De mi is változott egy hónappal ezelőtti írásunk óta?
Egyrészt kiderült, hogy illúziókat kergettek azok, akik a leállásról hetekben gondolkodtak – jó esetben is hónapokról van szó és nem tudhatjuk azt sem, visszatér-e a járvány, s ha igen, milyen intenzitással. Ez önmagában is nagyon komolyan megdobja a veszteségeket és ma már többé-kevésbé mindenki tisztában van azzal, hogy a hosszabb leállás után a „normál üzemi hőfok” újbóli elérése is hosszabb időt vesz majd igénybe. Egyetlen példa: ha néhány hét múlva talán ki is nyithatnak a múzeumok, a látogatók száma várhatóan hosszabb időn keresztül jóval alacsonyabb lesz a megszokottnál – egyrészt azért, mert a turizmus – főleg a nemzetközi – is csak lassan fog magához térni, másrészt pedig azért, mert nem mindenkinek lesz kedve előre, meghatározott időpontra jegyet váltani, majd hőmérőzés után szájmaszkban belépni a múzeumokba. Ezért most mindenki újraszámol – a New York-i Metropolitan Museum például, ami példamutató nyíltsággal és gyorsasággal kommunikálja helyzetének változásait, épp a napokban módosította várható veszteségeinek nagyságát 100-ról 150 millió (!) dollárra, és vált meg 81 munkatársától, amit pedig korábban mindenképpen szeretett volna elkerülni. (Más múzeumok sok helyütt már korábban megtették ezt a lépést.)
Igények a kormányok felé
Mindez azt is jelenti, hogy kiderült: az eddigi intézkedések még azokban az országokban – például Németországban – sem lesznek elégségesek egy súlyos összeomlás elkerülésére, ahol a kulturális élet mielőbbi újraindítása, gazdagságának megőrzése a fontos prioritások között szerepel. Nem véletlen, hogy a nemzetközi szcéna egyik legtekintélyesebb alakja, a kurátor-galériaigazgató Hans Ulrich Obrist legutóbbi írásában a londoni The Guardian-ben már Franklin D. Roosevelt New Deal programjához hasonló volumenű lépéseket sürgetett. A New Deal része volt annak idején a Public Works of Art, majd később a Works Progress Administration projekt, ami kivitte a művészetet a múzeumok falai közül, s közben nagyon sok fiatal művésznek biztosított a nehéz időkben megélhetési lehetőséget – s egyúttal olyan későbbi sztárok karrierjének beindulásában játszott fontos szerepet, mint Jackson Pollock vagy Mark Rothko. 1935 és 1943 között a projektekbe bevont művészek kezei alól mintegy 15 ezer műtárgy került ki – a közterületeken mindenütt látható propagandaplakátoktól kezdve a monumentális szobrokig és falfestményekig. (Ekkor Pollock és Rothko is nagy freskókon dolgozott, s csatlakozott hozzájuk többek között Willem de Kooning és Lee Krasner is.) „Valami hasonló programot” sürgetett Obrist most a londoni kormánytól, ami időközben belátta, hogy az Arts Council England által korábban létrehozott alappal feladatait távolról sem tekintheti e téren letudottnak.
A művészeti színtér szereplői más országokban is megfogalmazzák a kormány felé az általuk szükségesnek tartott lépéseket. Olaszországban a szcéna 2.450 képviselője – élükön Roberto Cicuttoval, a Velencei Biennále elnökével – küldött petíciót Dario Franceschini kultuszminiszternek, amiben hangsúlyozzák, hogy nemcsak a túlélést biztosító gyorssegélyre van szükség, hanem olyan hosszabb távú stratégiára, ami biztosítja, „hogy az olasz kultúra és művészet továbbra is a nemzet büszkesége lehessen”. Javaslatuk része többek között egy nemzeti segélyalap létrehozása, a színtér szereplőinek kedvezményeket biztosító adóreform és a művészek társadalombiztosítási hozzájárulás-fizetésének felfüggesztése.
A petíció ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a színtér életképességének megőrzése nem lehet kizárólag az állam feladata, ehhez minél több olyan intézménynek és magánszemélynek is hozzá kell járulnia, amiknek, illetve akiknek az anyagi lehetőségei ezt megengedik.
