A Secco & Fresh.ko néven falfestéssel foglalkozó művészpáros, Szigeti Árpád és Keresztesi Botond kiegészülve Kovács Kristóf kurátorral, a Monopoly, illetve a hazai szocialista viszonyokra adaptált Gazdálkodj okosan! táblajáték mintájára létrehozták és az OFF-Biennále Budapest programjában bemutatták a Gazdálkodj OFF-osan!-t.
Az életnagyságú, interaktív, hordozható társasjáték arra keres választ, milyen lehetőségei adódnak ma egy fiatal magyar képzőművésznek Magyarországon. Milyen akadályokkal találja magát szemben, miféle támogatásokra számíthat, miből és hogyan élhet meg, ha közben a függetlenségét is szeretné megőrizni. A játék azt kutatja, lehetséges-e egy fenntartható művészi életpálya megteremtése.
Gazdálkodj OFF-osan! – Budapest, Auróra. Fotó: Csányi Krisztina / OFF-Biennále Budapest Archívum
Keresztesi Botond festőszakon, Szigeti Árpád képgrafika szakon végzett a budapesti Képzőművészeti Egyetemen 2012-ben, Kovács Kristóf pedig másodéves a Művészetelmélet tanszéken, és ő szervezi a Telep művészeti kiállításait.
A Gazdálkodj OFF-osan! játékot az OFF-Biennále ideje alatt négyszer játszották, különböző helyszíneken és közönséggel. A projektről, a tapasztalatokról és persze az előttük álló életpályamodellről beszélgettünk.
aP: Miért pont társasjáték?
Keresztesi Botond (K.B.): Árpival az egyetemről ismerjük egymást, jó ideje együtt dolgozunk, a megélhetés miatt kezdtünk romkocsmákban, hostelekben falfestéseket vállalni. Eleinte viccből hívtuk Secco és Fresh.ko-nak, aztán átment komolyba, a dunaújvárosi ICA-ba már ezen a néven készítettünk freskót, az Uitz Béla terembe egy parafrázist. Eredetileg mindketten a Csakoda csoport tagjai vagyunk. Ez a társasjáték is felfogható parafrázisnak, szeretünk ezzel a fogalmazásmóddal dolgozni. Jó, ha van egy kapcsolódási pont, ami beindít egy gondolatmenetet az emberekben, amit mi aztán megtekerünk.
Secco & Fresh.ko – Free Time! Uitz Béla – Vörös katonák elõre! plakátjának parafrázisa a dunaújvárosi ICA
kortárs művészeti intézet Uitz termében. Fotó: Szigeti Árpád
Szigeti Árpád (Sz.Á.): A projekt konkrétan az OFF-ra készült, a közösségépítés is a szempontok közt szerepelt, de leginkább a helyzetünk megértetése. Az eredeti játékot sokszor újra nyomták, és a különböző kiadásai leképezik az adott korszakot. Szerettük volna hozzátenni a miénket, kifejezetten a fiatal művészek életéről. Időkapszulás dolog, hogy néz ki mindez most és itt.
Kovács Kristóf (K.K.): Művészek által létrehozott társasjáték nem példa nélküli, a 2000-es évek elején már volt több ilyen kísérlet. Sugár János fordította le és mutatta be egy német művészeti író hasonló tematikájú játékát 2007-ben a Laborban, Beöthy Balázsnak is vannak ilyen dolgai.
K.B.: Mindez már munka közben derült ki számunkra, meg is ijedtünk tőle.
aP: A játék azzal kezdődik, hogy a négy játékosnak létre kell hoznia egy-egy műalkotást egy perc alatt. Kapnak 20 ezer forint munkanélküli támogatást, mert regisztáltak a Munkaügyi Hivatalban, és kézhez kapják a CV-jüket. Az nyer, aki elsőként összeszedett három kapcsolatkártyát, túl van az önálló kiállításán, és műalkotásai bekerültek egy múzeum gyűjteményébe. Nem egyszerű teljesíteni a feltételeket és sajátosak a szerencsekártyáitok is.
K.B.: A kívülállók nem értették miért ilyen gonosz a játékunk, erre csak azt tudtuk válaszolni, az életünk ilyen, mi ezt nap mint nap megtapasztaljuk. A játék során mindenki felkapja a fejét, hogy mennyire könnyen ki lehet esni. A művészpályáról is, csak nem szeretjük észrevenni.
