A debreceni MODEM Körkörös romok című kiállítása január 19-ig még látható. Az artPortal Farkas Zsófia kurátorral beszélgetett.
artPortal: Ország Lili gyermekkori rajztanárának, a Bécsben élő Rosenberg Miklósnak írta 1972-ben: „Valahogy egész más minden egy kiállítóteremben. Képeim egész aprólékosan meg vannak munkálva, ez nagy távolságból alig látszik, ez az egyik, ami nagyon elgondolkoztató, és egyelőre nem találok megoldást arra, hogy így is meg úgy is hassanak.” – Szembesültél efféle dilemmákkal, mikor a kiállítást rendezted?
Farkas Zsófia (F. Zs.): Igen, inkább a későbbi, absztrakt korszakra jellemző, hogy a héber írásjelek és a kőmotívumok a konkrét jelből absztrakt mintázatokká válnak, ezért nagyon fontos, hogy kellő rálátás legyen a képekre. A városmotívumos korszakban pedig kifejezetten érdekes, hogy távolról nézve egy-egy kép olyan, mint valami madártávlatos alaprajz, miközben ugyanúgy megtalálható benne a kapu motívuma vagy egy kő absztrakt formája. Minél közelebb megyünk, annál inkább elbizonytalanodunk, hogy most egy figuratív dolgot látunk vagy egy absztrakt felületet. A kiállítás-rendezésnél viszont érdekes módon éppen az első terem korai, szürrealista képei okoztak nagyobb nehézséget, mert mindegyikük önálló világot képvisel. Nehéz megoldani, hogy ne oltsák ki egymást. A további termekben könnyebb volt elhelyezni a műveket, mert a később készült képeknél már érezhető egy egyértelmű kronológia és fejlődési rend.
artPortal: Ebben az is közrejátszik, hogy idővel letisztult ez a vizuális nyelv, nem? Mintha a erős Chirico-hatásról tanúskodó korai képeknél sokkal elementárisabbak volnának a későbbi munkák. Hozzád melyik időszak került közelebb?
F. Zs.: A korai korszaknak vannak gyerekbetegségei, látszanak az átfestések, bizonytalanságok egy-egy figura kialakításában, s ebben az időben a szürrealista stílus Ország Lili számára valójában mankóként szolgált érzései megjelenítéséhez. Ennek ellenére a Kislány fal előtt vagy a Cipők például rendkívül erőteljes és egyedi hangulatot teremtenek. Ezért nagyon fontosnak tartottam ennek az alkotói fázisnak a bemutatását is, bár azt gondolom, az írásos korszak a leginkább kimunkált.
Kislány fal előtt, 1955, olaj, vászon, Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Vasilescu-gyűjtemény
artPortal: Már a korai képek is sokakat magával ragadtak – a moderneknek is teret engedő 1957-es Tavaszi Tárlattól Ország Lili nem csak az új irányzatokkal kísérletező, idősebb pályatársak, de a más szellemiségben alkotó naturalisták figyelmét is kivívta, s még a szakmán kívüliekre, a szélesebb közönségre is hatni tudott. Ez a misztikus formanyelv ma is képes így beszippantani a nézőt?
F. Zs.: Az egész életműből árad valami soha meg nem szűnő energia – mindig tovább akar lépni, azzal együtt, hogy a motívumok ugyanazok maradnak. Lehengerlő ez az állandó kutatás, az állandó vágy arra, hogy minél pontosabban fejezze ki mondanivalóját – ez nagy hatással lehet a mai nézőre is. Ráadásul sokfelé lehet elágazni az életműn belül: az építkezés, az írás megjelenése, a történelmi traumák feldolgozása és a mitológia mind-mind olyan réteg, amelyben mindenki el tud mélyülni.
artPortal: Egy jó ideje áll már a kiállítás, úgyhogy fel lehetett mérni a visszajelzéseket.
F. Zs.: Ami biztos, hogy jönnek emberek, akik nem ismerik ezt az életművet, s meglepődnek a gazdagságán. Azon, hogy mennyire különböző korszakai vannak. Úgy tűnik, nagy hatással van rájuk.
artPortal: Mi határozta meg a válogatást? Nem korlátozott, hogy viszonylag kevés gyűjteményből állt össze az anyag?