Ausztriában, mint legutóbb megírtuk, a művészeti területen dolgozók is tudnak profitálni a kormány válságkezelő intézkedéseiből, ám hiányoznak a számukra „testre szabott” lehetőségek. Ez okból született meg a Wiener Secession nyílt levele a kulturális és művészeti területért felelős államtitkárhoz, Ulrike Lunacekhez. A Secession, mint kiállítóhely, de elsősorban mint művészegyesület fordult a politikushoz, és megfogalmazott gondolatai rímelnek a fentebb ismertetett olasz petícióra: egyaránt igényelnek azonnali segítséget és hosszútávú, az osztrák művészeti élet sokszínűségének továbbélését biztosító programot. A bajorországi példából kiindulva kezdeményezik, hogy minden Ausztriában élő szabadúszó művész kapjon – márciusig visszamenőleg – a járvány idejére havi alapjövedelmet. (Bajorországban ez az intézkedés jelenleg három hónapra szól, mintegy 30 ezer embert érint és összege fejenként havi ezer euró.) Kérik továbbá a művészeti egyesületek és projektek kieső bevételeinek pótlását, hogy ne tűnjenek el azok a platformok, ahol a művészek a járvány után is bemutathatják műveiket az érdeklődőknek. Más országok művészeti életének szereplőihez hasonlóan a Secession is felveti a műtárgyvásárlásokra költött összegek adóalapból történő levonásának lehetővé tételét és korrekciókat sürget a művészek társadalombiztosítási rendszerében is.
Ami pedig a kultúra és a művészetek válsághelyzeti támogatásában nemzetközileg is kiemelkedően jó példának tekintett Németországot illeti, az itteni művészek és az őket képviselő szervezetek is elismerik, hogy a berlini kormány és a tartományi kormányok többsége jól teljesített, a segítség többnyire bürokráciamentesen és gyorsan eljutott a rászorulókhoz. A járvány okozta leállás elhúzódása és a nyári fesztiválok most már egyre bizonyosabbá váló lemondása azonban további lépéseket igényel. Bár a kulturális ügyek tartományi hatáskörbe tartoznak, a tartományi kultuszminiszterek konferenciája most úgy véli, hogy a feladatok dimenziói egységes koordinációt és központi lépéseket követelnek és meg kell vizsgálni azt is, hogy a területnek milyen olyan szereplőcsoportjai vannak, amik eddig nem tudtak profitálni a támogatások és könnyítések különböző formáiból. Monika Grütters kulturális államtitkár jelezte, hogy a kormány kész további érdemi lépésekre, részletek azonban egyelőre nem láttak napvilágot.
A Svájcban hozott döntésekről legutóbb beszámoltunk, most a főként az ország kultúrájának nemzetközi bemutatásával foglalkozó Pro Helvetia alapítvány izgalmas kezdeményezéséről adunk hírt. Colosé distance címmel pályázatot írtak ki, amin valamennyi művészeti műfaj művelői részt vehetnek olyan projektekkel, amelyek a korlátozott mobilitás jelenlegi körülményei között is lehetővé teszik a kultúrafogyasztást. A kiírás példaként többek között a nemzetközi hálózatépítést és a kísérleti művészeti kollaborációkat említi. Előnyt élveznek az olyan kezdeményezések, amik a járvány után, azaz hosszabb távon is működőképesek, és ösztönzik a mobilitásról alkotott elképzeléseink újragondolását.
Van egy rövid hírünk Spanyolországból, pontosabban Madridból is: április elején, azaz éppen azokban a napokban, amikor csúcsra járt a járvány Spanyolországban, a kormány bejelentette, hogy 500 ezer euró értékben vásárol műveket kortárs művészektől. A hír főként időzítését tekintve példaértékű, arról viszont sajnos nem szól, hogy mi lesz a megvásárolt műtárgyak további sorsa.
Az Egyesült Arab Emirátusokat már előző írásunkban is jó példaként említettük, s most is van egy hírünk Dubaiból: az emirátus művészeti negyede, az Alserkal Avenue a második negyedévben eltekint a galériák bérleti díjának beszedésétől. A galériák nehéz helyzetében ez a nekik nyújtható támogatás egyik leginkább igényelt formája, amiről, mint ahogy arról hazai körképünkben beszámoltunk, itthon is számos, bérelt helyen működő galéria tárgyal – egyelőre úgy tűnik, váltakozó sikerrel – a bérbeadókkal, köztük több budapesti kerületi önkormányzattal.
