Az angol nyelv nem kertel, homesicknessként nevezi meg az állapotot, amelyben akár ha vékony, olasz pizzát eszünk is éppen, egy napfényes firenzei teraszon, akkor is csak a fokhagymás lángosra tudunk gondolni. Nehéz leírni a betegség tüneteit, amellyel napjainkban magyarok százezrei küzdenek, ahogy G.V. Andrea is tette, mikor tehetséges, fiatal fotósként hosszú időt töltött külföldön. Talán ennek a távolságnak köszönheti, hogy új sorozatában szereplő itthoni emberek, állatok, tárgyak a képein szinte műemléki védettséget élveznek, önmaguk mementóivá válnak.
Gáldi korábbi sorozatai a lányos giccs határait tágították, többnyire ironikus magasságokig. Az emberi törékenység para jellegét rózsaszín nejlonfólia csomagoláson keresztül, de annál nyugtalanítóbban fogalmazta meg. Ezúttal kifejezetten Magyarország, e gondoktól és emlékektől ölelt kis ország a témája. Ide épp annyira szeret hazajönni az ember, mint amennyire elmenni innen, és ez a karakter nem kis fejtörést okoz az Y generációnak, amely így épp annyira tekintheti otthonszerűnek, mint amennyire nem. Andi, ahogy egy vele készült interjúban mondja, azt a látványhalmazt keresi, amely kívül esik a turista és a helyi lakos szemszögén is, ami létezik ugyan, de senki sem akar vele foglalkozni vagy inkább nem tartja érdekesnek. Akkor pedig miért ne lehetne egyből, kis csúsztatással, szoborként tekinteni erre a látványhalmazra?
Az elhagyatott építkezési területen sétáló gólya hiába találja meg talapzatát, a háttérben magasodó daru már jelzi, hogy jelentősége csak bizonyos léptékben értelmezhető. A kerítésen lógó fiúk fotója egyetlen képbe sűrűsödött szekvenciája a határokhoz való viszonyunknak, a műanyag növénnyel dekorált ión oszlopfő pedig a nyitottságunk elgondolkodtató emlékműve lehetne.
A múlt élményei folyton megmentik a jelen hibáit. Szerethetővé teszik például a derecskei focilabdát, melyet évről-évre fel lehet fedezni a fotósok képein, nem véletlenül. A 47-es út melletti csonkolt ikozaédert Veres Sándor gépész álmodta meg, aki elsősorban a hajlított formák építészeti technológiáját reklámozta volna vele, de az enyészetnek indult gömbház ma már inkább a sokmilliárd forintot felemésztő stadionépítési lázat juttatja eszünkbe. A Balaton partján álló nő, illetve szobor története összefonódik, ahogy mindketten hasonló impregnált anyaggal védekeznek a zord időjárás ellen.
A Homesickland című sorozat készítése még folyamatban van, itt most néhány kedvencünket mutatjuk be. Gáldi Vinkó Andreának április 6-án nyílik kiállítása Magyarósi Évával Etudes címmel a Deák Erika Galériában.