Először március 7-én foglaltuk össze a híreket, most az azóta eltelt közel két hét legfrissebb fejleményeit követjük nyomon.
Ukrajnából talán az egyetlen jó hír az, hogy továbbra sem érkeztek információk a múzeumi szférában tevékenykedőknek a háborús cselekményekkel összefüggő haláláról vagy súlyos sebesüléséről. Az anyagi károk azonban ezen a területen is egyre jelentősebbek; a művészeti intézményekben őrzött értékesebb műtárgyak jelentős részét ugyan sikerült biztonságosabb helyre menekíteni, maguk az épületek, a műemlékek azonban gyakorlatilag védtelenek egy bombatámadással szemben, de súlyos károkat szenvedhetnek az utcai harcokban is. A legfrissebb, nagyon szomorú felvételek az észak-ukrajnai Csernihivből érkeztek, ahol a Vasil Tarnovski nevét viselő regionális történelmi múzeum épületét érte súlyos károkat okozó bombatalálat. A részben rommá vált múzeumról annak igazgatója, Serhiy Laevsky osztott meg fotókat saját facebook-oldalán – ezek egyikét mi is bemutatjuk – s a képeket a következő sorokkal kommentálta: „Ez az épület túlélte a bolsevikok 1918-19-es és a német nácik második világháború alatti bombatámadásait, de most jöttek a moszkvai hordák és lerombolták ezt a gyönyörű, bájos, XIX. század végi épületet, a helyi történelem emlékművét.”
Oroszországból többnyire újabb kiállítások lemondásáról érkeztek hírek; az ukrajnai orosz invázió elleni tiltakozás jegyében például Emmanuel Bornstein Berlinben élő francia és Vladimir Potapov orosz képzőművész is lemondta a krasznojarszki állami múzeumban tervezett közös kiállítását, ami a napjainkra új értelmet kapott Az izoláció krónikái címet viselte volna. Eközben a nagy moszkvai kortárs magánmúzeumok, a Garage és a GES-2 tetszhalott állapotba dermedtek, a legérdekesebb friss hír azonban mégis a Garage háza tájáról érkezett és a társalapító Dasa Zsukova legújabb nyilatkozatát idézi. A hír nem moszkvai keltezésű, tekintve, hogy az orosz-amerikai kettős állampolgárságú Zsukova Londonban él és nyilatkozatát is ott tette közzé. Az időpont aligha véletlen; Zsukova röviddel azt követően beszélt, hogy ex-férje, Roman Abramovics felkerült az uniós és a brit szankciós listára; szavai nyilvánvalóan a tőle való távolságtartást voltak hivatva szolgálni. Mint mondta, „élete más irányba fordult”, az orosz inváziót egyértelműen háborús cselekménynek, brutálisnak, horrorisztikusnak és szégyenletesnek minősítette, s határozott szolidaritásáról biztosította az ukrán népet.
Az orosz invázió kezdetét követően gyakorlatilag leállt a külföldi és az oroszországi múzeumok közötti műtárgykölcsönzés és a múzeumok többsége a már kölcsönadott műtárgyakat is rövid határidővel visszaköveteli, ami gyakran tárlatok idő előtti bezárásához is vezet. Ez mindkét irányban igaz. Az utóbbi napokban azonban már csak abban a tekintetben volt azonos a felek álláspontja, hogy a jelenlegi nemzetközi klímában az újabb kölcsönzések nem időszerűek – ennek lesz egyik áldozata például a londoni National Gallery április elején nyíló átfogó Raffaello-kiállítása, melyre a nagy reneszánsz mester egyik főműve Szentpétervárról érkezett volna –, a már kölcsönadott művek idő előtti visszakövetelése ügyében ugyanakkor többnyire enyhült a szigor. Az Ermitázs például, amely előbb szinte azonnali hatállyal kért vissza – többek között – egy Canova-márványt a milánói Gallerie d’Italiától, egy-egy Tizian- és Giovanni Cariani-festményt az ugyancsak milánói Palazzo Reale-tól és egy Picasso-portrét a római Fondazione Fenditől, néhány nappal később visszakozott és jelenleg úgy néz ki, az említett művek tovább maradhatnak Olaszországban. Róma egyébként, úgy tűnik, nem gördített volna akadályokat a kölcsönzött tárgyak korábbi visszaadása elé. Dario Franceschini olasz kulturális miniszter azt nyilatkozta, számára „természetes, hogy amennyiben valaki visszakéri a tulajdonát képező műveket, azokat vissza kell küldeni”. Ez a kijelentés azért is figyelmet érdemel, mert a sajtóban időről időre felbukkan a kérdés, lenne-e jogalapja a jelenlegi helyzetben a külföldön lévő orosz műtárgyak lefoglalásának még akkor is, ha azok immunitását a fogadó országok előzetesen a legfelső szinten garantálták. Ebben a vitában legutóbbi cikkünk óta nem merültek fel új, érdemi érvek. Annak, hogy Oroszország most engedékenyebbnek mutatkozik a visszaszolgáltatás időpontját illetően, nem elvi-politikai, hanem nagyon gyakorlatias okai vannak, a légtérzárlatok, az Oroszország és a nyugati világ közötti közvetlen légi járatok megszűnése miatt ugyanis igen nehezen teljesíthetők azok a biztonsági követelmények, amik szabályozzák a kiemelkedő értékű műtárgyak mozgatását. Azaz bármilyen furcsán hangzik, ezek a tárgyak pillanatnyilag ott vannak a legnagyobb biztonságban, ahol jelenleg vannak. Nem véletlen, hogy néhány, már bezárult külföldi kiállításokra Oroszországból kölcsönadott műtárgyat jelenleg az érintett országokban működő orosz nagykövetségeken őriznek.