Alapítványok a művészekért
A művészeti színtér nehéz helyzetbe került szereplőinek támogatásában több országban is kiemelt szerep jut a magánalapítványoknak, amiknek többségét neves művészek, illetve műgyűjtők, míg másokat művészeket, műkereskedőket tömörítő szervezetek hoztak létre, s számos példát látunk az ilyen alapítványok koordinált fellépésére, együttműködésére is, a rendelkezése álló források hatékonyabb felhasználása érdekében. A legnagyobb pénzeket az alapítványok az USÁ-ban tudják mozgósítani – ahol erre égető szükség is van, mert mint írásunk első részében kiderült, az állami finanszírozású válságkezelő, gazdaságélénkítő programokból csak morzsák jutnak a művészeti színtér életben tartására. Az alapítványi pénzek nagyságrendjét jól érzékelteti például, hogy a Los Angeles-i központú, elsősorban a színtér nonprofit szervezeteit, kiemelten a múzeumokat támogató California Community Foundation egyedül a The J. Paul Getty Trust-tól 10 millió dollárt kapott erre a célra.
Az Artist Relief Project keretében több mint 20 alapítvány fogott össze – köztük olyan nevesek, mint az Andy Warhol Foundation for the Visual Arts, a Helen Frankenthaler Foundation, a Joan Mitchell Foundation, a Mike Kelley Foundation for the Arts, a Robert Rauschenberg Foundation és a Willem de Kooning Foundation, hogy első körben 10 millió dollár értékben nyújtsanak támogatást a leginkább rászoruló művészeknek. A Robert Rauschenberg Foundation a The New York Foundation for the Arts (NYFA)-szal is együttműködik, hogy 5 ezer dollárig terjedő összeggel segítse képzőművészek előre nem látható orvosi költségeinek fedezését. Nem véletlen, hogy az alapítvány pontosan ezen a területen aktív: a 12 éve elhunyt neves amerikai festő életében is szívén viselte pályatársainak sorsát és már 1970-ben alapítványt hozott létre – Change Inc. néven – a művészek egészségi ellátásának segítésére.
A Helen Frankenthaler Foundation összesen 5 millió dollárt mozgósított a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került művészek támogatására, ebből félmilliót a fentebb említett Artist Relief Projectnek utalnak. Hasonló összegből támogatják azokat a művészeket, akik kiállításaiknak a pandémia miatti lemondása okán nem jutnak bevételhez. Az ötmillióból 250 ezer dollárt kisebb New York-i művészeti csoportok, egyesületek és intézmények kapnak, míg a támogatás fennmaradó részét a következő két évben, az akkor leghatékonyabbnak ítélt formákban fogják szétosztani.
Ez a következő hónapoknál hosszabb távra tervezett támogatás ma még ritka és a szcénában azért arat nagy elismerést, mert általános a félelem, hogy a közvetlen járványveszély elmúltával az adakozási kedv is alábbhagy és ezzel párhuzamosan a közpénzekből is kevesebb jut majd erre a területre. A félelem nem alaptalan, Bill de Blasio New York-i polgármester például máris bejelentette, hogy a rendkívüli kiadások és a leállás miatt megcsappanó bevételek, pl. a kevesebb befolyó adó miatt jövőre a kulturális költségvetést is kénytelenek lesznek az ideinél alacsonyabb kiadásokkal tervezni. A szcéna ugyanakkor csak évek alatt fogja kiheverni a mostani válságot, azaz a következő egy-két évben is az átlagosnál nagyobb támogatásra szorul(na).
Az Andy Warhol Foundation for the Visual Arts – ugyancsak az Artist Relief Projectben való közreműködésén túl – 16 amerikai városban településenként 100 ezer, azaz összesen 1,6 millió dollárral támogatja a nehéz helyzetbe kerülő művészeket; a juttatást a művészek alkotómunkájukhoz éppúgy felhasználhatják, mint megélhetési költségeik fedezésére.
Európából nem egy nemzeti, hanem egy európai hatókörű, kormányoktól független alapítvány, a European Cultural Foundation (ECF) által létrehozott alapra, a Culture of solidarity fund-ra hívjuk fel a figyelmet, ami nem segélyt oszt, hanem – több körben – pályázatot hirdet. Ezen olyan kulturális-művészeti projektekkel lehet indulni, amik alkalmasak a jelenlegi körülményekből, pl. a korlátozott mozgásszabadságból kiindulva az európai népek sorsközösségének, összetartozásának, az egymással való szolidaritás érzésének erősítésére. A kiírás szerint az ECF megkülönböztetett figyelmet fordít az azokból az országokból érkező pályázatokra, ahol a kreatív szektor támogatása ebben a rendkívüli helyzetben kevés figyelmet kap.