Sz.Á.: A szerencsekártyák szövegei – ahogy egyébként a munkakártyák, és az összes többi elem – megtörtént eseteken alapulnak. Igy hát a szerencsekártyák többnyire balszerencsések, ahogy az életben is, szerintem. Mondok példákat: kértek tőled műveket egy karácsonyi vásárra, de az egyik munkádat ellopták, és mivel nem volt biztosítás, le kell nyelned a veszteséget. Vagy: diákhitel tartozásod törlesztése aktuálissá vált, de ha egytől háromig dobsz, egy frappáns megoldással (Borsos Lőrincék munkájára utalva) megúszod, ha nagyobbat dobsz, azonnal törlesztened kell 789 ezer forintot. Olyan kártyánk is van, amikor képzőművész karriereddel párhuzamosan zenei pályát is művelsz, kezd sikeressé válni, döntened kell, mert csak egyet vihetsz tovább. Ez szintén személyes, mert én is zenélek, a Mayberian Sanskülotts zenekarban basszusgitározom, képzősök alapították, ott is a saját életünkkel foglalkozunk.
Secco & Fresh.ko – Free Time! Uitz Béla – Vörös katonák elõre! plakátjának parafrázisa, ICA, Dunaújváros.
Fotó: Szigeti Árpád
K.K.: A szerencsekártyák közt vannak olyanok is, amelyek kifejezetten szerencsés mezőkre vezetnek, ahol anyagtámogatást vagy ösztöndíjat kapsz – utóbbiból az összes létezőt beletettük.
K. B.: Mondjuk nincs túl sok, inkább külföldi rezidency-k vannak.
aP: Mi a helyzet a műkereskedelemmel? Ti például tartoztok valamely galériához?
Sz. Á.: Nem. Én személy szerint szeretek mindentől és mindenkitől függetlenül dolgozni, és elfogadom a több lábon állás törvényét. Nem célom konkrétan a művészetemből megélni. Része az életemnek, de közben egy sor más dolgot is csinálok, Botival is vannak néha megrendeléseink, elindítottam egy kis vállakozást nyomdai szolgáltatásokra, és ott van még a zenekarom. Nálam a függetlenség élvez prioritást.
K. B.: A magyar galériák egyetlen opciója a külföldi vásáron való részvétel, ott elérhetőek, de mást nem találtak ki. Az internet léte borzasztó nagy szerencse. Ha van az embernek Tumblr vagy Myspace oldala, azt megtalálják külföldről, a környezetemben sokkal inkább így keletkeznek lehetőségek, nem a magyar galeristákon keresztül, hanem fura hátsó utakon. De is ez halál véletlen.
K.K.: A játékban van egy ilyen szerencsekártyánk, hogy Instagram és Tumblr oldaladra rátalált egy bécsi kurátor, általa kiállítási lehetőséghez jutottál.
Sz.Á.: De van egy másik is, ami szerint meghívtak kiállítani valahová, ám az e-mail üzenet a spam mappában landolt, amikor két hónappal később kinyitottad, már késő volt.
Gazdálkodj OFF-osan! – Budapest, Auróra. Fotó: Csányi Krisztina / OFF-Biennále Budapest Archívum
aP: Az egyetemen mennyire kaptatok képet a művészeti világ reális viszonyairól?
K.B.: Legtöbbet arról hallottunk, hogy a 90-es évek maga volt a földi paradicsom. Tanársegédünk sokat beszélt arról az időszakról, mennyi lehetőség volt, kiállított, utazott mindenfelé a világban, mindent megkapott amit kell. A Derkovits ösztöndíjból például a kilencvenes években volt aki családot tudott eltartani két gyerekkel, most meg magadat sem tudod belőle fenntartani.
aP: A rendszerváltás után 5-8 évvel teljesen más volt a helyzet, még „érdekesek” voltunk a világ számára. Nem tudni, aranykor volt-e, mindenesetre elmúlt. Mégis, mi ennek az információtartalma a számotokra?
Sz.Á.: Az, hogy „régen minden jobb volt…”
K.K.: Én ezzel vitatkoznék. Egy nagyszülő miért meséli el az emlékeit? Hogy tanulj a hibáiból. Ha elmondják, a kilencvenes években hogyan épült fel a művészeti világ vagy a műkereskedelem, és te már látod innen, miként ment el az egész sztori másfelé, akkor arra is rájöhetsz, mely pontokon kell másképp csinálnod. Beépíted az információt és próbálsz változtatni. Ott volt például a Bartók 32 galéria, színvonalas ügyeket vitt, nagyon nincs már ilyen, egy önkormányzat nem tesz ilyesmibe pénzt. Lehetséges, hogy Tatai Erzsébet és Szentjóbi Tamás miatt volt jó, de akkor az a tanulság, hogy azon ügyködjünk, olyan emberek kerüljenek pozíciókba, akik a lehetőségeket jobban meg tudják teremteni másoknak.
aP: Az a tanulság, hogy nem lehet már olyan szinten építeni állami pénzekre mint korábban?
