Szeptember elején választások nélkül kapott új kormányt Olaszország – a szélsőjobboldali Liga helyét a balközép Demokrata Párt vette át az Öt Csillag Mozgalom koalíciós partnereként –, s noha a múzeumok gondjainak rendezése vélhetően nem a legfontosabb prioritások között szerepel, máris történtek érzékelhető és a szakma által többnyire jól fogadott változások.
A legfontosabb hír az olasz múzeumok számára, hogy a funkciójába 14 hónapos szünet után visszatért Dario Franceschini kultuszminiszter egy percig sem hagyott kétséget afelől, hogy visszaadja a múzeumok személyi, szervezeti és pénzügyi kérdésekre vonatkozó korábbi autonómiáját és hatályon kívül helyezi elődje, Alberto Bonisoli központosító intézkedéseit.
Bonisoli nemcsak hatásköröket vett el a múzeumoktól, de több intézmény összevonásával is kivívta a múzeumi vezetők rosszallását. A központosítási törekvések csak az egyik okát jelentik annak, hogy a 2015-ben éppen Franceschini kezdeményezésére kinevezett külföldi múzeumi vezetők – akiknek olaszországi térhódítása persze az érintett intézmények korábbi olasz, és funkciójuk ismételt elnyerésére sikertelenül pályázó igazgatói körében nem váltott ki nagy lelkesedést – az utóbbi egy esztendőben szinte valamennyien a távozás gondolatával foglalkoztak. A másik ok az volt, hogy sokuk körül megfagyott a levegő, mivel a tavaly május és idén szeptember között hivatalban volt jobboldali populista, nacionalista húrokat pengető kormány többször is hangot adott annak a meggyőződésének, hogy nem kell külföldről importálni múzeumi vezetőket, van alkalmas olasz jelölt is bőven elég.
A külföldi igazgatók ebből könnyen le tudták vonni a következtetést, hogy újraválasztásuk esélyei minimálisak és ezért elkezdtek új állás után nézni – és többségük már talált is. Eike Schmidt, az Uffizi német igazgatója volt az első: ő már 2017-ben bejelentette, hogy idén ősszel feláll, mert elnyerte a bécsi Kunsthistorisches Museum igazgatói posztját. Schmidt egyébként kifejezetten eredményes munkát végez Olaszország egyik legnagyobb presztízsű múzeumának élén; jelentősen felfrissítette az állandó gyűjtemény kiállítását, a zsúfoltság és a hosszú várakozási idő csökkentésére új látogatói rendet vezetett be úgy, hogy a látogatószám ezzel együtt is növekedett és különösen népszerűvé vált azzal, hogy személyesen is sokat tett egy, a náci német csapatok által elrabolt Jan van Huysum-csendélet visszaszerzéséért. Az utóbbi hónapokban aztán felröppentek olyan hírek, hogy esetleg mégis maradna, s mint október 1-én kiderült, ezek nem is voltak alaptalanok; feltehető, hogy végül az olasz kormányváltás adta meg neki a végső lökést ahhoz az elhatározáshoz, hogy nemet mondjon Bécsnek. Az állást a bécsi múzeum kétéves várakoztatása után, egy hónappal hivatalba lépése előtt mondta le, ami a múzeumi szakmán messze túlmenő, hatalmas felháborodást váltott ki Bécsben. Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter, akit Schmidt telefonon hívott fel, „rendkívül szakszerűtlennek és tulajdonképpen példátlannak” nevezte a kinevezett igazgató lépését. Minden politikus és múzeumi vezető, aki megszólalt az ügyben, úgy látja, hogy Schmidt ezzel örökre eljátszotta a hitelét, s most már kényszerből is pályája végéig az Uffiziben kell maradnia, mert bárhol másutt esélytelen lenne hasonló funkció elnyerésére.
De mi a helyzet a többiekkel? A legrosszabbul a német Cecilie Hollberg járt, akit augusztusban minden előzmény nélkül menesztettek a főként Michelangelo Dávidja miatt nagy népszerűségnek örvendő firenzei Galleria dell’ Accademia éléről. Munkájára nem volt panasz, de Bonisoli úgy döntött, a múzeumot hozzácsapják az Uffizihez. Egyelőre nincs hír arról, hogy az új kormány módosít-e ezen a döntésen. Az osztrák Peter Assmann, aki a mantovai Palazzo Ducale-t irányítja, mandátumának lejártával hazatér Ausztriába, ahol a Tiroli Tartományi Múzeumok igazgatója lesz. Visszamegy Ausztriába az urbinói Galleria Nazionale delle Marche vezetője, Peter Aufreiter is; ő a bécsi Műszaki Múzeumot igazgatja 2020. január 1-től. Biztosan Olaszországban marad viszont a német Gabriel Zuchtriegel, a Paestum Régészeti Park vezetője Salerno megyében, az egyetlen olyan külföldi igazgató, akinek a mandátumát még az új kormány hivatalba lépése előtt meghosszabbították. Ketten, a nápolyi Capodimonte Múzeumot vezető francia Sylvain Bellenger és a milánói Pinacoteca di Brera kanadai főnöke még kivárnak – a friss fejlemények fényében elképzelhető, hogy ők újra pályázni fognak.