A művészeti színtér szereplői nemcsak kérnek, adnak is
Ugyanakkor az elmúlt hetekben az is még nyilvánvalóbbá vált, hogy a pandémia következményei a szcéna egyes szereplőit nagyon különböző módon érintik. Vannak, akiknek csak tervezett bevételeik vagy nyereségük egy részéről kell lemondaniuk és vannak olyan intézmények, művészek, kulturális munkások, amiknek, illetve akiknek a léte, az egzisztenciája került komoly veszélybe. Az elmúlt hetekben a hírek már a nehéz helyzetben való összefogás jó példáiról, sztárművészek, megagalériák, milliárdos műgyűjtők nagyvonalú felajánlásairól is szóltak, amik vagy a szcéna nehezebb helyzetben lévő szereplőit, vagy az egészségügyi intézményeknek a pandémia elleni harcát segítik. Azaz a színtér képviselői nemcsak a támogatást igénylők, hanem a támogatást nyújtók között is megjelentek. Most e kezdeményezések közül is bemutatunk néhányat.
Kezdjük rögtön a művészekkel. Gerhard Richter például, aki egy nemrégiben adott interjújában már jelezte, hogy művei közül a remény jeleiként interpretálható, eredetileg az NDK-ban a békés ellenállást jelképező gyertyalángot megörökítő alkotásait érzi a jelenlegi helyzethez leginkább illőnek, most lépett és egy 1982-es „gyertyás” festményéből két, különböző méretű nyomatot készített, s a 10+20 példányt a pandémia idején különösen veszélyeztetett hajléktalanokat támogató Kunst hilft geben alapítványnak ajánlotta fel Kölnben, ahol ő maga is él. A 25, illetve 15 ezer euróért kínált nyomatok 48 óra alatt gazdára találtak. Az alapítvány Richter mellett most olyan más neves művészek munkáit is megvételre kínálja – részben a művészek, részben az alkotásokat eddig birtokló gyűjtők jóvoltából – mint Rosemarie Trockel, Jeff Koons vagy Markus Lüpertz.
A brit kortárs képzőművészet egyik legismertebb alkotója, Damien Hirst hazája nemzeti egészségügyi szolgálata, az NHS számára tervezett egy „pillangó-szivárványt”, ami letölthető a művész honlapjáról. Hirst szándéka szerint a szivárvány az ablakokba kiragasztva az egészségügyi dolgozóknak mondott köszönet jele lesz és – Richter gyertyájához hasonlóan – a reményt szimbolizálja. (A dolog érdekessége, hogy a pillangó Hirst több korábbi munkájában inkább a halál szimbólumaként jelent meg.) A szivárványmotívummal limitált példányszámú nyomat is készül, s az értékesítéséből befolyt összeg is az NHS munkáját támogatja majd.
A társadalmi, politikai ügyekben mindig igen aktív német fotóművész, Wolfgang Tillmans berlini nonprofit kiállítóhelyén, a Between Bridges-en keresztül Solidarity 2020 címmel indított kampányt, amihez olyan neves pályatársakat sikerült megnyernie, mint Wade Guyton, Elizabeth Peyton, Anne Imhof, Marlene Dumas, Thomas Ruff vagy Christopher Wool. A résztvevő, egyelőre mintegy 40 művész egy-egy alkotásából nem limitált példányszámban poszterek készülnek, amiket meghatározott ideig erre jelentkező intézmények árulhatnak egységesen 50 fontért/euróért/dollárért. Olyan egyesületek, klubok, kiállítóhelyek stb. jelentkezését várják, amelyek kívül esnek a hivatalos kulturális intézményrendszeren és ezért nem számíthatnak támogatásra a különböző kulturális alapokból. Ezek lehetnek például zenei klubok, vagy akár night-club-ok is, ha van kulturális missziójuk. A posztereket Tillmans gyártatja le és juttatja el a jelentkezőkhöz, náluk hagyva az értékesítésből származó teljes bevételt. Az eddig elfogadott értékesítő partnerek között van a londoni Arts Technician Emergency Fund és a New York-i Artists Space mellett egy, az alternatív szcénához tartozó varsói klub, a Pogłos is. A Between Bridge még várja a további jelentkezéseket – akár Magyarországról is.