K.B.: Vagy talán igen, de akkor az ember feláldoz valamit, mindig, minden esetben. Ára van a dolgoknak, döntéseket kell hozni.
aP: Ti hogyan álltok az állásfoglalásokkal? Úgy tűnik, a fiatalok nagy része más attitűddel áll a politikához, mint a megelőző nemzedékek. Ez persze durva általánosítás, de arra gondolok, hogy a Műcsarnok felkérését az Itt és most című szalonkiállításra elég nagy számban fogadták el a fiatal nemzedékből, nem problémáztak rajta.
Sz.Á.: Sok ismerősöm fogta fel úgy: Ki lehet állítani a Műcsarnokban? Miért mondanék le róla? Remek lehetőség! Nagy részük letojja a politikát.
K. B.: Ez szerintem minden generációban tetten érhető, személyes döntések mentén alakul. Én nem állítottam ki a Műcsarnokban és a játék készítésekor is eldöntöttük, sem intézményeket, sem galériákat nem szerepeltetünk benne név szerint, egyedül az NKA van nevesítve és kis fricskaként betettünk egy OFF-Biennále díjat. Ha belevesszük a mai erőtereket, öt év múlva dobhatjuk ki az egészet. Szeretem tudni mi zajlik körülöttem, de pont az a bajom: most sem érdekes a politikai helyzet, úgy meg pláne nem, hogy egyszer úgyis elmúlik.
Gazdálkodj OFF-osan! – Budapest, Auróra. Fotó: Csányi Krisztina / OFF-Biennále Budapest Archívum
aP: Itt azért generációk tanulták meg, hogy a politika életeket, de legalábbis karriereket határoz meg.
K. B.: Emiatt van alapvető baj például az MMA egész szellemiségével, a sértettséggel. Azt érzik, hogy sokáig mellőzve voltak és most bosszút állnak.
aP: A Gazdálkodj OFF-osan! foglalkozik a művészi sértettséggel?
K.B.: A saját problémáinkkal foglalkozunk. Hogyan ne halmozzunk fel sokszázezer forintos adósságot és meneküljünk haza a szüleinkhez. Alapvető egzisztenciális problémáink vannak, nem az, hogy melyik múzeumigazgató felé legyek lojális. A felső intézményi vezetők személye körüli hatalmi játékok minket nem érdekelnek.
aP: Pedig a játékotok fontos szerepet tulajdonít a kapcsolatkártyáknak. Akkor kivel kell kapcsolatot építeni?
Sz. Á.: Hostel-tulajdonosokkal, csak nekik nincs kapcsolatkártyájuk. Mi tőlük kaptuk a legtöbb munkát eddig. Érdekes összefüggésre jöttünk rá: minél inkább a művészet felé tolódtunk el, annál kevesebb pénz akartak fizetni érte. Ha a megrendelő dicsérte a művészi színvonalat, az azt jelentette, nem akar érte fizetni.
K. B.: Amilyen kicsiben, olyan nagyban. A művészethez való társadalmi hozzállás is azonos a megrendelő vállalkozóéhoz: a művész dolgozzon ingyen. Nyilván jól érzi magát az alkotó helyzetben, miért kéne neki még fizetni is. Visszatérve a játékra, a kurátorokkal való ismeretség kulcsfontosságú, ahogy a való életben. A kurátor olyan szereplője ennek a szcénának akin sok minden, sőt, szinte minden múlik.
K. K.: Aktuálisan azok a kurátorok a legizgalmasabbak akik most érkeznek haza néhány év külföldi tartózkodás után és igyekeznek felvenni a fonalat, lendületben vannak, teli új inspirációkkal, velük érdemes egy kiállításmegnyitón összeakadni.
Gazdálkodj OFF-osan! – Budapest, Auróra. Fotó: Csányi Krisztina / OFF-Biennále Budapest Archívum
aP: A kapcsolatkártyákat kivégeztük, most jöjjenek a munkakártyák. Ezek mit fednek?
Sz.Á.: Olyan munkákat, amikből fenntartják magukat a művészek a pályájuk elején. Jellemzően: pultosmeló, ruhatáros, bolti eladó, teremtőr, szerencsésesebbnek grafikai tervezés, filmgyári díszletfestés és sokan benne ragadnak a klasszikus szórólapozós diákmunkákban az egyetem után is.
aP: Ezekhez a munkakörökhöz nemhogy művészi, de semmilyen diploma nem kell.
K. B.: Maga a diploma haszontalan.
aP: Ez derül ki a végére? Mire jó mégis az egyetem, ha a papír haszontalan?