Az olaszországi kormányváltás külföldön a politikai hovatartozás függvényében természetesen vegyes visszhangot váltott ki, de egy biztos, a párizsi Louvre-ban pezsgőt bontottak a hírre. Vészesen közeledik ugyanis az évszázad kiállításának beharangozott Leonardo-kiállítás október végi megnyitója és már szembe kellett nézni azzal, hogy a tárlat nem olyan lesz, mint amilyennek azt előzetesen tervezték. Az olaszok ugyanis visszavonták a nagyvonalú kölcsönzésekre tett korábbi ígéreteket, ami bizony erősen leértékelni látszott a mega-show „élvezeti értékét”. A kármentés már meg is kezdődött; a Louvre vezetői néhány hete azt nyilatkozták, hogy eredetileg sem egy blockbuster lebegett a szemük előtt, amit azért nem könnyű komolyan venni.
A kormányváltással azonban szinte az utolsó órában visszajött a remény és szeptember végén a francia és a régi-új olasz kultuszminiszter közösen jelentette be, hogy a legfontosabb Olaszországban őrzött Leonardo-művek jelentős része mégiscsak útra kelhet Párizsba. A legismertebb közülük talán nem is egy festmény, hanem egy rajz, az emberi test méretarányait elemző Vitruviánus ember a velencei Gallerie dell’ Accademia gyűjteményéből. Fényérzékenysége miatt ezt a művet Velencében is csak hatévente egyszer állítják ki, akkor is csak rövid időre. (Feltételezhető, hogy ezért Párizsban sem lesz a kiállítás teljes időtartama alatt látható.) Az Uffizi Képtár adja kölcsön a megállapodás értelmében az Anghiari csatához készült legrégebbi tanulmányrajzot – két, ugyancsak ehhez a festményhez készült tanulmányrajz ma a Szépművészeti Múzeum tulajdona és ott is lesz a párizsi show-n –, a mester egyik legszebb Léda-rajzát és több más, ismert festményeihez készült tanulmányrajzot. Az Uffiziben őrzött világhírű Leonardo-festmények nem részei a deal-nek, de ennek nem politikai okai vannak; a művek túl törékenyek, ezért nem szállíthatók. A pármai Nemzeti Képtár viszont odaadja a birtokában lévő egyetlen Leonardo-festményt, egy 1508 körülre datált női portrét, és további rajzok jönnek Rómából és Torinóból is. Zöld utat kapott a milánói Pinacoteca Ambrosiana féltve őrzött kincse, az Egy zenész portréja. Beszáll a Vatikán is: a Vatikáni Múzeumok kikölcsönzi Leonardo Szent Jeromos című befejezetlen festményét. A megállapodás része az is, hogy jövőre a francia közgyűjtemények segítik nagyarányú kölcsönzéseikkel a Raffaello halálának ugyancsak 500. évfordulójára tervezett központi római kiállítást.
- Frissítés, október 8.
Nagyot tévedett, aki azt hitte, hogy az olasz és a francia kulturális miniszter között szeptember végén aláírt szerződéssel megoldódott az évek óta tartó vita Leonardo olasz múzeumokban őrzött műveinek a Louvre kiállítására történő kölcsönzéséről és a kérdéses rajzok és festmények végre zöld utat kaptak az utazáshoz. Veneto tartomány közigazgatási bírósága ugyanis egy hagyományőrző szervezet, az Italia Nostra beadványának helyt adva további vizsgálatokat tart szükségesnek a megállapodás néhány pontja, elsősorban a Vitruvianus ember kölcsönzése ügyében. A bíróság érdemben október 16-án, azaz egy héttel a Louvre mega-kiállításának megnyitása előtt foglalkozik csak az üggyel, addig viszont a Vitruvianus ember nem hagyhatja el Olaszországot. Az olasz kulturális minisztérium a döntéssel kapcsolatban értetlenségének adott hangot, mondván, hogy a kölcsönzés előkészítése maximálisan transzparens módon történt, a szélsőjobboldali pártok ugyanakkor üdvözölték az általuk szégyenletesnek nevezett döntés felfüggesztését.
- Frissítés, október 18.
Újabb, talán utolsó felvonás a sokrészes olasz-francia kölcsönzési drámában: egy olasz fellebbviteli bíróság tegnapi döntése értelmében mégis szabad az út a Vitruvianus ember előtt Párizsba. Figyelemre méltó az ítélet indoklása: eszerint számba kell venni a Louvre kiállításának „kivételes globális jelentőségét” és támogatni kell Olaszországnak azt a törekvését, hogy „maximális mértékben kiaknázza a kulturális örökségében rejlő lehetőségeket”. Az ítélet utal arra, hogy az Olaszország és Franciaország közötti együttműködés és csere komoly érték, amit meg kell őrizni és a döntés várható pozitívumai között említi a kölcsönadó velencei Gallerie dell’ Accademia imázsának és elismertségének várható javulását is. A Louvre számára kedvező ítélet az utolsó pillanatban született, hiszen a Leonardo-kiállítás október 24-én nyílik.
Nyitókép: Uffizi, Firenze. Forrás: Wikipedia
