Mindössze egy videó kamera volt vele, amivel a nézők reakcióját akarta lefilmezni. Az akció a d’Orsay Splendour and Misery. Pictures of Prostitution, 1850-1910 című kiállításán zajlott, ami a prostitúció, a prostituáltak képzőművészeti megjelenítését mutatja be (cikkünk a kiállításról itt!), eleve azzal a figyelmeztetéssel, hogy bizonyos képek sokkolhatják a nézőket, kiváltképp a gyerekeket.
Deborah De Robertis: Portrait. Forrás: I Love You Magazine
A művésznőt a teremőrök előbb egy szobába kísérték, ahol megkérték, hogy öltözzön fel, majd minthogy erre nem volt hajlandó, hívták a rendőrséget, amely elvitte Robertist. Bár a művész ügyvédje elmondta, hogy az esemény művészeti akció volt, és hogy nincs jó üzenete a letartóztatásnak, a vád ellene mégis közszeméremsértés. Robertis korábban és ugyancsak a d’Orsay-ban, Courbet A világ eredete című képe elé ült le széttárt lábakkal, alsónemű nélkül.
Édouard Manet: Olympia, 1863. Forrás: Google Art Project
Az akció azért is érdekes, mert Manet Olympiája a maga korában hatalmas botrányt okozott és erejét mára sem veszítette el – s a Musée d’Orsay figyelmeztetése valószínűleg erősen vonatkozik erre a képre is. Nehéz eldönteni, mennyiben érvényes vagy értelmes gesztus eleve provokatív, erős hatásukat megőrző, ma is tabudöntőnek nevezhető remekművek hatását megpróbálni tovább fokozni a valódi meztelenséggel? Ha ugyan ez sikerülhet. Bár az akciók elsődlegesen a meztelen női test festészet általi megszelídítése, szublimálása, vagy éppenséggel a férfitekinteten keresztül bemutatott és így kezelt női meztelenség ellen kívánnak tiltakozni.