Baglyas Erika kérdésére első körben Esterházy Marcell, feLugossy László, Mélyi József és Szűcs Attila válaszolt.
„A kurátor álma
A kurátor fáradtan ért haza, lehúzta Camper bőrcsizmáját, bedőlt az ágyba és rögtön elaludt.
Álmában Fischer Iván volt. Vezényelt, irányította a nagyzenekart. A virtuóz elsőhegedűst és a világhírű zongoristát. Egybefogta a zenekart, mindenki úgy játszott, ahogyan ő akarta. Egyenként remek zenészek voltak, de ha ő nincs az egész szétcsúszott volna. Furcsa egy helyzet, a darabot nem ő írta, bár remekül zongorázott, a hangszereken nem ő játszott, mégis ő volt az est fénypontja, a gázsija is ennek megfelelő volt. Természetesen átlátta az elmúlt pár száz év zenetörténetét, tudta mit jelent ma Rachmaninovot játszani és az hogyan viszonyul a jelenlegi trendekhez vagy akár Bartókhoz. Egyedül talán azt sajnálta, hogy a koncert alatt csak a hátát látják, de végül is kis kompromisszumokra hajlandó volt időnként. A koncert végén az elsőhegedűs (nevét elfelejtettük) hatalmas csokrot adott át, kapott puszit is és a közönség állva tapsolt. Utána elmentek vacsorázni a Berlini Filharmonikus Zenekar igazgatójával. Szardínia-krémleves karfiollal és mandulával. Némi grappa a végére. Elbúcsúztak, taxiba szállt és a hotelbe hajtott. Fáradtan ért haza. Levette Burberry zakóját, bedőlt az ágyba és elaludt.
Álmában kurátor volt…”
Esterházy Marcell
„Ahány kurátor, annyi elképzelés. Tartok tőle, hogy bármely általánosítás sértő lehet a szakma egészére nézve. Mindazonáltal fel lehet vetni a kérdést, és egy sosemvolt, nem létező személyre rátestálni a vágyait, de ezek a vágyak nagy valószínűséggel a kiötlőjére (rám) lesznek jellemzőek. Vagy ellenkezőleg; kritikus megközelítésben egy olyan kurátor vágyait írom le, aki állatorvosi lóként a szakma összes bajával bír. Ebben az esetben is a saját tapasztalataimmal szembesülök. Nehezítendő (könnyítendő) a feladatot, ezt a két halmazt összevonom, és a közös nevező vágyait taglalom. Szeretném hangsúlyozni, hogy az így létrejött halmaz merő fikció, a valósághoz csak véletlenszerűen kapcsolódik.
A K. szeretne abból élni, ami a főfoglalkozása, azaz K. A K. nemzetközi karrierre vágyik, nem utolsó sorban azért, mert az értékzavart és identitást-vesztett hazai közegben a külföldi sikerek hitelesítik a tevékenységét. A K. állandó munkahelynek valamely jelentős hazai, vagy nemzetközi (lásd, mint fenn) kortárs műintézményt képzel el. Vágyaiban az intézmény feladatokkal nem terheli, viszont feltétlenül támogatja pénzzel, információs bázissal és kapcsolati tőkével. A K. nehezen fogadja el, hogy munkájának tetemes része a projektjének finanszírozásával, szponzorok keresésével telik. Munkájának ezt a részét méltatlannak tartja, és vágyaiban egy mindenható asszisztensre bízza financiális problémáit. A K. legtitkosabb álmaiban utcát neveznek el róla a Velencei Biennálén.”
Szűcs Attila
„A magyar kurátor álma az, hogy időben felébredjen.”
feLugossy László
„Régebben könnyen kibújtam volna a válasz alól, azzal az olcsó kifogással, hogy nem vagyok kurátor. A szó szoros értelmében most sem érzem magam annak, de ha abból indulunk ki, hogy mindenki lehet kurátor, akkor én is. Az álmom mint magyar kurátor egy nagyvonalú mecénás, aki úgy hajt oda zöld Rolls-Royce-án a dunaújvárosi Uitz Terem elé, mint ahogy egykor Charles Saatchi a londoni dokképületekhez felfedezni Damien Hirstöt. A titokzatos támogató kiszáll az autójából és így szól hozzám: kedves jó kurátor, itt egy biankó csekk, csinálj belőle jó kiállítást, amikor akarsz. Én ekkor félreteszem erkölcsi aggályaimat (ez csak egy álom!), megköszönöm a lehetőséget és egy évig csak a projekten dolgozom. Álmomban filmekből, szobrokból, fotókból és hétköznapi tárgyakból készítek egy kiállítást, amely maga is inkább egy filmre hasonlít: vannak benne élő szereplők is, sok jó színész. Egyszerre csak néhány néző jöhet be, és előre kell jegyet váltani, mint egy színházi előadásra. A kiállítás témája a magyar történelem – a mecénás látogatása után egy hónapig csak azon gondolkodom, melyik korszakra fókuszáljak. De nem, álmomban inkább nem görcsölök a differenciálással, és a tengernyi pénzből kiállítás formájában megrendezem az Ember tragédiáját. A Művészetek Palotája összes helyiségében lesz az első tárlat, azt még egyedül állítom össze, a kibővített verziót a Berlini Múzeumszigeten már Chris Markerrel közösen. Ennyi az álmom és nem több.”
Mélyi József, művészettörténész
Regisztráció után írja meg saját véleményét!