti különbség. A Pacta sunt servenda első, videón látható részében egyszerre olvassák fel történelem könyvekből az 1848-as forradalom és Trianon magyar és román értelmezéseit. A másik rész az 1990. márciusában Marosvásárhelyen lezajlott etnikai színezetű összecsapásokról megjelent (magyar és román) médiatartalmakat ütközteti, s mivel ez nem került be a történelemkönyvekbe, a „Fekete márciusként“ ismert eseményeket kizárólag élő performansz keretében mesélik el. Benera arról is mesél, hogy bukaresti egyetemi évei alatt, bár nem volt túl sok információjuk a performanszművészetről, több diáktársukkal rendszeresen jártak Dan és Lia Perjovschi stúdiójába, ahol e téren is informálódtak.
Mihai Mihalcea (azóta Farid Fairuz) performer, koreográfus, kurátor különösen meghatározó szereplő a román performansz színtér történetében. Elmondása szerint sokáig a frissen végzett koreográfusok a tánc és a performansz új tendenciáival a bécsi Tanzquartier rezidencia programjain voltak kénytelenek megismerkedni. Ezt megelégelve többen összefogtak és kiharcolták, hogy 2004-ben létrejöjjön az első államilag támogatott, minden addiginál progresszívabb szemléletű kortárstánc központ Bukarestben, amelynek 2013-ig Mihalcea volt az igazgatója. A CNDB (Nemzeti Tánc Központ) létrejötte a Nemzeti Színház részeként – és annak épületében – egy több éves performatív tüntetés-sorozat eredménye volt. Az egyik ilyen tüntetés/performansz például a To Hell With Posterity, I Want to Dance Now volt, amit a francia kulturális miniszter látogatására időzítettek. Mihalcea a CNDB megnyitása után is folytatta küzdelmét a kortárs művészetnek elegendő teret nem adó „kirakati kultúra“ (showcase culture) ellen. 2005-ben a George Enescu klasszikus zenei fesztivált bojkottálta néhány társával: a táncosok élő „szőnyeget” képeztek a lépcsőn, testükön táblákkal, amelyeken az állt, „a kortárs művészek elestek a kirakati kultúra ellen vívott csatában” . Mihalcea akkor nemcsak a CNDB-nek mondott búcsút, de a művészetéről alkotott bizonyos elképzeléseinek is, és Farid Fairuz néven, libanoni médiumként reinkarnálódott. (Nemrég egyébként sokak örömére ismét elkezdett a központnak dolgozni.)
Azt követően, hogy a CNDB Románia egyik legmeghatározóbb élő művészettel (live art) foglalkozó intézménye lett, a Nemzeti Színház felújítása során, 2011-ben elveszítette helyszínét. Ez erős ellenreakciót váltott ki először a CNDB körüli művészekből, majd a szélesebb közegből. Alexandra Pirici és Madalina Dan koreográfusok kezdeményezésére művészek egy csoportja elfoglalta a CNDB épületét (CNDB Ocupat), és közösen egy éjjel-nappal zajló eseménysorozatot rendeztek (a foglalási akcióhoz tartozó kiáltvány szövege angolul itt). Az egyik esemény Pirici Caragialiana című akciója volt: a performansz a színház elé emelt Luca Caragiale (drámaíró, a színház névadója) szobor enactment-je volt élő emberekkel, arra irányítva a figyelmet, hogy a több tíz tonnás emlékmű felállítása nagyjából annyiba került, amennyiből egy új épületet is vehetett volna az állam a színházból kilakoltatott CNDB-nek (amely egyébként azóta egy bérelt, lényegesen kisebb privát ingatlanban található a város egy nem központi részén). 2016-ban a CNDB-nek ígérték a kommunista párt volt kongresszusi központját, az Omnia Csarnokot, amelynek átfogó felújítási munkálatait idén kezdik. A régióban egyedülálló előadóművészeti központ átadásának tervezett ideje 2021.
Pirici (Manuel Pelmus koreográfussal közös, illetve egyénileg megvalósított) „ongoing“ akcióit az elmúlt pár évben fontos múzeumokban és biennálékon lehetett látni világszerte. A kötetben, a vele készült interjúban többek között a színházi, a múzeumi tér és a köztér közötti különbségekről beszél. A premodern koncepcióra épülő színházi tér kollektív rituálé helyszíne, ahol a nézők egy kitüntetett eseményt kénytelenek nézni előre meghatározott ideig. A múzeumi tér ezzel szemben több irányú, több lehetőséget rejt magában és individualizmusra épül. A köztér pedig bár a legtöbb kihívást rejti magában, „egy meglehetősen konzervatív időszakban és helyen – Romániában –, ahol a ‘tánc’ egy bizonyos fajta mozgást jelentett, és ahol az a nyomás is rád nehezedett, és nehezedik még ma is, hogy a lehető legtöbb ember lássa a ‘show-t’, ami inkább az Oktoberfest feladata kellene, hogy legyen, a köztér kifejezetten felszabadító tud lenni“ – mondja.
