Vlagyimir Putyin orosz elnök két hete jelentette be az alkotmányreformra vonatkozó elképzeléseit, s ezzel gyakorlatilag lemondatta a mind népszerűtlenebbé váló Dmitrij Medvegyev kormányfőt. Utóda az adóhivatal eddigi vezetője, Mihail Misusztyin lett, aki több kulcsfontosságú minisztérium élén megtartotta az eddigi vezetőket, ám a kulturális tárca a 39 éves Olga Ljubimova személyében új irányítót kapott. A döntés első ránézésre nem is tűnik rossznak, hiszen a fiatal szakember – a tárca negyedik női vezetője a szovjet/orosz hagyományoknak megfelelően zömmel férfiakból álló kormányban – magasan képzett, a sajtóban és az államigazgatásban egyaránt komoly tapasztalatokat szerzett és a kultúrát kora gyerekkorától magába szívhatta, lévén egyik felmenője a XX. század első felének legendás orosz színésze, Vaszilij Kacsalov, édesapja pedig Borisz Ljubimov színháztörténész, színházi kritikus, jelenleg az ország legrégebbi színészképző intézménye, a Malij Tyeatr mellett működő Scsepkin Színművészeti Főiskola rektora. Ljubimova maga egy másik színművészeti egyetemre, a rangos GITIS-re járt, miután a Moszkvai Állami Egyetem újságírói karán szerzett diplomát. Az egyetemek előtt egy pravoszláv iskolában tanult és diplomáinak megszerzése után vallási televíziós programok szerkesztőjeként dolgozott. Később a vezető orosz közszolgálati Tv-csatorna, a Channel One egyik programigazgatója lett, majd mostani kinevezése előtt már a kulturális minisztériumban dolgozott, ahol miniszterhelyettesi rangban a filmművészeti osztályt vezette.
Ljubimova elődje a miniszteri poszton, Vlagyimir Megyinszkij, Putyin elnök kulturális ügyekben illetékes tanácsadója lett. A kulturális élet vezető szereplőinek jelentős része valószínűleg nem nagyon bánja távozását a minisztériumból; ő volt az, aki hadjáratot indított az obszcénnek minősített filmek ellen és visszavonatta az ilyeneket vetítő mozik működési engedélyét; összevonással próbálta ellehetetleníteni a progresszív tendenciáknak is helyet adó Nemzeti Kortársművészeti Központot; az ortodox egyház panaszának helyt adva levetette a műsorról a novoszibirszki operaház Tannhäuser-produkcióját és felmentette az operaháznak a darabot rendező igazgatóját; kormányközeli tagokkal töltötte fel a legfontosabb színházművészeti díj, az Arany Maszk zsűrijét, amire reakcióul számos neves színházi szakember visszavonta a pályázatát; last but not least, az ő irányítása alatt indult a máig lezáratlan büntető eljárás a Gogol Központ vezetője, az ország egyik legismertebb rendezője, Kirill Szerebrennyikov és munkatársai ellen, ami mögött a közvélemény és a szakmai körök jelentős része is politikai okokat sejt. Doktori disszertációja akadémiai körök szerint nem felelt meg a tudományos dolgozatokkal szembeni elvárásoknak és az olyan kijelentései is gyakran váltottak ki fejcsóválást, mint hogy az oroszoknak van egy extra kromoszómájuk, ami lehetővé tette a XX. századi tragédiák utáni gyors regenerációjukat. Megyinszkijnek és a filmosztályt vezető Ljubimovának is felróják a Panfilov huszonnyolc gárdistája című, nálunk is vetített 2016-os filmet, amiben 28 bátor orosz katona sikerrel tartóztatja fel a náci hadsereg egész páncélos hadosztályát. A film – állítása szerint – valós történetet dolgoz fel, amit a történészek időközben erőteljesen megkérdőjeleznek. Csak a habot jelentik a tortán Megyinszkij olyan kijelentései, mint hogy a képregénykedvelők gyengeelméjűek, a képregények csak azoknak valók, akik nehezen birkóznak az olvasással. Ljubimova filmes időszakához fűződik Armando Iannucci Sztálin halála című, nálunk is igen vegyes kritikát kapott filmjének oroszországi betiltása és annak az irányelvnek a kiadása, miszerint a mozikban az orosz filmek arányának meg kell haladnia a külföldiekét.
Az elmúlt napokban azonban nem is a fentebb említett okok miatt lett Ljubimova kinevezése heves kritika tárgyává, hanem azok miatt a 2008-2010 között született blogbejegyzései miatt, amikre most Ilja Sumanov, a Transparency International egyik helyi képviselője és az ismert ellenzéki politikus, Alexej Navalnij bukkant rá. Ljubimova későn kapott észbe és mire törölte a bejegyzéseket az érintett weboldalról, addigra azok már bejárták az orosz és a nemzetközi sajtót, többnyire azzal a megjegyzéssel, hogy ezekre a kijelentésekre nehéz magyarázatot találni, figyelembe véve azt, hogy Ljubimovát egész pályája a kulturális területhez köti. Néhány idézet blogbejegyzéseiből: „egyszerűen ki nem állhatom a múzeum-, kiállítás- és operalátogatásokat”; „látni se bírom a dokumentumfilmek túlnyomó többségét”; „semmit sem értek a művészfilmekből”; „voltam Párizsban, de elkerültem a Louvre-t”; „voltam a British Museumban, a National Gallery-ben és több tucat más európai és orosz múzeumban, és rá kellett jönnöm, hogy csak vesztegettem az időmet ezekben” – és így tovább. Navalnij felfedezett egy fotót is Ljubimováról, amin a következő feliratú trikót viseli: „Ki maga? Mit akar? Nem ismerem magát. Menjen a f.szba”
Miközben Sumanov mindezt úgy kommentálja, hogy Ljubimova bármire alkalmasabb lenne, mint arra, hogy Oroszország kulturális minisztere legyen, többen a liberális oldalról is védelmükbe veszik őt, az inkriminált pólófeliratot pedig néhányan azzal védik meg, hogy „végre egy miniszter, aki ismeri a nép által beszélt nyelvet”. Galina Juzefovics ismert irodalomkritikus szerint „mindenki gondolhat, amit akar, de a vele való közös munka alapján úgy gondolom, kinevezése jó hír, hurrá!”. Az inkriminált blogbejegyzésekben Juzefovics ifjúkori kisiklásokat lát és hozzáteszi: „Rájöttem, a közösségi médiában egész életedet azzal a tudattal kell élned, hogy egy szép napon kulturális miniszter lehet belőled. Mai tizenévesek, ezt ne feledjétek!” Anton Dolin ismert filmkritikus is kifejezetten örül annak, hogy egy „fiatal, csinos, jól képzett, pragmatikus, modern, a kultúrát (na jó, legalábbis a mozit) szerető, a fanatizmustól és a cinizmustól egyaránt mentes nő lett Oroszország kulturális minisztere.”
Hogy az aggódóknak, vagy az optimistáknak lesz-e igazuk, idővel kiderül majd. Az újdonsült miniszter egyelőre nem kommentálta egykori megjegyzéseit és az azok körül kibontakozott vitát.
