Szépen búcsúzik a Kunsthistorisches Museumot (KHM) tíz éve igazgató Sabine Haag, aki tavaly alulmaradt a posztjára kiírt pályázaton és valamikor az év során átadja helyét a német, ám Bécsbe a firenzei Uffizi éléről érkező Eike Schmidtnek. Utolsó nagy tárlata, az id. Peter Bruegel festői életművének háromnegyedét, grafikai műveinek közel felét bemutató blockbuster nyitva tartásának közel három és fél hónapja alatt minden korábbinál több, jó 400 ezer látogatót vonzott, akik között a magyarok is szép számmal képviseltették magukat.
A kiállítás a múzeum általános gyakorlatától eltérően minden nap látogatható volt, az utolsó napokon már hajnali egy óráig, de így is nagyon sokan maradtak jegy nélkül; az időpontra szóló belépők novemberben gyakorlatilag teljesen elfogytak. A záró hétvégén már biztonsági őrök is posztoltak a kiállítás bejáratánál, hogy megvédjék azt a mindenre elszánt látogatók ostromától. A tárlat egyébként okkal-joggal váltott ki hatalmas nemzetközi érdeklődést; minden egyes elemén érződött az a rendkívüli mennyiségű és kiváló minőségben elvégzett munka, amit a múzeum és együttműködő partnerei ennek az egyhamar egészen biztosan nem megismételhető bemutatónak a létrehozásába fektettek. Mindehhez nem ünneprontás hozzátenni, hogy miközben a KHM teljesen érthető módon volt házigazdája a blockbusternek, hiszen a kiállított festmények közel felét, egészen pontosan 12 művet saját gyűjteményéből tudott kiállítani, infrastrukturális értelemben, adottságaiból következően nem tudott ahhoz igazán méltó kereteket biztosítani. Egyfelől, a KHM-nek nincsenek az időszaki kiállítások céljaira ideálisan megfelelő termei – amikor a múzeum épült, feladata csak az állandó gyűjtemény prezentációja volt –, másfelől a kiszolgáló egységek, mindenekelőtt a pénztárak, az étterem és a ruhatár kapacitása messze elmarad attól, amit a napi négyezer látogató szükségessé tenne. Mindebből adódóan a zsúfoltság rendkívüli volt, sokszor lehetetlenné téve az egyes festményekhez való hozzáférést. E problémákra Haag is utalt a tapasztalatokat összegző interjúiban – más kérdés, hogy az épület, és nem utolsósorban környezetének városképi adottságai e problémák megoldását csak hosszabb távon és igen költséges beruházásokkal teszik lehetővé.
Mint említettük, a látogatói rekord ténye önmagában nem okozott meglepetést, az azonban igen, hogy a látogatók igen jelentős hányada Oroszországból érkezett. Orosz és osztrák források egyetértenek abban, hogy Oroszország határain kívül nem volt eddig olyan kiállítás, amit több orosz látott volna mint a most zárult Bruegel-show. Pontos számok nincsenek, a dolog természetéből adódóan nem is lehetnek, de e sorok írója is azt tapasztalta látogatásakor, hogy minden harmadik-negyedik néző oroszul beszélt. Ennek persze elsősorban nem a múzeum, hanem a város szempontjából van jelentősége, hiszen Bécs idegenforgalma, a szállodák, éttermek és üzletek sokat profitáltak az orosz turisták tömegeinek jelenlétéből. Joggal merül fel a kérdés, mitől lett ez a tárlat ennyire népszerű az oroszok körében?
Persze Bécs és a KHM tisztában volt azzal, hogy Ausztria általában is igen kedvelt az orosz turisták között, de azért nem bíztak semmit a véletlenre és rátettek egy-két lapáttal a marketingre. Ennek a stratégiának volt része már az is, hogy a KHM és a szentpétervári Ermitázs közötti egyre bővülő együttműködés apropóján júniusban a Bécsben tartózkodó Putyin orosz elnököt „becsábították” a KHM-be, ami az orosz médiában nagy teret kapott, kiegészítve a közelgő Bruegel-tárlat hírével. Bruegel egyébként a szovjet időkben is a művészettörténeti jelentőségének megfelelő figyelmet kapott Moszkvában, a politika nem ítélte „veszélyesnek” a festményeit, műveit folyamatosan reprodukálták, így neve régóta beivódott a köztudatba – egy olyan országban, ahol a múzeumba járás mindig is nagy divat volt. Az orosz látogatókat megcélzó osztrák marketing nyilván szerepet játszott a sikerben és sok orosz számára lehetett példa Putyin látogatása is, a tárlat népszerűsítéséért mégis az oroszországi ellenzék vezéralakja, Alekszej Navalnij tette a legtöbbet.
A művészet iránti vonzalmának eddig nem sok tanújelét adó politikus október végén járt családjával Bécsben, s a kiállításról 400 ezer követőt számláló Facebook oldalán a következőképp számolt be: „A Bruegel-show tényleg fantasztikus. A következő 50 évben biztosan nem lesz ilyen. Teljesen belelkesedtem. Ha van rá módotok, menjetek és nézzétek meg. Az utazás Bécsbe nem drága. Nagyon megéri.” Jevgenyija Albaz politikai újságíró ehhez még azt tette hozzá, hogy a jelenlegi oroszországi politikai klíma is ösztönzően hatott a látogatási kedvre. „Amikor Oroszországnak rosszul megy és a represszió erősebb, az értelmiség kiutakat keres. A jelenlegi helyzetben Bécs és Bruegel egy ilyen kiút.”
Putyin és Navalnij mellett az orosz látogatói ostrom „felelősei” között Bécsben még egy nevet megemlítenek, mégpedig Andrej Tarkovszkijét. A neves filmrendező már több mint 30 éve halott, de egykoron ő is sokat tett azért, hogy Bruegel ismertté és népszerűvé váljon hazájában: 1972-ben készült, Cannes-ban nagydíjjal elismert legendás filmjében, a Solaris-ban hosszan látható Bruegel egyik legismertebb remeke, a Vadászok a hóban.
Ezt a művet, csakúgy mint a flamand mesternek a KHM-ben őrzött többi 11 festményét a Bruegel-tárlat lebontását követően január 31-től újra eredeti helyükön láthatják a múzeumlátogatók.
Március 12-én pedig már nyílik a KHM következő, rendkívüli – ha nem is a Bruegel-show-hoz mérhető – érdeklődésre számot tartó kiállítása, Mark Rothko retrospektív tárlata. Nem ez lesz az első eset, hogy a régi mesterekre „szakosodott” múzeum egy modern vagy kortárs mester műveit látja vendégül, ilyen volt 2003-ban a nagy sikerű Francis Bacon-, majd 2013-ban a Lucian Freud-kiállítás is. A XX. századi amerikai festő munkáit nem egy külön teremben, hanem az állandó kiállításba beépítve, a rá nagy hatást gyakorolt régi mesterek műveivel párbeszédbe állítva mutatják be.