Paul Dunca (olykor Paula Dunker) a bukaresti színtér azon szereplője, aki szinte mindenhol megjelenik és mindenkivel összeköttetésben van. Legutóbb a #FLUID nevű techno-faggotique formáció tagjaként találkoztam vele. Társával, a zenész Alex Balával egy koncert erejéig boszorkány jelmezbe bújtak, ami alól újabbnál újabb ékszerek és dresszek bukkantak elő, miközben Dracula meleg testvérének a szerelmi kalandjairól, a homoszexuálisokat üldöző kommunista titkosrendőrségről, a román ortodox egyházról, az Úrról és az annak való behódolásról énekelt tanulságos történeteket. (Egy korábbi közös számuk egyébként a CNDB elfoglalásából inspirálódott) A koreográfusként, performerként, színészként, drámaíróként egyaránt alkotó Dunca a helyi queer színtér kulcsfigurája is. Amellett, hogy több művészeti projektjében queer történelemmel és az lmbt emberek kihívásaival foglalkozik, aktivista tevékenységet is folytat, illetve a több éve zajló Queer Night bulisorozat egyik kezdeményezője és szervezője. Neki köszönhetem, hogy a decemberi látogatás során a queer-feminista színtér helyszíneivel és fejleményeivel is megismerkedhettem, mint például a MACAZ nevű underground bár és politikai színház vagy az első román (és egyelőre kizárólag románul olvasható) feminista magazin, a CUTRA megjelenése.
A könyvben Alina Popával (1982-2019), illetve alkotó- és élettársával, Florin Fluerassal is olvashatunk egy interjút. A képzőművészet és a kortárstánc által egyszerre inspirált Popa nemcsak a black box és a white cube között ingázott, de művészet és élet között sem húzott éles vonalat. Az utóbbi időkben az affektív terek és a performansz láthatatlan aspektusai érdekelték, míg az Irina Gheorghével kitalált Bureau of Melodramatic Research nevű duójuk a pop és az absztrakt, a telenovella és a filozófia, a melodráma és a bürokrácia izgalmas találkozóhelye volt. Egyik utolsó munkájában, a The Clinic–ben a galéria performatív terápiák helyszíne volt, titkon magában rejtve annak a reményét, írja Flueras, hogy az orvostudomány és a művészet lehetetlen hibridjei közül az egyik megoldást nyújt a művész gyógyíthatatlan betegségére.
Popa szerint „az immaterializmus és a konceptualizmus mindig is virágzott azokon a helyeken, ahol nem volt pénz az anyagibb művészetre“ . Ez a kijelentés elgondolkodtató ma Magyarországon is, ahol az állam fokozatosan számolja fel az utóbbi tíz évben a kortárs művészet intézményes támogatási formáit. A különbség talán az, hogy itt sokan túl jól emlékeznek még azokra az időkre, amikor volt hol és miből dolgozni, és most, hogy már nincs, tulajdonképpen érthető módon, a hanyatlás, a veszteség és a kudarc témája dominál, s nem az, hogy mi hozható ki mégis abból, amink maradt. Ami biztos, hogy a konzervatív politika nemcsak a képzőművészeti színteret fenyegeti, de a színházak központi kontrollja érdekében is történnek lépések, legutóbb például a TAO-alapú támogatási rendszer eltörlésével, és az utolsókat rúgja (azaz 2021-ben bezár) az utánpótlásért felelős Budapesti Kortárstánc Főiskola is. A kötetben szereplő interjúk is megerősítik: sok művész számára éppen a művészeti intézményrendszer bizonytalansága az egyik praktikus oka a performansz vonzerejének. De, hogy mindez nálunk, Magyarországon milyen csoportosulásokhoz, új formációkhoz és praxisokhoz vezethet, arról – ha indokolatlanul optimisták is igyekszünk lenni – még csak találgatni lehet.
A cikk az East Art Mags program keretében készült, az Erste Stiftung támogatásával.
A nyitóképen Paul Dunca. Forrás: http://www.sub25.ro/