A nemzetközi műtárgypiac egyik legújabb nagy kedvence, az amerikai Bryan Donnelly, vagy ahogy a világ ismeri, KAWS az Instagramon jelentette be, hogy a következő hetekben több printet is megjelentet, egyenként 25-ös példányszámban, s azokat maga árulja, darabonként 1.200 dollárért, azaz lényegesen alacsonyabb áron, mint amilyenen hasonló méretű és példányszámú nyomatai ma a műtárgypiacon forognak. A vásárolni szándékozóknak e-mailben kell felvenniük a művésszel a kapcsolatot – az árak ismeretében érdeklődőkben nem lesz hiány. Az első, a Peanuts képregény figurája, Snoopy által ihletett nyomat már meg is jelent, értékesítésének bevételét a Free Arts NYC nevű nonprofit szervezet kapja, ami hátrányos helyzetű fiataloknak és gyerekeknek szervez művészeti programokat.
Persze nemcsak világsztárok tudnak és akarnak segíteni; 96 New York-i fotós például egy közös platformon árulta darabonként 150 dollárért munkáit és az összegyűlt 90 ezer dollárt a koronavírusos betegeket fogadó queensi Elmhurst Hospitalnak ajánlották fel. Az akció ötletét egy olasz kezdeményezésből vették át; Olaszországban is fotósok fogtak össze és gyűjtöttek össze műveik eladásából 700 ezer eurót a járvány által különösen sújtott Bergamo XXIII. János pápáról elnevezett kórháza számára.
Megmozdultak a műkereskedelem legnagyobb szereplői, köztük az aukciósházak is. A Christie’s április 28. és május 6. között Andy Warhol: Jobb napok címmel szervez online árverést az Andy Warhol Foundation for the Visual Arts-szal karöltve, aminek teljes bevétele a Warhol-alapítvány által létrehozott, művészeknek gyorssegélyt nyújtó COVID-19-es alapot gyarapítja. Az árverésen Warhol 60 fotójára – zselatinos ezüst nagyításokra és polaroidokra – lehet licitálni, az egyes művek becsértéke 2 és 20 ezer dollár között mozog.
A Phillips május 1-11. között a New York-i székhelyű Robin Hood Foundation-nel karöltve és annak javára szervez – természetesen online – jótékonysági árverést Auction4NYC címmel. A teljes bevételt az alapítvány kapja a vírus által különösen veszélyeztetett mélyszegénységben élők, köztük a hajléktalanok támogatására. A műtárgyakat galériák, művészek és műgyűjtők ajánlották fel, az árverőház az eladott tételek után nem számít fel jutalékot. A tételek összeállítása e sorok írásakor még folyik, de annyit máris lehet tudni, hogy nagy értékű művek is lesznek közöttük; Albert Oehlen Chemical Schmutzli című alkotásáért például 800.000 – 1.200.000 dollárt várnak.
A sorból nem maradt ki a Sotheby’s sem. Ők a nagy értékű járművekkel foglalkozó RM Sotheby’s és a Porsche együttműködésével vitték kalapács alá a Porsche 911 hetedik nemzedékének extrákkal felturbózott utolsó darabját, ami a néhány napja zárult online aukción 550 ezer dollárért cserélt gazdát. Az összeget a United Way Worldwide’s COVID-19 Community Response and Recovery Fund kapja, hogy azt a járvány által leginkább sújtottak segélyezésére használja fel.
A Live Auctioneers online aukciós platform az oldalán először vásárló gyűjtőknek felszámított jutalék 8%-át ajánlotta fel a pandémia ellen küzdő különböző intézmények, köztük az Egészségügyi Világszervezet COVID-19 alapja számára.
A segítséget nyújtók oldalán vannak a legnagyobb galériák is. Legutóbb arról számoltunk be, hogy David Zwirner galériája saját viewing room-ját díjmentesen megosztja számos kisebb, ilyennel nem rendelkező galériával, most pedig arról adunk hírt, hogy egy másik megagaléria, a Hauser & Wirth az online viewing room-on keresztül történő minden online értékesítés hasznából 10%-ot átutal az Egészségügyi Világszervezet járványügyi alapjába és ezt a gyakorlatot a járvány leküzdése után is folytatni kívánja. A viewing room első kiállítása George Condo hat rajzát mutatta be; a rajzok 125 ezer dolláros egységáron napok alatt elkeltek. A galéria bejelentette azt is, hogy hamarosan újabb akciókat is indít, melyeknek bevételéből ugyancsak a pandémia elleni harcot támogatja majd.
A New York mellett Párizsban is aktív, szociális érzékenységéről már korábban is többször tanúbizonyságot tett Galerie Lelong most a Red című csoportos online show-járól eladott művek bevételének 10%-át utalja át az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés javításáért küzdő és a krízishelyzetekben támogatást nyújtó Heart to Heart International javára.