Az Ermitázs számára azonban a jelenlegi helyzetben nemcsak a kölcsönadott műtárgyak sorsa okoz fejtörést, hanem az a veszély, hogy elveszthetik jelentős szponzoraikat. A világ egyik legnagyobb múzeuma mellett ugyanis jó néhány nyugati országban, így Hollandiában, Nagy-Britanniában, Kanadában alakultak támogatói egyesületek, melyek közül a londoni máris bejelentette, hogy megszakítja kapcsolatát az Ermitázzsal. Az intézmény helyzetét, ha lehet, ebből a szempont tovább súlyosbítja, hogy a funkcióját három évtizede betöltő 77 éves igazgatója, Mihail Pjotrovszkij akadémikus, aki egyben az Orosz Múzeumok Szövetségének elnöke is, rendszeresen Putyin elkötelezett híveként exponálja magát, így személye azok közül is sokak szemében vállalhatatlan, akik egyébként a jelenlegi körülmények között sem támogatják az oroszországi intézményekkel fenntartott kapcsolatok befagyasztását. Pjotrovszkij egy, a támogatói körnek írott és a Der Spiegelben ismertetett levelében is a kapcsolatok fenntartása mellett érvelt – gondosan ügyelve arra, hogy az agressziót ne nevezze nevén és ne ítélje el. Idézzük: „A dolgok, amik jelenleg történnek,felfoghatatlanok, soha nem szabadott volna megtörténniük….Az embernek ebben az őrületben meg kell őriznie a nyugalmát, hiszen a mi missziónk védelme, a kulturális hidak építése a nemzetek között ma fontosabb, mint korábban bármikor.” Az igazgató hivatkozott a múzeum és a támogató körök közötti évtizedes barátságra is, elismerve, hogy „a nehéz idők próbára teszik azt”.
Előző írásunk óta újabb orosz oligarchák kényszerültek visszalépni a különböző nyugati múzeumokban betöltött tisztségüktől, illetve szponzori szerepükből, miután ők is felkerültek az EU, Nagy-Britannia, az USA és/vagy Svájc szankciós listájára. Így a Tate ténylegesen megszakította kapcsolatait Viktor Vekselberggel és „a legfrissebb fejlemények fényében” a jeruzsálemi Yad Vashem holokauszt emlékközpont is lemondott Roman Abramovics támogatásáról, amelynek kereteit éppen néhány nappal az ukrajnai invázió kezdete előtt rögzítették szerződésben. A központ, mint legutóbb írtuk, megpróbált közbenjárni annak érdekében, hogy Abramovics, akinek a Kremllel való kapcsolata úgy tűnik, valóban lazább, mint korábban, ne kerüljön a szankciók hatálya alá. Petr Avent már februárban szankciókkal sújtották, így kapcsolatának megszakadása a londoni Royal Academy of Arts-szal nem új hír; friss információ viszont, hogy Lettország lemondott arról a kerámiamúzeumról, amit az apai ágon félig lett származású Aven szovjet, illetve lett kerámiagyűjteményének bemutatására nyitott volna Rigában.
Világszerte mind több az olyan múzeum, amelyik nemcsak szavakban, például a honlapján fejezi ki szolidaritását Ukrajnával, hanem a helyzet súlyosságát látva igyekszik anyagi támogatást is nyújtani – vagy valamelyik nemzetközi segélyalapon keresztül vagy közvetlenül. Előző írásunkban még tervként számoltunk be például a berlini Új Nemzeti Galéria március eleji adománygyűjtő hétvégéjéről; azóta már tudható, hogy a rendezvényen 240 ezer euró jött össze. Néhány frissebb példa: Az Észak-Rajna-Vesztfáliai Művészeti Gyűjtemény minden szombaton megnyitja a „Szolidaritás terét”, ami az intézmény egyik díjmentesen látogatható terme. Itt az emberek összejöhetnek, előadásokat, zenét hallgathatnak, filmeket nézhetnek, workshopokon vehetnek részt és bekapcsolódhatnak egy műhely munkájába is, ahol szitanyomatokat készíthetnek, pólókat, molinókat feliratozhatnak. Az ezek értékesítéséből származó összeg is a szolidaritási kasszát gyarapítja. A hamburgi Zeit-Stiftung által alapított népszerű kiállítóhely, a Bucerius Kunst Forum legújabb időszaki kiállítására a normál ár mellett 100%-al emelt áron is lehet jegyeket vásárolni; a teljes felárat, ráadásul az alapítvány által megduplázva az ukrajnai kulturális szférában dolgozók támogatását szolgáló európai szolidaritási alap kapja. Több múzeum tervez az idei programjában eredetileg nem szereplő, többnyire pop-up jellegű kiállításokat. Az imént említett hamburgiak ebben is jó példával járnak elől: itt az Aljosa művésznéven alkotó, orosz-ukrán családból származó, hosszabb ideje Németországban élő Alekszej Potupin installációit, illetve azok dokumentációját mutatják be; az installációk részei voltak azoknak a háborúellenes performanszoknak, melyeket a művész 2014-ben, illetve a mostani orosz intervenciót megelőző hetekben a kijevi Maidanon adott elő.
