Roman Vishniac teljes életművét, öt és fél évtizedes munkásságát felöleli az a kiállítás, ami – New York és Amszterdam után – most a párizsi Zsidó Történeti és Művészeti Múzeumban mutatja be ezt a kevéssé ismert, mégis kiemelkedő jelentőségű alkotót. Az 1897-ben, tehetős zsidó családban született Vishniac szülővárosában, Moszkvában iratkozott be az egyetemre; a biológia szakot választotta, mert ebben már gyermekkora óta kiemelkedő tehetséget mutatott. 1920-ban a család Berlinbe emigrált, ahol Vishniac továbbra is a biológiát gondolta élethivatásának, ezen belül is a növényi sejtek mikroszkopikus fényképezésének lehetőségeit kutatta. Szabadidejében azonban amatőr fényképészként Berlin utcáit járta, és a kor akkori divatját követve avantgard és szürrealista ihletésű képeket fotografált, vagy hangulatos, a dinamikus mozgást megörökítő, ellenfényes utcai jeleneteket fényképezett. A párizsi kiállítás ezekkel az 1920 és 1933 között készített berlini életképekkel indul.
Pályaudvar, Berlin, 1929-1930 eleje, ©Mara Vishniac Kohn, az International Center of Photography jóvoltából
A hitleri eszmék brutális megerősödésével a 30-as évek közepén Vishniac is visszahúzódásra kényszerült. A fasizmust kritizáló fotóit családi képeknek álcázva készítette; kislányát, Marát állította az utcai kompozíciók fókuszába, amelyeknek hátterében azonban letagadhatatlanul jelen voltak az antiszemitizmus és a fasizmus árulkodó bizonyítékai. Érzelemmel telített, kitűnő technikájú fotóira felfigyeltek az egyre szaporodó zsidó szervezetek, amelyek a legjobban veszélyeztetett kelet-európai zsidóság lehetséges megmentését és segélyezését tűzték ki céljukként. 1935-től Vishniac a JOINT megbízásából rendszeresen ellátogatott a lengyel-magyar-ukrán területekre, hogy megörökítse azt az nyomort, nélkülözést és kitaszítottságot, amelyben a zsidó falvak és kisvárosok lakói éltek. Lódz, Krakkó, Tarno, Ungvár, Munkács, Pozsony gettóiban készíti képeit, amelyek nemcsak fotóművészeti szempontból megragadóak, de szociológiai, antropológiai és kultúrtörténeti szempontból is felbecsülhetetlen értékűek. A zsidó szervezetek Vishniac megrázó képeinek közlésével próbálták felkelteni az európai zsidó – és nemcsak zsidó – közösségekben a szolidaritás érzését, az adományozási hajlandóságot. Számos dokumentum és későbbi személyes visszaemlékezés is tanúsítja, hogy Vishniac képei révén emberek – főleg gyerekek – ezrei menekültek meg a deportálástól és a haláltáboroktól.
Sára, Varsó, 1935 -1937 körül, ©Mara Vishniac Kohn, az International Center of Photography jóvoltából
1939-ben Vishniac Hollandiába utazott, ahol a kivándorlásra készülő zsidók táborában a közös foglalkozásokról, a munka- és sportközösségekről készített – Rodcsenko képeivel rokon vonásokat mutató – fotóetűdöket.
A háború kitörésekor azonban már Hollandiában sem számíthatott sok jóra, így Párizs és Marseille érintésével, viszontagságos kalandok után, összes addig készített negatívját hátrahagyva, Lisszabonban feljutott egy Amerikába induló hajóra. Két évvel később New Yorkban műtermet nyitott és a fotózás számára teljesen újszerű ágából, a portréfényképezésből próbált megélni. Nyitottsága és empátiája viszonylag gyorsan átsegítette a kezdeti nehézségeken. Karakteres képeken örökítette meg Einstein, Chagall és más ismert emberek arcát, de még inkább sugárzó szellemiségüket. 1942 végén, csodával határos módon, Kubán átcsempészve mégiscsak hozzájutott elveszettnek hitt negatívjaihoz, és így a következő években számos kiállításon mutathatta be elementáris erejű képeit, amelyeknek a fasizmus által teljesen megsemmisített zsidó települések és a koncentrációs táborok adnak szívszorító befejezettséget.
Marc Chagall portréja, New York, 1941, ©Mara Vishniac Kohn, az International Center of Photography jóvoltából
Vishniac 1947-ben tért vissza újra Európába, és ott folytatta, ahol emigrálása előtt abbahagyta: a háborús árvák, az otthontalanok, a hontalanok, a legszegényebbek táboraiban készítette újabb képeit. Hogy drámai élményeit kicsit oldja, nem hagyott fel a tudományos fotózással sem: növényi sejtek elektronmikroszkópos vizsgálatával foglalkozott, és hosszas kutatás után sikerült is a korábban csak fekete-fehérben reprodukálható felvételeket színes technikával felváltania. Fotóművészeti munkássága ezekben az évtizedekben egyre elismertebbé vált.
1965-ben Cornell Capa-val közösen létrehozta az ICP-t, a Nemzetközi Fotóközpontot. Képeit albumba rendezte; a mára már nélkülözhetetlen forrásmunkának, és minden idők egyik legszebb fotóalbumának számító „Egy letűnt világ” című könyvét, Elie Wiesel előszavával 1983-ban angolul és franciául is kiadták.
Vishniac 1990-ben bekövetkezett halálával megszakadt ugyan az alkotói folyamat, de leánya kitartó munkájának köszönhetően az ICP ma már közel 30.000 tárgyi dokumentummal rendelkezik Roman Vishniac-nak, a század egyik kiemelkedő fotóművészének életművéből.
Roman Vishniac Berlintől New Yorkig (1920-1975) című párizsi kiállítása 2015. január 25-ig
Musée d’Art et d’Histoire du Judaisme