A pandémia elleni harcot a londoni galériák is aktívan támogatják. Íme néhány példa:
A London mellett Hong Kongban is aktív Tanya Baxter Contemporary a Healing Art Appeal akció keretében most számos alkotásra10-30% kedvezményt kínál és a vásárlókat arra kéri, hogy az ily módon elért megtakarítás egy részével támogassák a brit National Health Service (NHS) munkáját.
A James Hyman Gallery egy mostani online kiállításán eladott művek teljes hasznát ajánlotta fel az NHS munkájának támogatására, míg a Maddox Gallery 30 művészének egy-egy alkotását kínálja megvételre az Art for Heroes akció keretében, s a teljes bevételt az egészségügyi dolgozók által létrehozott HEROES jótékonysági szervezet javára ajánlja fel.
Nem maradnak ki a sorból a művészeti vásárok sem. Az EXPO Chicago, az egyik legfontosabb amerikai kortárs és modern vásár idei kiadása szeptember 24-27. között esedékes, de a helyzet bizonytalansága és a galériák nehéz helyzete miatt csökkentik a részvételi, azaz a standbérleti díjakat és átütemezik a befizetéseket is, így májusban csak a bérleti díj 10%-a lesz esedékes. És gondolnak azokra a galériákra is, amik segítségre szorulnak, ezért a vásár nyereségének egy részét felajánlják az amerikai galeristákat tömörítő két nagy szervezet, az Art Dealers Association of America (ADAA) és a New Art Dealers Association (NADA) támogatási alapjainak.
Beszálltak a vírus elleni küzdelembe a tehetős műgyűjtők is; Adrian Cheng hong kongi milliárdos üzletember, neves műgyűjtő, a K11 Art Foundation alapítója például 35 automatát állított fel a városban, amiken keresztül tízmillió, saját üzemében előállított maszkot oszt szét ingyenesen.
A művészeti elemző és hírportálok többnyire maguk is a túlélésért küzdenek és nincsenek abban az anyagi helyzetben, hogy komoly pénzügyi támogatást tudjanak nyújtani a vírus elleni küzdelemhez vagy a rászorulók megsegítéséhez, a releváns információk összegyűjtésével és megosztásával mégis sokat tudnak tenni. Az ArtTactic például egy olyan kiadványt jelentetett meg – és frissít szinte naponta – online, ami kézikönyvként segíti a brit műtárgypiac szereplőit eligazodni mindazokban a gazdasági, jogi, logisztikai és egyéb kérdésekben, amelyeket a mai helyzet felvet és egyúttal naprakész információval szolgál nemcsak az elérhető segélyekről, pályázati kiírásokról, művészeket támogató kezdeményezésekről, forrásgyűjtő kampányokról, hanem még azokról a petíciókról is, amelyekhez csatlakozni lehet, növelve a nyomást az illetékes állami és helyi szerveken különböző juttatások kiharcolása érdekében. A kiadvány egyik friss változatát itt lehet megtekinteni.
Más portálok, például az artnet és a hyperallergic ugyancsak rendszeresen közölnek összeállítást a – zömmel az Egyesült Államokban – hozzáférhető támogatási formákról, alapokról, pályázatokról; volt olyan nap, hogy listáik több, mint 60 különféle lehetőséget tartalmaztak az azonnal igényelhető és folyósított kisebb összegű készpénzsegélyektől kezdve a több tízezer dolláros projekttámogatásokig. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden nehéz helyzetben lévő művész vagy műkereskedő ennyi forrásból remélhet támogatást, hiszen a lehetőségek egy jelentős része csak szűkebb kör – például etnikai kisebbségek, nők, akut egészségi problémákkal küzdők, egy-egy szűkebb földrajzi régióban működők stb. – számára elérhető. A hyperallergic listáján olyan alapot is találtunk – ők maguk hozták létre – amiből a koronavírus-helyzetnek a művészeti színtérre gyakorolt hatásáról beszámoló, azt elemző újságírók pályázhatnak támogatásra.
Amúgy a művészeti újságírók külföldön sem nagyon számíthatnak több támogatásra, mint idehaza, pedig a kialakult helyzet – tekintve, hogy az érintettek túlnyomó többsége szabadúszó, s számos művészeti sajtótermék máris a létéért küzd, vagy felfüggesztette működését – számukra is komoly gondot okoz.