F. Zs.: Ország Lili életművét aránylag könnyű összegyűjteni. Egy nehezebb dologgal szembesültem: Vasilescu János gyűjteményéből több képet értékesítettek, illetve az egykori Rácz-gyűjtemény művei is bekerültek az aukciós házakba, ezek közül volt olyan, aminek nem sikerült a nyomára bukkanni. Vasilescu János Győr városára hagyta a képeket, s azok jelenleg a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum anyagát gyarapítják. De tulajdonképp az életmű nagy része el van osztva a MNG, a Kiscelli Múzeum és a székesfehérvári Szent István Király Múzeum, illetve a győri Kolozsváry-gyűjtemény között. Gyakorlatilag szabad kezem lehetett a válogatásban, de próbáltam úgy bemutatni az Ország-életművet, hogy – az ívet tisztán és egyértelműen fenntartva – ne feltétlenül a legismertebb képekre alapozzak. Egy-egy kevésbé ismert művet azért emeltem be, mert talán jobban rávilágít a pálya alakulására, fejlődési szakaszaira.
Kiállítási enteriőr. Fotó: MODEM
artPortal: A szétszóródott, külföldre került képekről mit lehet tudni?
F. Zs.: Párizsban van több műve, Bródy Veránál és Anna Marknál, akik a barátai voltak. Egy egykori magyarországi amerikai nagykövet szintén lelkes gyűjtőjévé vált, de Kanadában lévő munkákról is lehet tudni.
artPortal: Árvai Mária artPortalon megjelent kritikája szerint a tárlat csak kronologikusan bemutatja, de nem próbálja új megvilágításba helyezni az alkotói pályát. Tekintve, hogy 35 éve nem volt Ország Lili-életműkiállítás, ez azért önmagában is fontos teljesítmény, de kíváncsi lennék, kurátorként hogy látod ezt. Szerinted sikerült új összefüggéseket felfedezni és előtérbe helyezni?
F. Zs.: A debreceni nézőközönség ilyen összetettségben még nem találkozhatott ezzel az életművel. Elsősorban ennek a hiánynak a pótlása volt a cél, s ilyenkor az alapoktól kell kezdeni. Sokat gondolkoztam, mi lehetne a csavar, amivel meg lehetne kicsit bolygatni a művek láncolatát, de a legerősebb élményem az volt, hogy ezt a koherens, ösztönös életművet nem érdemes megbontani, talán pont ez, a „saját farkába harapó kígyó-szerűség” az, amitől unikális a huszadik századi magyar képzőművészetben. Azért a kísérőszövegekben próbáltam felhívni a figyelmet arra, amit fontosnak tartok: a korai korszak Max Ernst-i kollázsművészetet idéző, sajátos, mondhatni kelet-európaivá formált szürrealizmusát és a középső korszak traumatapasztalatát, ami Ország Lili – a Kádár-korban tabunak számító – zsidó identitásából eredeztethető, amelyre eddig talán nem esett elég figyelem.
Ország Lili
artPortal: Beszéltél a megbonthatatlanságról, s ez különösen érvényesnek látszik a pályakép végét erősítő Labirintus-sorozatra, amiből a Modem tárlatán is több rész látható. Ország Lili szerette volna, hogy ezek egyszer „sűrűn egymáshoz komponálva kapják meg valódi értelmüket”, ám ez most nem valósulhatott meg. Mennyire vannak szétszóródva a sorozat darabjai? Van esély, hogy valahol újra együtt lássuk őket?
F. Zs.: Nem bántam volna, ha ezt meg tudjuk valósítani, de a kiállítótér nagysága korlátot szabott. Összesen 48 kép van a sorozatban, s mindegyik típusból több változat készült, próbáltam mindből választani. Ország Lili feljegyezte a művek képzeletbeli sorrendjét, amit Deim Pál Ország Lili halála után megvalósított a Kiscelli Múzeum templomterében. Egyébként nincs szétszóródva a sorozat – a Kiscelli Múzeumban található a művek többsége, de a Magyar Nemzeti Galériában is van néhány darab. Próbáltam úgy válogatni, hogy a legjelentősebbeket láthassák a MODEM látogatói.
artPortal: Mikor Ország Lili-reprókat nézegetek a neten vagy albumokban, fokozódik az az érzésem, hogy ezek a képek így nem élnek. Ott kell lenni a munkák által teremtett falrendszerben, a labirintusban, hogy érezzem a súlyukat. Miért lesz érdemes mégis beszerezni a kiállítás katalógusát? Az album képanyaga és szövegei alapján átfogó képet kapunk az életműről?
F. Zs.: Sokan, akik albumban látták előbb a képeket, meglepődnek a kiállításon, hogy milyen picik, tényleg másképp hatnak így. Az albumban az összes kép reprodukciója megtalálható lesz, illetve a kiállításra be nem került dokumentumok is szerepelnek majd a könyvben, valamint megpróbálom a tárlat ívét követve jobban kibontani és tágabb kontextusba helyezni az ott látottakat.