Sz. Á.: Kapcsolatépítésre.
K.B.: A diplomakiállításig érdemes eljutni, azt nézik a szakmából.
K. K.: Megismered a kortársaidat. Én szeretek egyébként az egyetemre járni, harmadjára vettek fel, és az elmélet tanszék kifejezetten sokféle kifutást ad. Szeretnék majd külföldön is tanulni egy kicsit, jobb szó híján kurátornak készülök, de ezt a kifejezést nem szeretem használni, mert nincs nálunk rendesen körvonalazva, mit jelent a tevékenység. A tanszékünk összes diplomaprojektjének – nem véletlenül – az a felvetése, hogy mit fed ez a fogalom, ennek tisztázása körül bőven van még munka.
Secco & Fresh KO – Cím nélkül fotó: Szigeti Árpád
K.B.: Árnyalnám azért az előbbi sommás mondatomat. Hogy a papír maga a kezemben legyen, egyáltalán nem fontos, de az, hogy végigcsináltam ott az öt évemet, az igenis az. Nem művészeti középiskolából érkeztem, nagy hatással volt rám, hogy bekerültem ebbe a közegbe, aztán ahogy teltek az évek, oszlott a rózsaszín köd az egészről és mire elvégeztem a festő szakot, reálisan láttam a művészpálya buktatóit. Ráadásul sok fölösleges dolgot tanultunk, miközben hasznos ismeretek hiányoztak. Kicsit régimódi, poros, akadémikus a budapesti Képzőn az oktatás, s ha már így van, akkor miért nem teszik olyan branddé mint például a lipcsei akadémián, ahol profitálnak belőle.
Sz.Á.: Képgrafikára jártam, közben fél évet töltöttem Marseille-ben Erasmus ösztöndíjjal. Alapvető különbség a két intézmény közt, hogy ott könnyűszerrel lehetett áthallgatni más szakokra is. Itthon ehhez kérvényeket kell írnod, átrágni magad az ellenséges vagy közönyös bürokrácián, ha pedig csak úgy megjelensz egy másik műteremben, kicsit belekóstolni az ott folyó munkába, akkor néznek rád, hogy mit keresel itt. A képrafika nagyon zárt és régimódi világ, eleve elgondolkoznék azon, érdemes-e a grafikát szétszedni és pont erre a két irányra, mint tervezőgrafika és képgrafika.
aP: Négyszer lejátszottátok a társasájátékot az OFF ideje alatt. Milyen tapasztalatokat szereztetek, milyen visszajelzéseket kaptatok és van-e még tervetek vele?
Sz. Á.: Sűrű volt az OFF eseménynaptára. A megnyitón nagy sikere volt, a végén kevesebben figyeltek, mert sokfelé oszlott a figyelem. Most eltesszük a dolgot egy időre, pihentetjük.
A Mayberian Sanskülotts zenekar játszik az OFF megnyitóján, április 24-én az AnKert-ben.
Fotó: Marton Szilvia / Off-Biennále Budapest Archívum
K. B.: Az időkapszulás, helyzetfelmérős célunkat abszolút elértük vele. Az emberek nagy részében egy eleve fals művész-sztereotípia él, ami valahonnan a múlt század elejéről, a Montmartre környékéről ered. Elvárják, hogy a művész nyomorogjon, éhezzen, lehetőleg legyen alkoholista, valamint nem árt, ha valami pszichikai problémát is fel tud mutatni. Olvastam egy regényt, aminek a főszereplője, egy művész, leköltözik vidékre, valami kis faluba és miközben milliós műtárgyakat ad el, a helyiek meg vannak győződve arról, a pénzét csalással szerezte, mert művészettel képtelenség pénzt szerezni. Nálunk az a nézet elterjedt, hogy a köz pénzéből él a művész, de abból éljen szerényen.
Sz. Á.: Van egy olyan kártyánk a játékban, hogy társaságban felmerül mivel foglalkozol, majd amikor elmondod, festő vagy, a jelenlévők egyike megkér, fesd ki a szobáját, és mivel éppen pénzszűkében vagy, elfogadod.
K. B.: Minden kártyánk a valóságból táplálkozik. A többség nem fogadja el a művészpálya létjogosultságát, rendszeresen visszakérdeznek, jó, de mit csinálsz? Rövid ideig egy általános iskolában voltam napközis tanár, egy kollégám megkérdezte, milyen tudatmódosító szerekre van szükségem az alkotáshoz, mert magától senki nem művész. A legáltalánosabb vélekedés mégiscsak az a művészet céljáról, hogy gyönyörű legyen és reprezentáljon. Ha nem gyönyörű, az már nem is művészet.
A cikk lejjebb folytatódik.