A segítség fontos, kifejezetten a múzeumi szakmára fókuszáló formáját dolgozta ki a berlini székhelyű Ernst von Siemens Kunststiftung. Ők egy olyan pénzügyi alapot hoztak létre, melyből bármely német múzeum támogatást kaphat ukrán vagy – háborúellenes pozíciójuk miatt oroszországi állásukból távozni kényszerült – orosz kurátorok egy éves munkabérének fedezésére. Már eddig is három-három berlini és drezdai, két augsburgi, egy-egy gothai, potsdami és lübecki múzeum jelezte, hogy élni kíván a lehetőséggel.
● Frissítés, március 25.
A háború változatlan hevességgel folytatódik, és továbbra is rengeteg, a múzeumi szférát érintő, időnként reményt keltő, de sokszor nagyon fájdalmas hír jut el hozzánk. Most a legfrissebbekből válogattunk.
A nehéz helyzetben lévő ukrajnai múzeumok nem csak kívülről várják a segítséget. Néhány napja Olha Honcharnak, a totalitárius rezsimek rémtetteit bemutató lvivi emlékmúzeum igazgatójának kezdeményezésére létrejött az alulról építkező Múzeumi Válságközpont, mely a máris érkező adományokból főként a múzeumi műtárgyak mentését igyekszik segíteni, de anyagi támogatást nyújt a múzeumi szféra leginkább szükséget szenvedő dolgozóinak is. A válságközpont első támogatói között találjuk mások mellett az Európai Bizottság Élő kulturális örökség programját, a Kijevi Biennálét, a berlini MitOst egyesületet és Ukrajna legnagyobb nemzetközi kortárs művészeti intézményét, az egyik leggazdagabb ukrán, Viktor Pinchuk által alapított Pinchuk Art Centre-t. A Pinchuk Art Centre jelenleg természetesen zárva tart, de facebook-oldalán követeli Oroszország kizárását a nemzetközi kulturális rendezvényekről – név szerint is említve a velencei biennálét –, az orosz agressziót el nem ítélő orosz művészekkel való együttműködés szüneteltetését, az orosz államot képviselő, annak politikájával azonosuló személyek kizárását a külföldi kulturális intézmények különböző testületeiből, illetve az ilyen személyek által felajánlott adományok elutasítását.
Az orosz légitámadásoknak talán leginkább kitett ukrán városban, Mariupolban találat érte azt a 2010-ben megnyitott múzeumot, amit a neves helyi festőművész, Arkhip Kuindzhi (Arhip Kuindzsi, 1842-1910) munkásságának szenteltek. A több mint 100 éves épület súlyosan megrongálódott és bizonyosnak tűnik, hogy megsemmisültek, vagy megsérültek azok a műtárgyak is, amelyeket a szinte állandó bombázások miatt korábban még nem sikerült biztonságosabb helyre menekíteni. Kuindzhi korának ismert művésze, a Vándorkiállítók Társaságának (peredvizsnyiki) oszlopos tagja volt, akinek művei a legnevesebb orosz és ukrán múzeumok mellett többek között a New York-i Metropolitan Múzeumban is megtalálhatók. A múzeum vele baráti vagy szakmai kapcsolatban állt más neves művészek, köztük Ivan Ajvazovszkij festményeit is őrzi – de lehet, hogy ezt már múlt időben kellene fogalmaznunk. A gyűjteményi lista összesen 650 festményt, 960 grafikát, 150 szobrot és 300 iparművészeti alkotást tartalmazott; a károk felmérése az állandó veszélyhelyzet miatt igen lassan halad.
A világhírű washingtoni Phillips Collection a közeli napokban egy, az idei tervekben nem szereplő kiállítással reagál a háborúra: ukrán, vagy ukrán származású művészeknek a tulajdonukban lévő munkáiból rendeznek kamaratárlatot. Ezen a kiállításon szerepel David Burliuk Jr. itt bemutatott faszobra is. Burliuk (Burljuk) azonos nevű édesapja a moszkvai kubo-futuristák egyik vezéregyénisége volt, aki 1920-ban telepedett le az Egyesült Államokban. Már ott született fia követte őt a művészi pályán.
