Baán László az Art Newspaper után az Origo hírportálnak beszélt a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria összeolvasztásának terveiről. Most már kormánybiztosként. Dátumok, számok, remények.
A pénteki kormánydöntés után már nem csak a Nemzeti Galéria korábban felmerült költözéséről van szó, hanem a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria ön által régóta javasolt összeolvadásáról. Az Andrássy-negyed is az ön hatáskörébe tartozik, vagy csak a két múzeum összeolvadását felügyeli?
Kizárólag az új múzeumi épületegyüttes koncepciójának kidolgozása, megvalósítása, előkészítése tartozik hozzám. Ez az Andrássy-negyed egyik részprojektje, hiszen az Andrássy-negyed a budai vártól a Városligetig terjedő tengely újragondolását és fejlesztését jelenti tulajdonképpen.
Teljesen összeolvad a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria gyűjteménye, vagy megmarad valamilyen önállóságuk? Korábban beszélt arról a tervéről, hogy Régi Képtár és Új Képtár néven szervezné újra a két gyűjteményt.
Igen, igazából az egykor a Szépművészetiben őrzött egységes, magyar és nemzetközi anyag újraegyesítéséről van szó. Ez a koncepció annyit jelent, hogy a Nemzeti Galéria anyaga visszatér a Szépművészetibe, ahonnét azt 1957-ben szovjet mintára kioperálták. A múzeum 1906-os alapításától kezdve 1957-ig az európai múzeumok gyakorlatához igazítva, egyben volt a nemzeti és európai anyag. 1957-ben kikerült nemzetközi művészeti kontextusából a magyar gyűjtemény: az oroszokon kívül Európában a mai napig, gyakorlatilag rajtunk kívül sehol másutt nincs ilyen. A magyar művészetet vissza kell helyezni európai kontextusába, oly módon, hogy a mostani Szépművészeti Múzeum lenne a Régi Mesterek képtára, magyar és európai anyag közösen, a modernitás kezdeteitől – vagyis a 19. század közepétől – létrejött műveknek pedig a most felépítendő Új képtár ad majd otthont. Múzeumépület-együttesről beszél a kormánydöntés, vagyis ide további múzeumi épület vagy épületek kerülhetnek. Itt jöhet létre a Magyar Fotográfia Múzeuma, amely gyűjteménynek ma a kecskeméti Fotográfiai Múzeum ad otthont.
Ezek szerint ön csak két új épületet képzelne el az 56-osok terére, az Új Képtárat és a Magyar Fotográfia Múzeumát? Szó volt a Néprajzi Múzeum ideköltöztetéséről is.
A kormánydöntésből egy épület funkciója egyértelműen következik: a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria újraegyesített anyagának helyet adó új múzeum. Mindazonáltal valószínűleg nem egy, hanem kettő vagy több múzeum fog itt épülni, de egyelőre csak annyit tudok mondani, hogy számomra a legérvényesebb változat a Magyar Fotográfia Múzeumának felépítése, ugyanakkor ez a kérdés a koncepció kidolgozása során fog eldőlni.
(…)
Ön szerint mikorra valósul meg a tervezett múzeumi negyed?
Két éven belül el kell jutnunk a tervpályázat kiírásáig. Szeretném hangsúlyozni, hogy nemzetközi tervpályázat kiírását tartom szükségesnek, mert itt, a millennium idején megépített nagyszerű intézmények méltó folytatásként, európai léptékkel mérve is ikonértékű, világszínvonalú épületeket kell létrehozni. Személyes prognózisom, hogy a tervpályázat elkészültétől kezdve négy év szükséges ahhoz, hogy az új épületegyüttes megszülessen. Ez azt jelenti, hogy 2017 végére jósolható a múzeumi negyed megnyitása.
(…)
A Nemzeti Galéria munkatársaival mi történik majd az egybeolvadáskor?
A kormánydöntés nem érinti a Nemzeti Galéria jelenlegi státuszát. A gyűjtemények újraegyesítéséről beszél, ami nyilvánvalóan az új múzeum megépítésével fog megvalósulni. A két intézmény egyesítésének időbeli ütemezése a kulturális tárca döntésének függvénye.
Mi lesz a várban a Nemzeti Galéria helyén?
Ez a kérdés nem tartozik a feladatkörömbe. Ezen túlmenően pedig, mivel a galéria kiköltözése legkorábban 2017 végére prognosztizálható, ez a kérdés, úgy tudom, még egyáltalán nincs napirenden.
Biztos, hogy a 2014-ben kezdődő uniós ciklusban lesz ilyen mértékű forrás múzeumfejlesztésre?
Annak reményében készítjük elő a tervet, hogy lesz; és a koncepció elkészítésének határideje 2013 ősze, s addigra már biztosan látni fogjuk, hogy milyen típusú EU-s finanszírozás lesz lehetséges.
Mi az az összeg, amely a számításaik szerint a múzeumi negyed létrehozásához szükséges?
Tízmilliárdos nagyságrendről van szó – de a pontos összeg az odaköltöző intézmények számától és méretétől függ.
(…)
(Dömötör Ági: „Nem kell fájnia a fejünknek” – Baán László kormánybiztos a múzeumi negyedről)