Baglyas Erika kérdésére második körben Oltai Kata, Fenyvesi Áron és Katarina Šević válaszolt.
„Szerintem az egyik legfontosabb dolog, hogy megmaradjon az a fajta szabadság, hogy megválaszthassa az ember, kivel tud, akar együtt dolgozni, közösen gondolkozni, tervezni, ellenkezni, építeni.
Jelenleg az én ágyam, amiben legtöbbet álmodhatok, egy állami intézményben van megvetve, ahol nem mindig egyszerű megtartani az arányt a bürokratikus túlszabályozás, minisztériumi ad hoc rendeletek (és elvonások) árnyékában, hogy egy olyan fajta – a rendszer számára kevésbé értelmezhető – luxusnak hódoljunk, ami a töltődést, kreativitást, kapcsolatépítést vagy pusztán a keresést jelenti, segíti elő. Amíg a rendszer kizárólag a jelenléti íven kitöltött és kvázi de facto ledolgozott órákat minősíti munkaként egy ilyen kreatív területen is, nehéz szabadnak, inspiráltnak maradni.
Így – azt hiszem – ha álomról kérdeztél, az én álmom az, hogy a privát szféra újra megerősödjön annyira, hogy valódi non-profit, privát kiállítóhelyek jöjjenek létre, melyek saját programmal, megfelelő szakmai háttérrel saját lábon állnak, és a működésükhöz a magán szponzoráció forrásait építik ki, anélkül, hogy kiszolgáltatva vagy megalkuvóan kellene tervezniük.”
Oltai Kata
„Az én álmom egy a jelenleginél sokkal jobb hangulatú kortárs képzőművészeti szcéna. Ha képesek lennénk megrázni magunkat, és egyik pillanatról a másikra egy pozitívabb jövőképet vázolni a kortárs magyar művészetről, ez feltehetően sokkal hatékonyabbá tenné a szcéna kifelé irányuló kommunikációját. Az, hogy jelenleg ott tart a magyar képzőművészet ahol tart, az nem csak a finanszírozásról és forrásokról szól, nem a nyelvtudáson és valamiféle teljesen absztrakt művészeti minőségen múlik, hanem főként azon, hogy felismerjük egy legkisebb közös többszörösből fakadó közös érdekeinket, aminek a képviselete növelhetné a szakma gyengélkedő lobbierejét.
Egy kicsivel több bizalom, és egy kicsivel kevesebb rosszkedv és szkepszis már feltehetően azt eredményezné, hogy több magyar képzőművész szerepelhetne olyan nem nemzeti kereteken belül elképzelt külföldi kiállításokon, aminek következtében nem Hegyeshalomnál véget érő tételekkel bíró karrierek épülnének, ami a jelenleginél biztosan nagyobb szívóerőt biztosítana az egész szcéna számára. Ennek a folyamatnak a szakmai felépítésében pedig nincs helye kurátorok, művészek, galeristák, kritikusok és gyűjtők egymásra mutogatásának.”
Fenyvesi Áron
„A magyar kurátor álma ugyanaz, mint a magyar művészé.”
Katarina Šević
A körkérdés első része itt olvasható: Mi a magyar kurátor álma? I.
Regisztráció után írja meg saját véleményét!